Száraz melegben, olyan száraz, vibráló, remegő melegben, amikor a horizont egybe olvad az itt és ottal. Amikor már a lepkék is feladják és kábultan hullnak s bújnak a vörösen izzó, szomjat oltó pipacsok tövébe. Amikor már csak a hangyák lába alatt pergő homok sercegése az egyedüli hangforrás a tikkadt szunnyadozónak. A tüdőből kiáradó levegő ugyan olyan forró mint az ami szétömlik és uralkodik a tájon. Izzadság sincs amit letudnál nyalni a bőrödről. Leforr a testről. Semmi sincs. Várjuk a megváltást, az igazi megkönnyebbülést.
Öregedő ember létére férfiasan,egyenes derékkal guggolt és ahogy tanulta az édesanyjától: körbe nyalta belül a fogait 11 szer jobbról balra majd 11 szer balról jobbra ,mint a saolin papok. Az így keletkezett nyál oltja a szomjat, „és ha még néhány pipacs bimbót is megeszel, akkor megnyugszol és a szomjad végleg eltűnik” hallotta anyja szavait.
Két korty lenyelése után lassan nyitotta ki szemeit. Figyelte a pipacsmezőt. Négy bimbót vett észre. Mosolygott. ..azért egy jó forró te ,most jobban esne… gondolta és lassan visszacsukta szemhéját. Tovább nyalta fogait, és amikor lenyelte már látta a régi csészéjét amelyből mindig ivott és a nyála is tea ízűvé vált. Hát itta tovább a fog és nyelv teremtette forró teát….
Célpont kell. Célpont és akkor nem jársz körbe. Célpont hogy út legyen a lábad alatt.
„ Ha kifut alólad az ösvény akkor az nem a te utad”
…tudom mester. Vagy nem az én feladatom tehát el lehet engedni….
…NEM GONDOLKOZNI.. szólt magára, ..az a bukfenc és vége.
Újra kinyitotta a szemét. A pipacsbimbók a helyükön voltak. Célpont? :Templom, jegenye, akácos , bár mi, csak észre venni, felfedezni, és követni mint a pipacs bimbókat és nem elveszíteni a szemünk elől. Irány a selymes tanya.
Az utolsó pipacs bimbó íze már nem volt zavaró. A növény szárát mint „paraszt legényke” szája szegletébe tolta és kezdte a ceremóniát „ Lecsukod a szemed, kiürülsz, felidézed a célt, háromszor körbefordulsz, és amelyik irányba megállsz , abba az irányba kell menni. Ott van haza.”
Ezekben az emlékeiben nem kételkedett. Tette, csinálta , követte. Szerencséje volt, nem ismerte a haza, az otthon valóságát. Mindig ott van otthon ahol,ahova képzeli… ezért aztán jól tájékozódott, de csak így forogva.
miért hívják selymesnek mama?
Mert nagyon sok ott a faeper és nagyon sok volt a selyemhernyónk,
Hernyó selyemből? Nem gubancolódik össze?
Ugyan … és kacagott a mama. Kacagott és fuldoklott…
Jók ezek az emlékek, csak vigyázni kell mert különben elcsábít ,beleszédülsz és eltévedsz. Figyelmeztette magát. Nem gondolkozni,nem emlékezni, csak engedni : történik ahogy történik. Igyekezett egyenletesen ballagni. Nincs sietség. Nincs fáradság. Már pihent. Bár ki is nézi, őt távolról, vagy közelről, annak a nyugalmat kell látnia rajta, mert különben utána küldi a komondort vagy a hülye kuvaszt.
A nap, csak órákkal később engedett egy picinyt, egy vonásnyit. Ahogy lejjebb ereszkedett úgy nyílt tér amit rögtön el is foglalt ,és birtokba vett az enyhülés. Megjelent parányi simogatásban, hűvös leheletféleségben, de még nem vált szellővé. Épp csak reményt keltett, hogy lassan megszületik a megkőnyebülés, és megjelenhetnek az izzadság cseppek. „ ne nyalogasd mert szomjasabb leszel”…. –igen-- válaszolta belülre a mamának.
Mindig így beszélgettek. Ő emlékezik amit a mama mondott,sőt hallja is a mama hangján és ő válaszolgat. Nem volt jó anya, de lehetett tőle tanulni. Száraz emlékek ezek. Szárazak mint a puszta, de szép. Egyszerű szépség. Ha eléri a selymest akkor másodszor lesz a tanyán.
Amikor a mama kezét fogta , még a derekáig sem ért az alacsony termetű anyjának. Most magasabb mint mamka volt, és már öregebb is. Majdnem hatvan. Emlékeiben három nagy komondor élt és egy vakarék (csengettyű). Nevetett a fiú. Tényleg fiú, vagy már öreg bácsi?
A fene sem igazodik ki ezen a helyzeten. Már gyermekként öregnek nevezték néhányan,és ő úgy is érezte magát. Nem koravénnek, mint az okoskodó ,felnőttet utánzó, hanem öregnek mint akik születésük pillanatától a világ születésének kezdetét idéznék. Most pedig gyereknek. Gyereklelkű időtlennek.
Keverednek az események és az érzések, most és akkor, itt és ott. A határok nem össze mosódtak hanem meg szűntek, eltűntek. Nincs. Így aztán szabadon tértől és időtől függetlenül bárhol megtudott jeleni saját életében.(néha másokéban is) és képviselhette a nincs van Isten értékeit. „Túl téren és időn ,első szívdobbanás.” Mennyit gondolkozott Kadzyüpa szutráján és hányszor hasonlította össze mama szavaival „ Mindenen túl a néma szívdobbanás”
Mindkettő elgondolkodtató. NEM GONDOLKOZNI … igen menni tovább, és oda érni.
A tanya szinte teljesen felszívódott. Két épület, és ennyi. Egy ugribugri prücsök.
Ha tényleg eladják akkor megveszi. Meg kellett állnia mert a vékony hangú kutyus jelzett. ..Ha van kiskutya „csengettyű” akkor jöhetnek a nagyok is, hát figyelni kell. Most már tessék óvatosabban lépkesni. „ .vannak komondorok akik várnak, nem rontanak ki, csak akkor jön elő amikor már nincs sehova, Érted,”… persze hogy értem mama. Jehova Sehova. Jön a komondor akkor Jehova sem segít és többet nem mozdulok Sehova… de azért felkészült erre az esetre is. Ott volt a szalonnazsíros kenyér a zsákja külső oldalán.,,
„oda dobod az orra elé, vagy sikerül vagy nem” Köszi mami…és kuncogott. Jó kedve lett.
A láthatatlan határt átlépve rárontott a kis vakarék. Fütty, és a kutyus gazdájához vágtatott, de nem ült le hanem dominánsan beállt és figyelt. Torkából kölökmorgás.
---- Bátor… nagyon bátor. .. válasz mely szakértelmét méltatta volna nem érkezett. Hát a kutyáról a gazdára helyezte figyelmét.
Sovány, száraz kun arc, a feleség szintén kis szemű kun. Az öreg pár abba hagyta morzsolást és a jövevényt vették szemügyre. Sugárzott belőlük az összetartozás biztonságot nyújtó ereje. A hanyagul heverésző bot az öregember mellet nem is volt olyan véletlenszerű. A férfi ovattyán megigazította a botot és az idegen szemébe nézett.
---- merre megy? Koppant szárazon a kérdés. Aki érti érti aki nem
az nem . Majd fütyi segít.
---- ide e… és ő szintén belefurakodott a vénember szemébe. Ez nem farkasszem, ez valami más, egy picit hetykeség „ a ki az őszintébb Te vagy Én?” Ez nem sunyi mint a magyaroké.
---- hova? Ezt úgy vágta ki az öreg mintha az asztalra csapott volna.
---- Hát úgy mond haza. .. és a tekintetét végig futtatta a tanyamaradékán.
---- az nem itt van e.
---- maga azt nem tudhatja
A két kun parányi madárszeme beszűkült , a kívül álló tán csukott szemnek vélné,de nem az. Ez maga a figyelem abszolútuma.
---- mán ezt miből he?
Az öregasszony picike ,kiszáradt de vidám ,óvatos apró termetű. Hunyorgott mint a párja és mint ez az idegen. Látszódott hogy felkeltette az érdeklődését az ember, csak az asszonyok másként figyelik meg a dolgokat. Beméri az idegent, és mozgatja
--- Hát ha azt hiszi hogy hazajött akkor húzzon vizet ennek a két vénségnek, és fájdalmat mímelve a derekához nyúlt, …meg úgy is szomjas.
----aha… mosolyodott el. Köszönöm , és elindult a kút felé.
Hunyorogva nézték az öreg kunok amint a víz felé baktat ez a siheder.
E meg honnan tudja hogy merre a kút? … egymást kérdezték némán. Az asszony készen állt a böllenkedésre, és már tette is.
---- Az nem falikút ám.
---- Pedig mán a rezet kerestem.
---- Van műanyag is e.
---- Az zacskó vagy mi.
A két öreg nézegette a kút felé baktatót . Keresték a jelet ami elindítja az emlékezést. A vödörből szépen iszik. Ez jó. Ahogy megáll és a messzibe néz és megtörli a száját, hát az hajazik valakire.
---- Ki az annya he?
---- hát nem az apám
---- Az egyszer szent, de a nagyapja sem… mozdultak meg az asszony szarkalábai.
---- Isten tugy, amúgy meg Rádi Maris…
---- Ne MÁÁN..? és össze csapta kicsire száradt kezét. Az öregre nézett és kis kun szeme a férje szívébe túrt.--- Sándóóór. Tényleg úgy mozog.
---- Mi van a nővéreivel he?
---- Csak egy van e ,a Piri, a meg hülye mint vót.
----Anyád? Kérdezte az asszony, és már ment is a jövevény felé hogy jól szemügyre vegye.
---- Már csak itt van. És a fejére mutatott.
---- és itt van e? bökött az asszony a hazatérő mellkasára.
--- aszem ott is.
--- akkó jó.
Az öreg ember még mindig óvatosan kezelte a kérdést, de már nem szorította annyira a botot.
--- Mér jött?
--- Hernyókért. De ezt olyan gyermeki ártatlan hangon válaszolta a férfi mint amikor először
„ hol vannak a hernyók?”
--- Felvan spulnizva gyerek. Ott van Ica nénéd lábán.
--- Nemáá Sanyibá….
A két férfi egymásba nézett mélyen, de nem úgy mint az elején, szemen keresztül. Nem. Inkább úgy mint tükör a tükörbe.
Lassan hallhatóvá vált szívük dobogása.
--- Ha az vagy akire gondolok akkor az nagyon régi és messze…
és nagyon régi…. Sok harag ám. Lassan beszélt az öregember
érzékelhető hogy még nincs itt, de nagyon vágyik hogy újra jelen legyen….
--- Na mennyünk enni, aztán majd beszélünk.… azzal elindult az öreg de gondozott lugas felé.
Ica néni értett a szóból. Hát lassan de határozottan elindult teríteni.
--- Segít egy picit? Ilyet még nem mondott ki mióta Sándorral él, az pedig már 74 éve..
--- megyek mán. És követte az asszonyt. Igyekezett hozzáigazítani a lépéseit, de úgy hogy azért ne legyen annyira feltűnő.
--- Anyád nagyon megharagudott ránk.
--- Nem tudok róla. Nem panaszkodott.
--- eccer sem.
--- egyszer sem.
--- Ica nénéd féltékeny vót. Szólt utánuk Sanyibácsi.
--- Irigy voltam, nem féltékeny.
--- Most is az vagy.
--- Most aszem jobban.
--- Már miért?
--- Hosszú.
--- Fáj is?
--- Kinek hogy. Nekem most is.
--- Akkór haggyuk. Együnk.
--- ühüm.
Néma csendben ettek. Csámcsogtak,csettintettek és nyeltek. Szalonna ,hagymás aludttej.
Mindenki a múltban kóricált. Amikor Sanyibá megszólalt tudható volt hogy pont eleget evett.
--- Látod Icám. E lett belőle. Férfi.
--- Hát emlékszik rám Sanyi bácsi.
--- Hagyd… legyintett. Mindenre emlékszem. Mindenre.
A fiú férfi csak nézte őket. Hunyorogva figyelte a két öreg néma beszélgetését. Szomorúság és fájdalom és szeretet. Lenyelte az utolsó falatot és mint ha vak volna és nem érzékelne semmit elkezdte Sanyi bácsitól tanult versikét felidézni. „ Lakuka laddzsa ,lakuka dzséna
Forma tini kenimáj
Kukuli parti, kukuli dzséna
Mari mari zsefumáj
Oly máme szümi szümi má
Oly szolájme kukulá
Vette rántá rákkámpá
Kárámbá.
És kipróbált egy kis kacagást. Kényszeres szomorkás hangloccsanás lett belőle. Icanénnye egy csöppet pityergett. SÁNDOR ránézett és ICA abba is hagyta, Sándor csak úgy nézett maga elé. Akkor te vagy tarzanka. Sándor ingatta a fejét. Értették vagy érezték egymást.
--- Köszönöm a vizet … és ezzel a mondattal fel is állt.
Néhány lépés után Sándor halkan de keményen és erővel kérdezte
--- csak ezt tanultad meg? Mást nem?
--- kellett vóna?
--- Mit tucc?
--- Foggal születtem.
--- tudom. Én is.
--- akkór maga sem több vagy kevesebb…
--- mikór mennyi az annyi?
--- semmisem ér semmit,hát csak ennyi.
--- vótak értelmes mondatok is.
--- tom. Aszerint mentem. Mit gondol hogy találtam haza.
--- Igaz. Hól nőttél fel?
--- Nem ott ahol akartam
Sándor szeme elsötétült és Icára nézett. Hm? Látta rajta hogy tud valamit az asszony, de nem kérdezett rá. Úgy is elmond mindent ha már bekopogott a múlt.
--- Lelencbe vót Sándor.
--- Hát akkor bassza meg az Isten az összes barmot, és engem is.
--- Helyes, de ez van, ez lett. Attól még az vagyok aki vagyok, se több se kevesebb. Ami történt megtörtént, az tett azzá amivé lettem. Az ami. Vagyok aki vagyok,tehát lépjünk túl.
--- Aha. Akkó jó. Lépjünk aludni. Majd reggel beszélünk. Értve vagyok.
--- Aha, értve
Ica néni felgyorsult és rohant mint a veszett bivaly a házba. Ütötte vágta a dunyhát habosra vastagra és puhára. Közben motyogott ,motyogott, fohászt mormolt és „ Jaj Istenemezett”... minden jó lesz
Nem kell titkolt bűntudattal elmenni. Vissza jött a kis táltosuk..
A férfi idősödő teste elindult az alvás lejtőjén de mire a feje a párnára ért már gyermek volt újra.
Aludt mint annak idején. Párnába süppedt fejjel. Az asszony nézte és bocsánatért esdeklett Istenhez ,Sándorhoz, és mindenkihez.
Férje megállt az ajtóban és mindent elkövetett hogy vén teste összes porcikája emlékezzen a fiatal erejére. Nézi ezt a gyereket…. Hát nem ilyennek képzelte ha nagy lesz .
---- Hagyd Icám, majd reggel.
---- jó. Jó. De olyan erős huncut arcú.
--- Lehet hogy táltos.
________ 0_______________
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése