A dunna. A nagy puha dunna átölelte és melegítette öregedő,és minden porcikájában fájó testét. A párnába süppedt fej ketté osztotta a nagy tollrakást. Mint két nagy mell a csecsemő fejet stabilan megtartotta, megengedve a piciny forgolódást hogy egymáshoz simulhassanak.
Kisded és emlő, nagyded és párnahegy. Aludt.
Álom nélkül aludt. Tudatában volt hogy mély nyugalmat lelt annyi évtized után. A testét és a dunna viszonyát érzékelte. Minél jobban izzadt, a dunna úgy vált egyre nehezebbé és nehezebbé, míg végül belepréselte az ágyba és a víztől átitatott dunna páncél védelmet biztosított a végtelen megnyugvásnak. Se kép se hang csak tiszta tudat, tiszta kegyelem.
Lebegés a legsötétebb térben iránytű és fénypont nélkül. Semmi viszonyítás, semmi kiszögelés. Mint egy mély egyesülés a vanságban.
Az asszony az ajtó előtt állt és hallgatózott hogy mit csinál az Ő kis „táltosa” alszik e vagy már ébredez. A férfi kiszólt… jöjjön be Icanéni… Az asszony csodálkozott… de hát úgy szuszogott mint aki mélyen alszik
--- Hát ébren vagy?
--- Még nem. Még van öt percem.
Icanénnye be lépett és tényleg ott feküdt az ember és ráadásul valóban aludt, …Sándor ilyen… gondolta.
--- én is. Szólt ki a fiú önmagából.
--- Látom,látom. Majd mesélsz is ha felkeltél?
--- Csak reggeli után. Jóó?
Az öregasszony mosolygott és bólogatott. Örült, hogy minek azt már nem tudta vón megmondani. Csak úgy örült.
--- MOST.
--- Mit most?
--- Most Felébredtem.
--- jaa…….. de mé kell ilyen hangosan? … meg akarta kérdeni az ébredőt de az már válaszólt is.
--- Igen, kérek.
--- cukorral?
--- hát nem is mézzel… és nevetett.
--- Látom pihent az úrfi…de ezt olyan böllenkedő hangon mondta hogy a kívül álló azt hihette vón hogy vagy anya fia, vagy évődő szerelem. A konyháról az öreg szólt be.
--- Meddig várjak rátok.
--- Megyünk mán Sándorom. Megyünk mán. Mondta a fiú, Ica néni hangját próbálva. Ami persze kacagásba és nevetésbe torkollott. A vén asszony előre ment hogy kiöntse a kávét az „ ifijú úrnak” … és különben is öltözzön fel maga…. Vágta oda nevetve.
--- Nem bohóckodni. Gyerünk, gyerünk.
Ica néni csoszogált és kuncogott….élet van a házban…
--- Csak emlék.. mondta a két férfi szinte egyszerre. Az öregasszony szeme elsötétült és vissza akarta tartani a gondolatait, de már az öreg pányvát vetett rá.
--- Mond ki nyugodtan.
--- Ez is olyan mint Te. láttya, érzi, tuggya . Így nem lehet boldogan élni.
--- Mé a tücsök hazudik? Figyelje meg mit mondott Icamami láttya, egyenlő L, aztán érzi egyenlő É,és végűl tuggya ez pedig a T, vagyis a LÉT-ről beszélünk,és akkor már lehet boldogan élni. Mert a boldogságot nem zárja ki a napi szomorúság.
--- Nédd e. Tanít az ifju úr. Hunyorgott egymásra a két öreg, és elindultak az asztalhoz…
…..aki..ételt…italt… adott ,annak neve …… Ámen helyett „úgy legyen”-t mondtak, és leültek az asztalhoz.
Szikkadt kalács, méz, tej, vaj, lekvár, és kerek kenyér.
--- A tojás ott van e. bökött a szemivel a tűzhely felé Sándor.
--- Üüres? Vágott fájdalmas keserű arcot az öregre…
--- A hasad üres gyerek.
--- „akkó e kérek e Sanyi bácsi e” parasztkodott az öreggel. Nevettek egyet, oszt ettek.
Emlék idéző bambulásban nézték ,ahogy töri a kalácsot …és ahogy bele mártja a tejbe….
és lassan áztatja…
A felszívódó tejet pedig kicumizza a kalácsból és csak azután majszol,cuppant le egy fél falatnyit… Kis szemük hol csukva, hol pedig hunyorogva, csak meg ne zavarja a külvilág ezt a boldog pillanatot. Átadatva íznek és a nyugalomnak.
Isten talán ezen pillanatok láttán hagyta meg a világot. Talán ez a néma életdicséret ami végett az Úr megfeledkezett a dogma hordozókról, püspökökről, és még annyi emberi bűnről. Talán ezek a pillanatok amelyek meggyőzik a kételkedő Istent hogy az a világ amit teremtett, az igen- igen jó. Sőt az nagyon jó.
Ahogy a szájban fel langyosuló tej a zugból ki csordul és utat keres az áll felé, simogató folyam és nem kell letörölni… „Belső figyelmed ráhelyezed és akár anyád melleinek szaga is előkerül agyad rejtett zugaiból.”…tanította néki Kadzsüpa
--- Igaza volt a mesterednek. A tej örök gyógyír. A kecsketej nagyanyádat, a lótej a nagyapádat és a kutya anyádat teszi rendbe.
--- A farkas tej pedig a magányt segít jobban elviselni…
--- Te ittál mán. Látom.
--- csak kóstoltam…
--- Hát ilyet kóstoltál e? … és az öreg elé tett egy karika friss sózott vörös hagymát…. Nyelvedre teszed és iszol rá egy stampedli pálinkát… azzal a férfi elé tette a pálinkáspoharat is. Az öreg bevette a maga hagymaszeletét, rá töltötte a törkölyt és elkezdte harapni a hagymát. Amikor lenyelte az orrán vett egy nagy levegőt és hirtelen kitolta a száján.
--- Így kell. Világos?
--- ühüm.. fintorodott egyet. Látta hogy az öreg arcán megjelent a káröröm halvány mosolya.
…Hát akkor jöjjön a játék… és úgy elkezdett fintorogni mint a részeg majom. A két öreg kacagott és patakokban folyt a könnyük. A fiú játszotta a szenvedőt, és vergődött mint aki alig bírja lenyelni ezt az égető borzalmat (szerette a hagymás pálinkát) amikor végre „letudta” nyelni akkor meg úgy kezdett el beszélni mint ha nem kapna rendesen levegőt. Sípolva beszélt. ..--- hát ez nagyon jó… ez fantasztikus… hát..ez.. jobb mint a Gyomai hagyma, Tán még az Endrődinél is erősebb… A két öreg hirtelen elnémult, egymásra néztek majd erre svihák szélhámosra …
--- Akkó meg mit bohóckodsz te szélhámos? Kérdezte olyan csalódott fitymáló hangsúllyal
amitől most az emberből tőrt ki a gurgulázó fuldokló nevetés... csapkodta a combját és jajgatott a röhögéstől
--- Vigyázz Sándor … ebbe nem lácc bele… de mán Ő sem bírta visszatartani… végül Sándor is kipukkant… nevettek ,és csak nevettek .Rég volt az a nap hogy így induljon a reggel.
Figyelem, játék, nevetés. A boldogságtól felgyorsult szív visszanyugodott és a kacagás könnyeit felitta a száraz bőr.
0
Ahogy kiléptek a házból máris érződött, hogy ma is nagy ereje lesz a napnak. Túl gyorsan száradt fel a homok felszíne. A kis fűcsomókon nem volt harmat, a virágok közé szőtt
pókhálókon nem feszülnek párakalárisok , csak az akácok fonákján volt még néhány hűvös levegő pötty. Az öreg egy vastag pokrócot feszített ki két akácfa között, majd az árnyékos oldalt lelocsolta kuti vízzel. … lassan kell locsolni, hogy jól beszíjja…
--- értem.
--- akkó jóó
Az öregasszony össze készítette a konyhában a délelőttre szánt aludt tejet apróra vágott vöröshagymával és kapálós kenyérrel
--- „táltoskám „ kivinnéd ? tudod én öreg vagyok
--- Én meg vén…és reszkető kezű vénséget utánozva vette kezébe a kosarat .
--- Vigyázz te, ne törd meg az aludttejet he.
--- Icamami vigyázok , vigyázok és azzal ki vitette az udvarba a délelőtti elemózsiát.
A kosarat ,a pokrócot tartó vastagabb akác tövibe helyezte… ott jó is lesz szentem…
mondta, és a magával vitt a nyirkos rongyot rádobta a kosár teteire. --- Majd szedek rá csalánt. Tudod akkor a legyek nem akarják beköpni, meg oszt hűvös is. A csalánért nem ment messze hisz az akácosban nőtt a jobb oldalon ahol a téli farakás volt mindig is.
--- Most mennyünk… Leülünk szépen és hallgatunk mesét, mert ugye mesélsz?
Megígérted. Azzal Nénnye lassan óvatosan alá ereszkedett , először térdre ,aztán csak úgy félfordulattal a fenekére… így ni, öreg csont…
--- nem öreg az. Akart udvariaskodni „táltoska” de tudta hogy értelmetlenség és ennek igazolására már jött is a válasz.
--- 92 év. Gyermek. 92-tő. Sándorom meg 94… és felvágta büszkén a kis fejét mint ha azt mondaná „ csinád utánam ha tudod” de aztán szomorkásan és játékos irigységgel… Ő biztos megéli a százat… Én sajna nem… pedig jobban megérdemelném… és egy akkorát sóhajtott hogy Sándor rögtön megkérdezte --- Melyik malmot hajtod Icám? Nevettek.
Olyan szeretettel nézett az öregre olyan hálával és büszkeséggel, hogy Ilyen férfije van , hogy nem jut mindenkinek ilyen. Szerencsére Maris büszke volt, futott végig téves gondolatain már vagy ezredszer.
--- Büszke volt, az igaz.
--- Te tudod, a te anyád volt.
--- Anyának száraz és haragvó. A többi meg borzalmas.
--- ne mán.¬¬¬
--- Nincs értelme panaszkodni. Történtek a dolgok és ennyi.
--- Akkóó haggyuk. Gyere ülj le majd Sanyi bácsi is jön.
A nap ment, ment egyre magasabbra és magasabbra, mintha felakarna mindent gyújtani. Időben bújtak árnyékok közé. Ica mama ült, hátát nekitámasztva az akácnak, az ember vele szemben hevert, szájában pitypangszárral. Jó volt látniuk egymást. Ötven két év nagy idő. „Táltoska” a csontjaiban érezte a találkozás ébresztő erejét. Bizseregtek a nem tudom én honnan hozott emlékek. Kunok voltak, illetve most is azok. Csalódott elárult szikkadó Kunok, „de hát a magyarok mindig is áruló banda… …vezérükkel együtt… Hülye aki magyarnak hisz…”
--- Látom mán el is bújtatok…és azzal közibük telepedett Sándorbá… szemeit beletúrta a gyerekbe… mindent felakart belőle fogni. Mindent észre akart venni. A lelke összes bejáratát és az összes menekülő utat. Nem szerette ezt az embert, és nem is nem szerette. Közömbös sem volt számára hisz Rádi Maris utolsó gyermeke, és még hasonlít is rá. Kiköpött annya.
Megakarta érteni mi dolga ezzel a zabigyerekkel. Dolga van az biztos, hisz nem talált vóna ide…. Őhozzá.
--- Téved. Szólt halkan az ember. Zabi gyerek az kinek nincs apja. Nekem van. Anyám küldte el mer ivott, bár apám nem foggal született…
--- Értem. De nem az enyém vagy.
--- Tudom. Hogy anyám meg mire,vagy kire gondolt amikor csináltak azt Ő tuggya. Talán még én…mélázott kicsit aztán halkabban folytatta és esetleg maguk.
A közibük zuhant csend nagyra nőtt. Módot adott a tűnődésre…Itt jobb ha mindenki őszinte.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése