Csavargások

….és kint a réten a sok prímás
Ciripel
És ragyognak furcsán a csillagok
Romok közt kószál óvattyán és
Suttogva kérdez a riadalom:
Mond
Kinek húzzák ilyen fájon
Kiért?
Ily szívet szaggatón….
Állj elő hát prücsök király
És húzz egy vigasztalót

……..a párna láztól nedves tapadósan körbevette az öreg arcát. A szeme még fénylett és az életszeretettől csillogott. A megnyugvás, a belenyugvás finom lazúrjai egymásra simultak ami még fájóbbá tették a pillanatot. Mire vár? Kire vár?
Az öreg becsukta apró szemeit és mosolygott. Alig észrevehetően mozgott a szája. Befelé beszélt.
……az utolsó ajtó. Igen az utolsó ajtó már nyitva, de az utolsó lámpa még világít. Az 1000 éves utolsó ajtóban világító lámpa. Istenre számított az ajtó mögül,de helyette az anyja jelent meg. Tudta hogy ez a mirázs, az igazi káprázat, a valóságos szomjazó szarvas, a kiszáradástól roskadó állat látomása. Tekintetükkel beszélgettek a MAMÁVAL …
--- Itt sem tudlak jobban szeretni mint ott
--- …. Hát… mama…. itt sem …szerettél
--- …..a vége felé már majdnem… És ezzel a látomás becsapta az ajtót. Az öreg szeméből kibukott a fájdalom maró folyékony tükre és lemarta az arcról a várakozás fátylát.
Szemeit kinyitotta. –Basszus kulcs. Igaza van. Ott sem lehet jobban szeretni. Sőt ott nem is lehet szeretni.
--- Mi van prücsök király? Kérdezte Böe..—csak nem akar felkelni? És már vissza is nyomta az öreget a párnára. Nyugi , nyugi.
Az öregnek jól esett ez a törődés. Mosolygott de már intisen, olyan szarakodón.
---- Csak mutassa prücsök úr. Csak mutassa.
Az öreg pedig hüvelyk ujja és a mutató ujját majdnem összeérintve jelezte hogy mit kér.
Böbe már bömbölt is.--- Kis presszó az öregnek. Már jobban van.
Mindenki megnyugodott. Még lehet számítani az öreg dumájára, még lesz egy rövid ideig menedékük.
----Izabellnek nagyon tetszik a versed ember, csak nem érti pontosan hogy miről is szól.
---- Tudod :KÁVÉ …
És kórusban mondta a kis csapat CIGÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍ
Nevettek. Az elején olyan ovattyán oszt egyre megkönnyebbülten. Tudták hogy pénz kellene de minden gazdag félti a pénzét, hát lekötik el ássák csak ne kelljen adni. Igazuk van. Nekik az öreg csak egy érdekesség és nem remény. Mindegy. A menedéknek kikiáltott vénségnek segítettek felülni és a kávét a kezébe tették a meggyújtott cigit pedig a szájába .
--- Na mondja Prücsök úr, miről is van itt szó?
Egy nagy slukk egy korty kávé és egy kurva nagy sóhajjal kiszakadt fájdalmas mondat
--- Odaát nincs szeretet
A mondattól csend lett. Néma csend.
---- a szeretetre itt vágyunk és csak itt kaphatjuk meg, és mivel ezt nem adjuk és nem kapjuk hát kialakul az a furcsa érzés. A mindennek vége hangulat.





A versem is olyan Világ vége érzést hoz, de ha óvatosan, halkan beszélünk, (itt lehalkította az amúgy is erőtlen hangját amitől már már csendbeszéd lett és mindenki úgy figyelt hogy meghallja a sutyorgott folytatást) talán még kijátszhatjuk egy időre a véget és talán még a prücsök király is megmaradhat, ha elő is áll. Talán a prücsök király vigasztalása haladék és a haladék maga az élet. Itt egy picit elgondolkozott az öreg és a semmibe tévedt tekintete farkasszemet nézett a kimondhatatlannal. Hálás volt hogy az anyja becsapta az utolsó ajtót.
Tudta hogy még dolga van. A szeretet illúziójáért nem mondhat le a szeretet gyakorlásáról.
A felismeréstől megkönnyebbült és erő szökött a hangjába és ezzel az erővel folytatta.

----Azt is mondhatnám,hogy a belső hangok játszanak ily szívet szaggatóan egy meggyötört gyermeknek. Gondoljátok el.:A szenvedő meggyötört gyermek, inti és a rács. Éjszaka van, a romok között halkan,óvatosan a félelemtől riadtan könyörög vigasztalásért-az anyjáért. Oly mély a félelem,hogy még a csillagok is reszketve ragyognak. Emlékezzetek az első éjszakákra. Amikor megkérdeztük ki sir és a kérdező hangja is síros volt. A sok kis prímás foga vacogása.
Nézték az öreget és élvezték a szép beszédet és hogy ezen a mély hangon tudja mondani,az olyan megnyugtató és tényleg reménykeltő.
----Tudjátok. Kezdte újra ez a vén prücsök, szemét vissza rántva a jelenbe.
--- Kitaszítottan a szabad ég alatt,
a félelmek éjszakáján
hidegen ragyognak a csillagok.
A lélek oltalmat keres a romok között,
halkan suttogva esd vigaszért.
Érintésre vágysz onnan túlról
És ha megjön felragyogsz.

A csendet meg kéne törni mert fáj. Megszakítani pedig szar. ……………..Böbe mindig bevállalja hát üvöltött KÁVÉÉÉ CIGIIIIIIIIIIIIII
----Bazd meg Böbe. És röhögtünk.

Egy csobbanásnyi hang az élet

Tűz parancs.

A húsvét egy szent ünnep. Az ember fia vagy szaporulata el indul a városban és utcák hosszán át vadászik locsolatlan nőkre. Vers és mosoly és pár csepp (spórolni kell) és zsebre tenni a pénzt. El kerülhetetlen hogy ne menjen be az ember egy egy lakásba és ezzel vállalja a veszélyt hogy pénz helyett inkább tojást kap. Mi fiúk hazavittük a kék , sárga és piros tojglikat . Anyánk meg szépen összerakta. Szavamat adom hogy a Mama rakott krumplija nagyon finom volt. Húsvét után meg különösen .
1972 hétfője ugyan úgy mint annyiszor : hajra olaj vagy cukros víz , a Mamának ..kék ibolyát láttam ..szabad e locsolni.? Mosoly és irány a nő , a lány és van akinek a préda.
Én csak szerettem volna meghódítani Marit. Hát mentem és mentem. Mari meg kacagott, és vezetett az orromnál fogva. Jó volt hülyének lenni.
A Fizikai Kutató Intézet környékén már öten voltunk. Két Mari , két intis srác ,és egy munkásőr alezredes elbaszott kis nagy fia. Mariék kacagtak mint a nem is tudom hogy mik.
Karesszal intis módon mindenféle baromságot kitaláltunk ,csak nézzenek és nevessenek a Marik. A cigarettámmal úgy tettem mint ha mikro fényképezőgép lenne és a fa mögül becserkésztem a buszmegálló mögötti laktanyát. Karesz azt hiszem tojás gránátot dobott és befogta a fülét. A hangutánzás mindig jól ment ennek az állatnak. Persze az is lehet hogy nyeles gránát volt. Alig hogy a szájrobbanás hangja meg szűnt, és én is sikerrel le fotóztam
Munkás cigarettámmal a kiszemelt objektumot, eldördült egy fegyver. A katonák bömböltek:
--- Fel a kezekkel.
Úgy rohantak le ötünket mint annak a rendje. Moskovics a munkásőr gyerek beszart.
Mi röhögtünk. Vicccccc. De nem az volt. Amikor ránk szegeződött az a sok géppisztoly a buszvégállomáson el szomorodtam.
A laktanyába cipeltek minket,ahol egy napszemüveges napoleon termetű őrnagy a „Kurva anyátoktól, a buzi hazaáruló kémekig „ minden kibukott és testet öltött. Értetlenül néztem ezt a törpét. Óvári elvtár testvére jutott az eszembe, aki az intézetben 67 -68-ban üvöltözött így az állami gondozottakkal. Jó volt emlékezni. Jó volt hogy összetudtam hasonlítani a két alkoholista, agresszív arcot. A rugdalás nem fájt. Azt hiszem Karesznak sem. Munkásőr gyerek vinnyogott, hogy az Ő apukája valaki. Radnótit kántáltam „ oly korban éltem én e földön.” Az őrnagy elvtárs pedig ütött és rúgott és végül kiüvöltötte lelke állapottyát. KIVÉGEZNI ŐKET és még néhányszor elmotyogta. „Majd én megmutatom ezeknek.”
Tarkóra tett kézzel álltunk a géppisztoly tárürítő fala előtt. Mögöttünk a katonák csőre töltve.
….hosszú volt a csend…és rengeteg az érzés és még több a gondolat….Nem sorozatot lőttek csak egyeket, de mert képtelenek voltak egyszerre elsütni a fegyvereiket hát úgy hangzott hogy dzs dzs dzs dzsííííííí. Meg fordultam …és úgy elaljasult hogy önként kéjjel ölt, nem csak parancsra……mondtam a napszemüveg mögé. A honvédek nevettek.
2008 október 23 vásárolok és hazafelé menet kolbász és kenyér és szatyor és egy gyáva rendőr beszarásból lő egyet. Apósom rám lő és a gyerekemre.
Eltűrjük.
Mert hanyatló kultúrában már meghal a szív és összezsugorodik a lélek és az elkeseredés túlcsordul. Jó lenne …. De minek? Ezeknek.?
Maradjunk emberségesek bár milyen alkut köt a hatalom a bank és a kiszolgáló személyzet,
Bár az ő céljuk a le alacsonyítás és a szív eltompítása.
Alacsonyodj le és üss. Tompuljon el a szíved és ölj. Butulj és pusztíts.
HAD LŐHESSEN A HATALOM UJRA ÉS UJRA ÉS UJRA ÉS AZ IDŐKNEK VÉGEZETÉIG.

Barátokból lett férgek

Mi történik a Magyar bíróságokon? Mi történik az ügyészségen?Ki a megfizethető és ki a megfélemlített?
--Hát e eléggé zagyva kérdés kedves barátom. Nagyon nagy butaságról tesz tanubizonyságot. Majd hátra dőlt.Kicsit undorodva, kicsit lenézve ezt a nyomorúltat aki ilyet mer képzelni.
Néztem a beszélgetőket, és tovább ettem a hamburgerem. Minek olyan kérdésekkel foglalkozni amire úgy sincs válasz. Én sem kérdezem meg hogy miért kell a szemétből kivenni a zsemlét, vagy most ezt a hamburgert. Minek? Így van .Így történt. Oszt annyi.
Amikor megjelent az ügyész nő és átadott egy banki borítékot a féregnek és kapott egy dossziét cserében akkór akérdező arcán és nyakán már testet öltött a félelem.
--Böbe nézd ezeket a mocskokat.
-- Már csak egy bíró hiányzik közülük,MERRŐL FÚ A SZÉL ?????????

keserű szály

- Miről is beszélünk ember? Mitől vagy úgy kibukva? Mitől?
- Nyugi. Ez nem kibukás. Ez valami más.
- ..De miiiiiiii? Fájdalom? Keserűség? Mi?
- Nem tudom. Inkább igyunk egy kávét és felállt. El indult a konyha irányába. Az ajtóban a
mindenki által utált Marika mama állt mint testőr, hogy a lakókat távol tartsa a főnökségtől.
- Mit akarsz ? Majd később lesz vacsora. Vernyogta konyhás Marika.
- Hagyja drágám, ilyet ritkán látnak. Mosolyodott el teli szájú ős anyánk,a főnök nő.
- Méér? Mie az ez kérdezte Bélát követő Lacika
- Lássa Gabika drága rögtön itt lesz az összes ám.
- Mi csak segíteni akarunk , hogy minél gyorsabban mennnyen a buli.
- Itt nem lesz semmi féle BULI ez értekezlet a vezetőknek.,de azért bevihetik a tálcákat…
És már adta is oda a szendvicsekkel megrakott tálcának kikiáltott lapos tányérokat a „segítőknek” Az utolsó tányérról ,Mindenkinek ős anyja a főnök nő lekapott egy szendót a tányérról és pufók kis ujjacskáival olyan bájosan, olyan cukin az aranyos rúzzsal körbe kerített szájacskájába tolta.
Böbe a látványtól felbaszta az agyát és ellentétben ősanyával simlis módon,le lopott egy szendót a másik tányérról. A nagy szájában landolt.
Mielőtt beléptek volna a szobába mindenki igyekezett lenyelni a gombóccá préselt szendvicset ,közben a tányéron lévőket átrendezték hogy ne észrevétlen maradjon a hiány.
Mindegyikük ki szaszerólta a pilyát.
Béci szobájában kötöttek ki. A két üveg bór hogy a picsbe került fel azt,pontosabban Lacika hogy a faszba nyúlta le nem tudni,(őstehetség) Böbe KÓLA imádata arcátlanná tette ha kellett. Izabell akkor ébredt és ásítva kérdezte mikor benézett- buli?
Böbe értelmesen de halkan. – nem. Értekezlet.
- ühüm. Akkó gyövök.
Az undorító Marika „mama” ült a konyhában és nézett maga elé. Az öreg zavarta meg.
- na hová lát?
- Értekezlet. Értekezlet.
- A többiek?
- Szerintem duzzognak.
- Ühüm, akkor viszek nekik kávét. Iszik maga is mama., közben lecsavarta a főző tetejét és megtömte kávéval.
- Igen. Kérek.
Az öreg rágyújtott és dúdolt. Hunyorogva körbe sandított és a mosogató mellett észre vette a ronggyal rosszul letakart sonka szeleteket és a szalámit.. A kis buzik. Még ez a szemét csotrogány is lop. Tőlük lop. Ez köcsög.
- Mama , indított a nálánál tiz évvel fiatalabb nőnek,.. maga mindig ilyen szép vót?
- Ne gunyológgyon velem,
- Eskü mama. Anyámra esküszöm.
- Ne esküggyön Inkább mongya meg hány kávé lessz?
- Hát mind e.
- Felviszi.?
- Há pe.. de a keze akkór is gyönyörű. Meddig dolgozik?
- Még két óra..közben titokban megnézte a kezét. Mosolygott mert tényleg szépnek látta.
- Az jó.
- Meg főzöm a kolbászt vacsira.
- Még nem vólt vacsi? Csapta össze a tenyerét a vén genya
- Hát hogy lett volna. Előbb a vezetőség aztán az alja.
- Igaz. Nagyban is így csinálják. Előbb a vezetők aztán a rokonok aztán az ismerősök aztán meg …………….
- Csak ne politizáljon
- Rendben. Vágta össze a bokáját az öreg. És elkezdte szét önteni a kávét. Erős vót. Kurva erős. Amikor felvette a tálcát már a szalámi és a sonka a tálca aljához simult. Dudorászva mint egy jó pincér ment fel az emeletre…a villanegra nem appáca zárda…
- Kávé bömbölte az öreg. Az ajtó mögül jött is a válasz :BKV …hozza …..gyerünk.. két cukorral… Röhögtek.
Már ittak a bórból. A Kávé első kortyát úgy köpte ki lacika hogy mindenki ugrott egyet…
- állat
- DE HÁT KESERŰ
Izabell és az öreg már mondták is: keserű a szád s köpsz nagyot
Kérsz, követelsz,
Hiszel s tagadsz
Unsz mindent semmi sem kell
És e semmibe majd meg szakadsz…..
Böbe már jött is a lépcsőn fölfelé: cukrot cukkorkát , nem harap a cukros bácsi

A Segéd 15

Végre megjelent a gallyak között a füst halvány csíkja. Még huzatot kellett alá fújni, és az izzó kis zsarátnokok szárították és melegítették a többi gallyat, és egy-egy láng lobbant. A fiú arcán megjelentek a táncoló vörös árnyak, és arcáról elkezdett olvadni a jeges hó. Jólesett neki a meleg. Lágyan terjedt az orrától a szeme gödréig, és szakálláról lassan elindult a vízzé váló jég sok-sok kis patakja.

Odahajolt a zsákhoz, vett ki még néhány gallyat, és rátette a lángra lobbant ágkupacra. Pattogott a halom. Mint finom zene, olyan volt füleinek. A lány didergett a szánkón betakarva, csak a szeme látszott ki. Az orra hegyéig be volt bugyolálva, úgy fázott. Amikor kinyitotta a szemét, már egész színkavalkád, vörösek, sárgák, fehérek tükröződtek, táncoltak tekintetében. Arcát eltakarta ugyan a pokróc, de a szemén látszott, hogy elmosolyodik. Megnyugodott. Tudta, hogy a tűztől, amit a fiú gyújtott, nemsokára felmelegszik a testük, egy kis meleg italhoz, ételhez jutnak, visszatér az élet elgémberedett tagjaikba.

A fiú vágyott rá. A finom érintésére. A felmelegedett ujjak simogatására. Mert amikor a lány keze hideg, ujjai karcolnak, mint a jégcsap. Ezt nem szerette. Fájt a testének és a lelkének. Hiszen amikor a lélek dermedt, merevekké válnak az ujjak, és az is megfagy, akit érintenek.

A fiú nézte a tüzet, és táplálta, hogy egyre nagyobb legyen a láng. Szinte már belerévült, magával rántotta, vonzotta a sok-sok izzó, lángoló gally látványa. Hipnotikus erővel hatott a lányra is, aki, mintha a pillantásával szította volna a tüzet. Mindkettejük tekintete beleveszett a lángokba. Mintha tűzerdőben táncolnának, vagy izzó emlékek között kóborolnának, úgy járkáltak gondolatban a vöröslő gallyak között. Ha ekkor látja őket valaki, tudja, hogy a lángok között vannak az emlékeik. A tisztító lángok között, ahol a fehér izzástól patyolattá válnak az értékek, és minden, ami hamis, elég, elporlad, hamuvá válik.

A nősténykutya felnézett, és látta, hogy gazdája és barátja már megint valahol messze bolyong a tűzisten segítségével, és a szíve majd’ meghasadt a szánkón delejes tekintettel ülő lányért, de biztonságban tudta őket. A kutyák már ismerték ezt az érzékeny szukát, és tudták, hogyha valamire felfigyel, ott mindig történik valami. Elkezdték hát nézni alabástromszőrű társukat, amint az belebámul a tűz szívébe, majd a lányra, és a fiúra pillant, akik valahol ott kóvályognak a tűz magjában.

Mintha utánozni akarnák a két fura embert ebben a bűvös, hideg, jeges éjben, amelyben épp’ csak akkora tűz lobog, hogy két szelet húsnak, némi teának, és a testeknek meleget adjon. A kutyák is elkezdték hát nézni a tüzet, és megérezték annak varázsát. Furcsa remegések futottak át hátukon, gerincükön, izmaikon. Olyan volt, mint amikor az ember, az állat, vagy bármilyen élőlény, emlékezni kezd őseire, az ükükükanyjára, vagy -apjára. Velük is ez történt, és a kutyaszív hirtelenjében vágtázó, szerelmes farkassá változott.

A fiú érezte, hogy veszélyben van. Érezte, hogy úgy izzik fel a szíve, mint a tűz lobogása. Nagy-nagy erő kellett hozzá, hogy tekintetét le tudja venni a lángokról. És amikor meglátta a lányt és a kutyáit, és felfedezte a kutyákban, hogy ezek már nem kutyák, hanem farkasemlékek, eszébe jutott vén öreg barátja, aki valahol délen füstöt ereget, és néha beleréved a semmibe. Eszébe jutott az a pár sor:

„Éjjel farkas,
nappal kutya,
bezárt ajtók mögött
a magány mulat.”

Odament a zsákhoz, és mormolt egy bajuszos költőverset, és szórni kezdte a tűzre az összes fát és mindent, ami éghető volt. „Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni” – mormolta – hogy „fölengednének az emberek”, hogy kitisztuljanak a sebek. Körülnézett, és megdöbbent: mintha mindenki hipnózisban lett volna. Vagy varázslat volt? Mágia? Csak égett, égett, és egyre nagyobb volt már a tűz. Valahonnan távolról, a látóhatáron túlról, de lehet, hogy még innen, szép farkasénekek szóltak, és mégis olyan nagy volt a csend, hogy a hópelyhek koccanását is meg lehetett hallani a levegőben.

Váratlanul mozdult meg a lány. Ártatlan volt, szelíd, és a fiú nem látta még ilyen tisztának. Megszólalt: ’Hát, akkor menj. Az a dolgod, hogy menj. Rohand ki magad a farkasaiddal, nyalogasd fagyott ujjaid, éld át a küzdés legősibb és legmélyebb izgalmát, és vidd magaddal azt a tüzet, amelyet most együtt lobbantottunk.’

A fiú belenézett a nagy sötétbe. A csillagok hidegek voltak, a sötét pedig nagyon sötét, teli múlttal, jelennel és a jövő titkaival, melyek hívták, szólították. A lány megsimogatta a kutyákat, befogta őket a hámba, és a fiút ültette a szánkóra, ő maga pedig beállt hátulra hajtónak. A szukakutya ránézett, és megértette, hogy most a nő, az asszony parancsol, és a szabadságot parancsolja. Farkas szívükkel húzni kezdték a szánt.

Ahogy az siklott, egyre nagyobb és nagyobb sebességgel, a lány újra és újra kiáltotta: „Braaaaaaa, bra-a-a-a-a-a-a-, BRAAAAAAA! A fiú pedig elszenderedett a szánkón. Mire felébredt, már a sarki fény lobogott az égen. A kutyák teljes erejükből rohantak, de még mindig hallotta a lány hangját, amint azt mondja: ’Braaaaaaa!’ Hátrafordult, hogy szóljon, elég már a biztatásból, de a lány már nem volt a szánkón. Hogy mikor tűnt el, nem tudni, hisz’ aludt. De észrevette, hogy a keze ügyébe tette a féket, és a farkascsapat csak száguldott.

Évek teltek el, amikor a faluban még mindig arról beszéltek, hogy a hómezőnek van egy pontja, ahol nagyon meleg a hó, szinte izzik, és a közelében néha, csak úgy felhangzik egy nagyon finom suttogás: ’Bra!’ Mindenki tudta, hogy annak a déli fiúnak a szerelme volt.
….de még sok hasonló történet kering a hó forgataggal,és villan fel az északi fény káprázatával. Mielőtt elolvad a hó, már senki nem lesz aki emlékezne rájuk csak az óceánban
suttogó vízcseppek.

Nagypénteki emlék a szegről, késről stb

Szerettem volna csak úgy
könnyedén hívni játékra sorsom
finom könnyű táncra.
Egybe fonódni mint szerelmes tincsek
melyek lebegnek alá
majd megállnak egy örvénylő sóhajtásra
és végül oly finoman hullva
arcomra alá rebbenő szempillára…
szerettem volna.
de nyitva volt ajtó s ablak
és a huzat tombolva elragadta
elragadta de úgy
hogy most hegycsúcsok felett
magasan kereng,
s látom olyannak
mint
sasok
aprónak
picinynek
az égen piszoknak ragyogón

- ez most má megint micsoda?... lassan szinte szótagolva kérdezte és ujjával fenyegetően Izabelll homlokára akart bökni. Izabel szemrésnyit nagyobbra tárta félárbocos szemhéját, és tekintetével súgott Karcsikának, hogy hova nézzen, de hogy pontosabban értse ez a féreg, hát hozzá sziszegte gúnynevét. - Csikahhh…
A kis féreg követte a tekintetét. Még nem látott semmit,de pontosan tudta hogy Izabelll kezében valami szúrós lesz. Egy bakker még kicsúszott a száján hátra ugrás közben..de..
- Késő kicsikém……… későőőőőőő. Csika véres vólt.
Böbe, ez a lassú tehénnek tűnő katasztrófa már Bell háta mögött termett és folyékonyan
riadalom nélküli hangon: „ gyereki galambom gyereki gerlicém… a csókot ölelést
a” mingyá elvégzem én-t” már ketten mondták. Kacér ,egymást csábító huncut mosollyal mondták tud.. én örömmel ki mennék….. sietnem kell…
Csika, hogy most megmenekült Belll késétől, balhézni szeretett volna. Jó nagy balhét hogy jöjjön a gondnok a főnök ,meg aki lehet. Mindenki odakapta a fejét és nézték a kis szerencsétlent. Az öreg itta a forró kávéját vagy mi a fene három az egybenét(nem kávé)
és lassan mint színezetlen terítő, ráborult hangjával a csapatra. Lassan beszélt , lassan és mély hangon. Ahogy szokta. Picit behunyt szemmel. Olyan mélázósan.
- Az úgy vót, hogy szerelmes vót egy lány. Szenvedélyes nagy szerelembe vót.
- Írt egy verset amit emondott a fiujának . Hát neki is írta, oszt az kigunyóta. Buta vót. Nagyon buta. A lány meg nem tudta hogy ennyire buta . Ezért hát megőlte. A megőlte Ő-jét az öreg jól megnyomta, és alig észrevehetően mosolygott. Érzékelhető volt, hogy a mi kis csikánk-ba megakadt a kampó. Azóta ha megakar halni, akkó eztet a régi szép szerelmes versét mongya. Mán néhányszór leakarták áám csukni. Nem ment.
Bele szücsőőőlt a löttybe, csettintett a szájával és felállt. Elindult. Kifelé menet ég halkan oda szólt Csikának - Szerintem csomagolj , menekülj . Tudod szarral meszeltek. Mit gondolsz hh?
- Ühüm…bólintott Csika .Tudta, ez már szar meg kavics. Nem beton amin megállhatna.
A gondnok rohant a „ már megint mi történt ? „ mondattal a seggében. Az öreg unottan válaszolt a szokott semmi-vel.
Kilépett az öreg és rágyújtott. Az első nagy slukk után odasétált a lányokhoz ,és velük kántált….
„ mint nagy kalap borult rám a kék ég, hű barátom egy akadt a köd…rakott tálak közt kivert
az éhség és halálra fáztam rőt kályhák ekőtt…