Fényben a szó :szétesik
Szóban a fény: felragyog
Sötét kútba hullajtom szavaim.
Visszhangomra a válasz vágyik
De rémületemben ér utol
Arcomon kútvödör hullámai..
--- Tudod mi ér téged utol.. a nagy semmi, meg a szélhámos múltad…sziszegte a remegő kezű mérnök úr. Teste maradékát már csak a gyűlölet volt képes mozgatni. Csont soványan vánszorgott az emberek között és mindent ami másoknak kedves igyekezett saját tisztátalanságával bemocskolni.
---- Ugye Attila maga nagyon buta…. kérdezte Böbe mosolyogva. ..Ugye maga nagyon hülye… húzta tovább a mérnök agyát.
Attila sziszegett. Ökölbe szorította sovány csontos kezeit, de így jobban látszott az alkoholizmus pusztítása, a leállíthatatlan remegés.
Az öreg lassan állt fel. Tudott volna gyorsabban is de akkor megfosztja ezt a szerencsétlent a visszavonulás lehetőségétől.
Böbe kacagott a nyomorultján—csak fuss Te baromarcú, csak menekülj
Az meg gyűlölettől eltorzult arccal sziszegve rohant ki a társalgóból. Reszkető kezével hadonászott, és motyogott valami motyognivalót. Gyűlölte az öreget. Talán megsemmisíthetetlen emberségéért. Nem tudni, csak azt hogy gyűlölte.
--- Mi a baj Attila… butulunk a pálinkától mi…
--- Nnu nyu gi.. lasan min min denki bu buta lesssz me mert főzük a pá páleszt…
Mondta dadogós Peti bölcsen.
--- A hatalom érdeke. Tette hozzá Böbe.
2010. december 28., kedd
2010. november 23., kedd
Törvényalkotás
--Fáradt vagyok. Ringass el, óh Halál… és teátrálisan hátra dőlt a fotelban.
Izabell mosolyogva nézte az öreg előadását, majd játékra hívón rákacsintott Böbére.
Böbe vette a lapot és sajnálkozó képpel az Öreget kezdte el bámulni, aki nyűgős fanyargó hangon folytatta…- ITT az Érdem Koldusnak született, s Hitvány semmiségre kínos Pommpa Vár.
A kirobbanó röhögés helyett némaság lett úrrá a társalgóban. Nagyon, nagyon, nagy, némaság. Olyasféle, mint amilyen az elnémuló dögön bőgök után marad a tisztaszobában.
Böbe csendben eloldalgott, kávét készíteni. Izabell csak bámulta a semmit, de az is lehet hogy várta a csendet, mert abban már van lehetőség megszólalni. A kávéfőző kotykotyolása lassan építette az utat az emberi hangnak ami halk suttogásban és könnyebbülést kereső mosollyal Böbe arcán már meg is jelent….—egy cukkor, vagy esetleg kettő… nézett az öregre. Az öregnek résnyire nyitott szeme csak tapogatta a fény és közé álló árnyékot.
Izabell már kiismerte az öreget, és tudta, ..ha így ül, ha így néz, akkor nagyon mérges, de azt is tudta mindenki hogy a kávé illata segít a megnyugvásban. Sőt már a csöpögő kávé hangja is képes volt elindítani a mosolyt.
Böbe tálcáján stabilan sorakoztak az üveg kávéspoharak. Az öreg ujjaival mutatta a kettőt, és egy bicegős mosolyt engedett el a két nő felé.
--..a forró kávé az életem lényege……. Dörmögte maga elé
-- És a cigi.. ……..
-- Ühüm… és egy nagy sluckot szívott a szájába tolt cigarettából. A ki fúvás
arisztokratikusra sikeredett, de eldönthetetlen hogy a szellemi arisztokrácia vagy a butult feudális gesztus, amely kiöregedett komcsik gőgjében is megfigyelhetőek néhanap.
Élvezte életének ezen sikeres pillanatait. Kávéval és cigarettával kezében kiszállva az emberiséggel való vegyülési kényszerek alól a semmibe, úgy mintha , cimborája lenne az Istennek. Úgy is szólalt meg.
-- Nagy üzlet a börtönépítés. Hát törvényt alkotunk a kenyérlopók ellen. Nyomorultak a nyomorultak ellen… és behunyt szemmel még egyet bele szívott a cigarettába…
Izabell mosolyogva nézte az öreg előadását, majd játékra hívón rákacsintott Böbére.
Böbe vette a lapot és sajnálkozó képpel az Öreget kezdte el bámulni, aki nyűgős fanyargó hangon folytatta…- ITT az Érdem Koldusnak született, s Hitvány semmiségre kínos Pommpa Vár.
A kirobbanó röhögés helyett némaság lett úrrá a társalgóban. Nagyon, nagyon, nagy, némaság. Olyasféle, mint amilyen az elnémuló dögön bőgök után marad a tisztaszobában.
Böbe csendben eloldalgott, kávét készíteni. Izabell csak bámulta a semmit, de az is lehet hogy várta a csendet, mert abban már van lehetőség megszólalni. A kávéfőző kotykotyolása lassan építette az utat az emberi hangnak ami halk suttogásban és könnyebbülést kereső mosollyal Böbe arcán már meg is jelent….—egy cukkor, vagy esetleg kettő… nézett az öregre. Az öregnek résnyire nyitott szeme csak tapogatta a fény és közé álló árnyékot.
Izabell már kiismerte az öreget, és tudta, ..ha így ül, ha így néz, akkor nagyon mérges, de azt is tudta mindenki hogy a kávé illata segít a megnyugvásban. Sőt már a csöpögő kávé hangja is képes volt elindítani a mosolyt.
Böbe tálcáján stabilan sorakoztak az üveg kávéspoharak. Az öreg ujjaival mutatta a kettőt, és egy bicegős mosolyt engedett el a két nő felé.
--..a forró kávé az életem lényege……. Dörmögte maga elé
-- És a cigi.. ……..
-- Ühüm… és egy nagy sluckot szívott a szájába tolt cigarettából. A ki fúvás
arisztokratikusra sikeredett, de eldönthetetlen hogy a szellemi arisztokrácia vagy a butult feudális gesztus, amely kiöregedett komcsik gőgjében is megfigyelhetőek néhanap.
Élvezte életének ezen sikeres pillanatait. Kávéval és cigarettával kezében kiszállva az emberiséggel való vegyülési kényszerek alól a semmibe, úgy mintha , cimborája lenne az Istennek. Úgy is szólalt meg.
-- Nagy üzlet a börtönépítés. Hát törvényt alkotunk a kenyérlopók ellen. Nyomorultak a nyomorultak ellen… és behunyt szemmel még egyet bele szívott a cigarettába…
2010. június 23., szerda
A Tanítvány 5
Icanénnye sokat hallgatott. Hallgatott butaságból és hallgatott szégyenből, és mert Sándor mellett élt, hát néha már bölcsességből is betudta fogni a száját. De most csak ült és kis szemecskéivel nézett a valahovába. Az is lehet hogy a férfiak zengetése el is vitte odáig. Odáig és vissza. Önmagától Önmagáig, önmagán keresztül Istenen át Isteni önmagához, vagyis a valahovába. … -- arra lakik az Isten… mondta halkan és lekászálódott az ágyról.
…--- ott foszlik a múlt… folytatta motyogását, és gondolataiba merülve kicsoszogott a konyhába.
Táltoska még mindig az asztalnál ült és silabizált. Sándor a ládából pakolászgatott. A puhává öregedett bútorok simogatóak, és kedvesek. Egy nagy pihe érzés most minden. Reggelit akart csinálni de csak leült a hokedlire és gyönyörködött és fürdött ebbe a.. a… mit tudja Ő hogy miben is. Óvatosan nézgelődött.
--- Jaj Istenem. Jaj Uram atyám. Hát mi van itt?
--- Szerintem éhség… mosolyogva labdázott a szóval Sándor. ..Éhség, mégpedig nagy. Emelte fel mutató úját, és szemével az emberre sandított.
--- Sándor, Sándorkám ne vicceljen, én most nagyon buta vagyok… mi az az éhség,he?
--- Ugyan Icus. Itt senki nem buta, csak nem forog úgy az esze. Világos? és széttárta kezeit egy ölelésre.
Ica repülni készült, de a vén test lemaradt, úgy lemaradt, hogy mán borult is el a föld felé s ha Sándor oda nem lép oszt nem kap egyet a madárcsontokon, tán szét is esik darabjaira. Egymásra támaszkodtak, vagy egymásba fonódtak, a fene se tuggya, de hogy szerették egymást az biztos.
--- Na gerlice, gerlice. Mit akart felvenni he?
--- Titok… majd elosztyuk.. huncutkodott, de a riadalom még ott kószált az arcán.
--- Mér gyütt Sándorka? Elköszönni vagy elvinni?
--- Megyünk mi magunktól is. Vagy nem e? törtek elő a régi szökés szavai, és úgy fogták meg egymás kezét, mint annak idején. Jól szemügyre vették egymást, és meg is nyugodtak a
szelíd tekintetektől. Ez volt az Ő állandóságuk. Innen tudtak mindent szemlélni. Ebből a meghittségből mindig könnyű volt megfigyelni mindent, még ezt az embert is, aki egyszerre itt termett közöttük és hozta a majd letagadott múltat.
--- Ki ez? Mongya mán meg Sándor.
--- Hát több mint szaporulat, az szent.
--- De Kiii, és oldalba könyökölte
--- Mondom hogy szent.
--- Akkor mán a falon lógan…
--- Nagy kampósszögön e… és elengedte törékennyé szikkadt párját, ahogy azt a régi kerékvágásban látta. Icanénnye el is elindult a kredenc felé még egy aprót bökött rajta a vénember. Úgy tette hogy a férfit is érje.
--- Egygyátalán itt van ez?
--- Hát persze hogy itt van. Szuszog.
--- Akkor aszik.
--- Hát fáradt a kis szentem. Városi gyerek, és megszakítva útját Táltoska hátamögé állt és
kezeinek maradékával átölelte és úgy megszorította, hogy még ő maga is bele nyögött egyet.
--- … aj de erősnek teccik e lenni
--- Csúfolkodj a….
--- kine mond…és kacagtak.
--- Ugye meg kell etetni Táltosúrparipát? És már csoszogott is tovább a kredenchez.
Táltoska visszafordult és folytatta mormolását. Böngészett, ..”silábizált”
A vénséges vén látta mán hogy ez egyhamar nem mozdicsa meg a seggét, hát oda szólt Icának
--- A gebét nagyon etesd meg. Még parázzsal is, mert különben öszvérré szárad. Vigyorgott, és egy kacsintás féleséget dobott párjának.
--- Túl huncut ez a két vénség motyogott rájuk az ember.
--- Vénség az…
--- Kine mond.
--- Mit e?
--- Semmit eeeeeeee. És kacagtak egy nagyot.
--- Na tucc enni vagy Icanénnyéd szoptasson? Vigyorgott mint a részeg ló
--- Mér? Ő a Fehérló?
Icanénnye tányérral a kezében egy akkorát nyerített válaszként hogy a két férfi torkában megállt a lélegzet, és csak kidülledt szemmel bámultak az asszonyra. Az meg ráadásként a jobb lábával nekilátott kapálni, mint egy türelmetlen ló, és prüszkölt is hozzá. A döbbenet az asszony viselkedésétől nem volt elég erős ahhoz hogy megtudja állítani a nevetés viharát.
A röhögés fergeteges erővel robbant, és mindent elsöpört ami az útjába került.
Táltoska vinnyogott, szűkölt, elfúló hangon próbálta kimondani… fe…hé..hér lóóó … Sándornak elég volt a támasz hogy fel ne bukjon és levegő után kapkodva nyogte ki hogy fehér gebe. A vénasszony belevörösödve nyerített tovább, és fuldokolva mentegetőzött,… hogy hát nem úgy gondolta, ő soha se nem gondolt ilyenre, ez csak úgy gyütt..stb st.. de ahogy jött úgy ment is a nevetés. Sándor kitántorgott az udvarra, Icanénnye törögette a tojást, de az is lehet hogy kapaszkodott beléjük. Táltoska csak úgy matatott saját gondolataiban, miközben majszolgatta a főtt tojást. Nem volt képes felfogni hogy miért nem nőhetett fel itt ahon dédapja lépett először a földre. Képtelenség megérteni hogy a titkok birodalmából ki lett taszítva, hogy rácsok közt nőjön fel, mert, mert…mért..?
A mert-re, és a miértre sosem kapott igazi őszinte választ, és úgy tűnik itt se nagyon…de hát e van.
Mehet Indiába, vagy a Tibeti Lámákhoz, mehet ahova akar, válasz nincs.
Híjába Szépek az Indiai szövegek, altatnak zsibbasztanak, sőt okosítanak is, a mantrák a szútrák, és azok a gyönyörű himnuszok. Mind-mind csak egy útjelző tábla a semmi felé.
Ha kiakarsz tűnni, akkor kitűnsz, de az is semmi.
Ha elakarsz rejtőzni láthatatlanná válsz, de az is semmi.
Mindenre képes lehetsz, de ha nem hallod a gyökereid suttogását, akkor az is csak semmi. Mert valami mindig hiányzik, nem teljes. Az pedig keserű, mint az epe. Na az má valami.
--- Ne gondolkozz emberke. Figyelmeztette Icanénnye, és Táltoska elé tett még a pucolt tojásból, és egy kis tejet még.
--- Ugye maga sem tuggya a választ?… érintette meg Ica öreg kezét.
--- Nagyon fáj?
--- Kolbász van? Nézett könyörgő gyerektartásban anyja utódjára, de az igent akkor sem mondja ki. Ica meg látta rajta, és mégis olyan hülyén válaszolt mint egy irigy buta önző nő.
--- A te fogadra? De már meg is bánta, mert a férfi fordult is vissza a papírokhoz és el tűnt
a sorok közt. Csend lett. Ica tudta, hogy ez az elfordulás és hallgatás a neki szánt büntetés
amiért ilyen bután válaszolt. Már megint megtagadott valamit ettől a gyerektől, pont úgy mint régen…. „ még kicsi hogy itt éljen”… , pedig csak a helyzetét féltette, mint ahogy mindig. Nagyon elégedetlen lett önmagával. Rázta is a fejét, és még szidta is önmagát.
Táltos szólt rá, hogy …haggya mán abba… Így történt és kész…
Mindennek oka van, s hogy mi, azt meg ne firtassuk, mert csak büdösebb lesz tőle az ember fia.
Ica megértette, hogy nincs vádolva, de hogy Táltos véleménye róluk megmásíthatatlan az biztos. Nem azért mintha számítana, mert úgysem tudott volna semmit se tenni ellenük, és most mán, hogy öregszik úgy is mindegy. Nem fogja őket bántani. Nem olyan ember ez.
De akkor meg mit akar? Mért néz úgy ki mintha itt lett volna mindig. Nagyon viszketett az agya, hát nem állta meg szó nélkül.
--- Akkó meg mé gyüttél.
--- A ládáért.
Sándor bácsi szédelgett be a párás forróságból és fel is kapta a fejét a szón…
--- A ládáért? Miért, a Tied tán.?
--- Ha jól súg a szívem, akkor az enyém.
--- Jól súg. De felnőttél e hozzá?
--- Mé? Van nagy meg kicsi?
--- Mé van Isten? Ezt a kérdést olyan egyszerűen tette fel a vénséges, hogy az öregből kiszakadt egy nevetéssel egybeszőtt dicséret. .. elyde ravaszul dob Tatus…
--- Ejhde okos vagy… és mosolygott. Hagymás pálinka?
--- Ehe.. és már emelte is a seggét a hokedliről. ---akácosba ?
--- Mé van jobb hely? És elindultak kifelé.
Icanénnye átváltott engedelmesbe, és mán csomagolt is.
--- Ugye nem bántod fiam?
--- Sajnos bántja Ő magát nélkülem is. A mama meg úgy is megátkozta amikor innen mentünk haza.
--- Tudom. Maris ilyen volt. Gyógyított is néha, de ha átkozott az maga volt a pokol.
--- Engem is a Piri miatt.
--- Maris hülye volt néha.
--- Gonosz is tudott lenni.
--- Majd nyakon vertem volna. Ő tudta, hogy odaverek, ha kell.
Bandukoltak az akácos felé, mint apa és fia, bár egyiknek se lehetett a másik, és mégis a sors
lökött valamit, amit az ember dönt el hogy mire használ. Keserítőnek e vagy jutalomnak.
…” azért csak meg adta a sors..” hangulatban értek az akácoshoz.
A tegnapi vihar jól meg Csipkézte a leveleket, de ennek ellenére látszik rajtuk a megújulás,
a felfrissülés. Táltos beleszagolt a levegőbe és nagy vágyakozással sóhajtott… Valahol jázmin…
--- A kanyar mögül jön. Ott nyílik a jázmin.
--- ilyenkor.
--- mindig is ott volt és mindig is ekkor virágzott.
--- aha. Furcsázta a férfi… nálunk egy kicsit előbb.
--- Majd Icanénnyéd ad belőle teát. Ittá mán?
--- Ha keserűre ázik akkor csak hajnalban.
Le telepedtek s némán várták Icát. Késett. A két férfi egymásra nézett mintha meg is beszélték volna … agyal…
És tényleg Ica agyalt, kergette saját rémségeit. Még mindig féltette magát. Tudta hogy Táltos többre képes mint Sándor. Sándor az észt láttya e meg itt a szívet is, és ha megmutassa Sándornak hogy Ő a Horváték Icája milyen irigy akkor .. hát mi van akkor?..
Vigye a ládát és kész. Ők ketten a párjával meg élnek míg meg nem halnak.
--- Itt a vége fuss el véle.. szólalt meg Táltos a háta mögül, mire Ica úgy össze rezzent hogy sikkantva sípolta a ..jajistenemet…
--- Ne ijesztegess te gyerek. Mi a baj.
--- Siessen mert Sándorbá nincs jól.
Ica hagyott hátra mindent és rohant volna a párjához, ..ne hogy egyedül mennyen… Táltos
utána szólt nevetve… azé a pálinkát vigye, mer a torka fagyott le s azt felkék melegítni…
A vénasszony megértette hogy a bolongyát járattyák vele mert lelassúlt.
--- Jól van na fene a szájukba, csak elméláztam, meg öreg is vagyok.
--- Ha olyan öreg, akkó mért futkos az esze? … he? És kacsintott egyet Icanénnyére.
A kosarat felkapta és vitte a gerlecsontú vénasszony után. Az akácos előtt utolérte és a kezibe nyomta a megpakolt kosarat… Vigye… Ica belenézett a szemébe ennek a gyereknek és hát amit benne látott az maga volt a csoda. Jóságot látott benne.
--- Fiatal úr..szólalt meg a vénséges… hát nem tud segíteni egy hölgynek?
--- Hát láttya milyen erős.
--- az szent, meg nem is tűrné. Ugye angyalom? Évődött egy picinyt.
Soha nem szeretett volna megszégyenülni Sándor elött, hogy Ő nem bír valamit, hát hálás is volt a kölöknek a kosárért.
A hagymakarikát Táltos most jó sokáig a nyelvén hagyta, … marásig, csak azután öntötte rá a pálinkát, és akkor se nyelte le egyből. Had marjon, had tisztitsa ki a réseket is meg az orrát.
Megütötte egy pillanatra.
--- Ez új?
--- Bodza. Az nagyon ravasz. Aki ilyent iszik az átesik valahova, és gondolkozhat hogy: MI VAN?
--- Tényleg. Mintha belelógna a fejem a valamibe.
--- Akkor ülj le és lélegezz, de lassan. Amennyire beszívod, annyira fújd ki. Ha beszédülsz
akkor szelíden idézz fel valami szép emléket és pihenj.
--- Pihenjen a fene.
--- Isten is pihen néha.
--- Hogy- hogy? Meg állt a föld.?
--- Isten pihen te agyatlan, nem a föld.
--- Ha nincs a földben, akkor nincs is.
--- Eget nem akarsz hozzá?
--- Hajtogatva, zsebre hogy ne mozogjon.
--- és mé kell az a láda
--- nem kell, csak eljöttem érte.
--- Kihozzuk?
--- Azt akarja hogy ne lássam?
--- Te mit akarsz?
--- Száraz kolbászt.
--- Rádi bácsi nagyon szerette nagyanyád.
--- Hát a lánya volt, vagy nem?
--- Igaz. Azért verte Félegyházáig azt a némbert. Bántotta nagyanyád.
--- Somfa ostorral. …szólt közbe Icanénnye és felemelt ujjacskájával súlyt is adott a somfának.
--- Megérdemelte.. és kihúzta magát Táltos s úgy folytatta a lélegzést.
Kezdett szédülni. Ismerte ezt az érzést. … amikor már magasabb tudatállapotba kerülsz akkor idézd fel emlékeidben az élet fonalát… Igen, de mi az hogy életfonal?
--- Hát nem gubancolódik.
--- aha…szóval nem gatyamadzag.
--- ki tuggya………
--- akkó jó. És lélegzett tovább. Szédült. Egyre mélyebbre és mélyebbre ment. Szinte már át is zuhant saját magán. Szájában felidéződött a bodza illata, íze. Kezdi érezni érteni a bodza csodáját. …úszott egyre mélyebbre és beljebb…….
…--- ott foszlik a múlt… folytatta motyogását, és gondolataiba merülve kicsoszogott a konyhába.
Táltoska még mindig az asztalnál ült és silabizált. Sándor a ládából pakolászgatott. A puhává öregedett bútorok simogatóak, és kedvesek. Egy nagy pihe érzés most minden. Reggelit akart csinálni de csak leült a hokedlire és gyönyörködött és fürdött ebbe a.. a… mit tudja Ő hogy miben is. Óvatosan nézgelődött.
--- Jaj Istenem. Jaj Uram atyám. Hát mi van itt?
--- Szerintem éhség… mosolyogva labdázott a szóval Sándor. ..Éhség, mégpedig nagy. Emelte fel mutató úját, és szemével az emberre sandított.
--- Sándor, Sándorkám ne vicceljen, én most nagyon buta vagyok… mi az az éhség,he?
--- Ugyan Icus. Itt senki nem buta, csak nem forog úgy az esze. Világos? és széttárta kezeit egy ölelésre.
Ica repülni készült, de a vén test lemaradt, úgy lemaradt, hogy mán borult is el a föld felé s ha Sándor oda nem lép oszt nem kap egyet a madárcsontokon, tán szét is esik darabjaira. Egymásra támaszkodtak, vagy egymásba fonódtak, a fene se tuggya, de hogy szerették egymást az biztos.
--- Na gerlice, gerlice. Mit akart felvenni he?
--- Titok… majd elosztyuk.. huncutkodott, de a riadalom még ott kószált az arcán.
--- Mér gyütt Sándorka? Elköszönni vagy elvinni?
--- Megyünk mi magunktól is. Vagy nem e? törtek elő a régi szökés szavai, és úgy fogták meg egymás kezét, mint annak idején. Jól szemügyre vették egymást, és meg is nyugodtak a
szelíd tekintetektől. Ez volt az Ő állandóságuk. Innen tudtak mindent szemlélni. Ebből a meghittségből mindig könnyű volt megfigyelni mindent, még ezt az embert is, aki egyszerre itt termett közöttük és hozta a majd letagadott múltat.
--- Ki ez? Mongya mán meg Sándor.
--- Hát több mint szaporulat, az szent.
--- De Kiii, és oldalba könyökölte
--- Mondom hogy szent.
--- Akkor mán a falon lógan…
--- Nagy kampósszögön e… és elengedte törékennyé szikkadt párját, ahogy azt a régi kerékvágásban látta. Icanénnye el is elindult a kredenc felé még egy aprót bökött rajta a vénember. Úgy tette hogy a férfit is érje.
--- Egygyátalán itt van ez?
--- Hát persze hogy itt van. Szuszog.
--- Akkor aszik.
--- Hát fáradt a kis szentem. Városi gyerek, és megszakítva útját Táltoska hátamögé állt és
kezeinek maradékával átölelte és úgy megszorította, hogy még ő maga is bele nyögött egyet.
--- … aj de erősnek teccik e lenni
--- Csúfolkodj a….
--- kine mond…és kacagtak.
--- Ugye meg kell etetni Táltosúrparipát? És már csoszogott is tovább a kredenchez.
Táltoska visszafordult és folytatta mormolását. Böngészett, ..”silábizált”
A vénséges vén látta mán hogy ez egyhamar nem mozdicsa meg a seggét, hát oda szólt Icának
--- A gebét nagyon etesd meg. Még parázzsal is, mert különben öszvérré szárad. Vigyorgott, és egy kacsintás féleséget dobott párjának.
--- Túl huncut ez a két vénség motyogott rájuk az ember.
--- Vénség az…
--- Kine mond.
--- Mit e?
--- Semmit eeeeeeee. És kacagtak egy nagyot.
--- Na tucc enni vagy Icanénnyéd szoptasson? Vigyorgott mint a részeg ló
--- Mér? Ő a Fehérló?
Icanénnye tányérral a kezében egy akkorát nyerített válaszként hogy a két férfi torkában megállt a lélegzet, és csak kidülledt szemmel bámultak az asszonyra. Az meg ráadásként a jobb lábával nekilátott kapálni, mint egy türelmetlen ló, és prüszkölt is hozzá. A döbbenet az asszony viselkedésétől nem volt elég erős ahhoz hogy megtudja állítani a nevetés viharát.
A röhögés fergeteges erővel robbant, és mindent elsöpört ami az útjába került.
Táltoska vinnyogott, szűkölt, elfúló hangon próbálta kimondani… fe…hé..hér lóóó … Sándornak elég volt a támasz hogy fel ne bukjon és levegő után kapkodva nyogte ki hogy fehér gebe. A vénasszony belevörösödve nyerített tovább, és fuldokolva mentegetőzött,… hogy hát nem úgy gondolta, ő soha se nem gondolt ilyenre, ez csak úgy gyütt..stb st.. de ahogy jött úgy ment is a nevetés. Sándor kitántorgott az udvarra, Icanénnye törögette a tojást, de az is lehet hogy kapaszkodott beléjük. Táltoska csak úgy matatott saját gondolataiban, miközben majszolgatta a főtt tojást. Nem volt képes felfogni hogy miért nem nőhetett fel itt ahon dédapja lépett először a földre. Képtelenség megérteni hogy a titkok birodalmából ki lett taszítva, hogy rácsok közt nőjön fel, mert, mert…mért..?
A mert-re, és a miértre sosem kapott igazi őszinte választ, és úgy tűnik itt se nagyon…de hát e van.
Mehet Indiába, vagy a Tibeti Lámákhoz, mehet ahova akar, válasz nincs.
Híjába Szépek az Indiai szövegek, altatnak zsibbasztanak, sőt okosítanak is, a mantrák a szútrák, és azok a gyönyörű himnuszok. Mind-mind csak egy útjelző tábla a semmi felé.
Ha kiakarsz tűnni, akkor kitűnsz, de az is semmi.
Ha elakarsz rejtőzni láthatatlanná válsz, de az is semmi.
Mindenre képes lehetsz, de ha nem hallod a gyökereid suttogását, akkor az is csak semmi. Mert valami mindig hiányzik, nem teljes. Az pedig keserű, mint az epe. Na az má valami.
--- Ne gondolkozz emberke. Figyelmeztette Icanénnye, és Táltoska elé tett még a pucolt tojásból, és egy kis tejet még.
--- Ugye maga sem tuggya a választ?… érintette meg Ica öreg kezét.
--- Nagyon fáj?
--- Kolbász van? Nézett könyörgő gyerektartásban anyja utódjára, de az igent akkor sem mondja ki. Ica meg látta rajta, és mégis olyan hülyén válaszolt mint egy irigy buta önző nő.
--- A te fogadra? De már meg is bánta, mert a férfi fordult is vissza a papírokhoz és el tűnt
a sorok közt. Csend lett. Ica tudta, hogy ez az elfordulás és hallgatás a neki szánt büntetés
amiért ilyen bután válaszolt. Már megint megtagadott valamit ettől a gyerektől, pont úgy mint régen…. „ még kicsi hogy itt éljen”… , pedig csak a helyzetét féltette, mint ahogy mindig. Nagyon elégedetlen lett önmagával. Rázta is a fejét, és még szidta is önmagát.
Táltos szólt rá, hogy …haggya mán abba… Így történt és kész…
Mindennek oka van, s hogy mi, azt meg ne firtassuk, mert csak büdösebb lesz tőle az ember fia.
Ica megértette, hogy nincs vádolva, de hogy Táltos véleménye róluk megmásíthatatlan az biztos. Nem azért mintha számítana, mert úgysem tudott volna semmit se tenni ellenük, és most mán, hogy öregszik úgy is mindegy. Nem fogja őket bántani. Nem olyan ember ez.
De akkor meg mit akar? Mért néz úgy ki mintha itt lett volna mindig. Nagyon viszketett az agya, hát nem állta meg szó nélkül.
--- Akkó meg mé gyüttél.
--- A ládáért.
Sándor bácsi szédelgett be a párás forróságból és fel is kapta a fejét a szón…
--- A ládáért? Miért, a Tied tán.?
--- Ha jól súg a szívem, akkor az enyém.
--- Jól súg. De felnőttél e hozzá?
--- Mé? Van nagy meg kicsi?
--- Mé van Isten? Ezt a kérdést olyan egyszerűen tette fel a vénséges, hogy az öregből kiszakadt egy nevetéssel egybeszőtt dicséret. .. elyde ravaszul dob Tatus…
--- Ejhde okos vagy… és mosolygott. Hagymás pálinka?
--- Ehe.. és már emelte is a seggét a hokedliről. ---akácosba ?
--- Mé van jobb hely? És elindultak kifelé.
Icanénnye átváltott engedelmesbe, és mán csomagolt is.
--- Ugye nem bántod fiam?
--- Sajnos bántja Ő magát nélkülem is. A mama meg úgy is megátkozta amikor innen mentünk haza.
--- Tudom. Maris ilyen volt. Gyógyított is néha, de ha átkozott az maga volt a pokol.
--- Engem is a Piri miatt.
--- Maris hülye volt néha.
--- Gonosz is tudott lenni.
--- Majd nyakon vertem volna. Ő tudta, hogy odaverek, ha kell.
Bandukoltak az akácos felé, mint apa és fia, bár egyiknek se lehetett a másik, és mégis a sors
lökött valamit, amit az ember dönt el hogy mire használ. Keserítőnek e vagy jutalomnak.
…” azért csak meg adta a sors..” hangulatban értek az akácoshoz.
A tegnapi vihar jól meg Csipkézte a leveleket, de ennek ellenére látszik rajtuk a megújulás,
a felfrissülés. Táltos beleszagolt a levegőbe és nagy vágyakozással sóhajtott… Valahol jázmin…
--- A kanyar mögül jön. Ott nyílik a jázmin.
--- ilyenkor.
--- mindig is ott volt és mindig is ekkor virágzott.
--- aha. Furcsázta a férfi… nálunk egy kicsit előbb.
--- Majd Icanénnyéd ad belőle teát. Ittá mán?
--- Ha keserűre ázik akkor csak hajnalban.
Le telepedtek s némán várták Icát. Késett. A két férfi egymásra nézett mintha meg is beszélték volna … agyal…
És tényleg Ica agyalt, kergette saját rémségeit. Még mindig féltette magát. Tudta hogy Táltos többre képes mint Sándor. Sándor az észt láttya e meg itt a szívet is, és ha megmutassa Sándornak hogy Ő a Horváték Icája milyen irigy akkor .. hát mi van akkor?..
Vigye a ládát és kész. Ők ketten a párjával meg élnek míg meg nem halnak.
--- Itt a vége fuss el véle.. szólalt meg Táltos a háta mögül, mire Ica úgy össze rezzent hogy sikkantva sípolta a ..jajistenemet…
--- Ne ijesztegess te gyerek. Mi a baj.
--- Siessen mert Sándorbá nincs jól.
Ica hagyott hátra mindent és rohant volna a párjához, ..ne hogy egyedül mennyen… Táltos
utána szólt nevetve… azé a pálinkát vigye, mer a torka fagyott le s azt felkék melegítni…
A vénasszony megértette hogy a bolongyát járattyák vele mert lelassúlt.
--- Jól van na fene a szájukba, csak elméláztam, meg öreg is vagyok.
--- Ha olyan öreg, akkó mért futkos az esze? … he? És kacsintott egyet Icanénnyére.
A kosarat felkapta és vitte a gerlecsontú vénasszony után. Az akácos előtt utolérte és a kezibe nyomta a megpakolt kosarat… Vigye… Ica belenézett a szemébe ennek a gyereknek és hát amit benne látott az maga volt a csoda. Jóságot látott benne.
--- Fiatal úr..szólalt meg a vénséges… hát nem tud segíteni egy hölgynek?
--- Hát láttya milyen erős.
--- az szent, meg nem is tűrné. Ugye angyalom? Évődött egy picinyt.
Soha nem szeretett volna megszégyenülni Sándor elött, hogy Ő nem bír valamit, hát hálás is volt a kölöknek a kosárért.
A hagymakarikát Táltos most jó sokáig a nyelvén hagyta, … marásig, csak azután öntötte rá a pálinkát, és akkor se nyelte le egyből. Had marjon, had tisztitsa ki a réseket is meg az orrát.
Megütötte egy pillanatra.
--- Ez új?
--- Bodza. Az nagyon ravasz. Aki ilyent iszik az átesik valahova, és gondolkozhat hogy: MI VAN?
--- Tényleg. Mintha belelógna a fejem a valamibe.
--- Akkor ülj le és lélegezz, de lassan. Amennyire beszívod, annyira fújd ki. Ha beszédülsz
akkor szelíden idézz fel valami szép emléket és pihenj.
--- Pihenjen a fene.
--- Isten is pihen néha.
--- Hogy- hogy? Meg állt a föld.?
--- Isten pihen te agyatlan, nem a föld.
--- Ha nincs a földben, akkor nincs is.
--- Eget nem akarsz hozzá?
--- Hajtogatva, zsebre hogy ne mozogjon.
--- és mé kell az a láda
--- nem kell, csak eljöttem érte.
--- Kihozzuk?
--- Azt akarja hogy ne lássam?
--- Te mit akarsz?
--- Száraz kolbászt.
--- Rádi bácsi nagyon szerette nagyanyád.
--- Hát a lánya volt, vagy nem?
--- Igaz. Azért verte Félegyházáig azt a némbert. Bántotta nagyanyád.
--- Somfa ostorral. …szólt közbe Icanénnye és felemelt ujjacskájával súlyt is adott a somfának.
--- Megérdemelte.. és kihúzta magát Táltos s úgy folytatta a lélegzést.
Kezdett szédülni. Ismerte ezt az érzést. … amikor már magasabb tudatállapotba kerülsz akkor idézd fel emlékeidben az élet fonalát… Igen, de mi az hogy életfonal?
--- Hát nem gubancolódik.
--- aha…szóval nem gatyamadzag.
--- ki tuggya………
--- akkó jó. És lélegzett tovább. Szédült. Egyre mélyebbre és mélyebbre ment. Szinte már át is zuhant saját magán. Szájában felidéződött a bodza illata, íze. Kezdi érezni érteni a bodza csodáját. …úszott egyre mélyebbre és beljebb…….
…mond mit érlel annak a sorsa….
Nem szeretem ezeket a sorokat. Gyűlölöm. És azt hiszem más sorokat sem szeretek, és más sorokat is gyűlölök. Mindent gyűlölök ami árulás. Legyen szó egy ember árulásáról vagy egy nép elárulásáról… az öreg hangja teli volt le fojtott indulattal. A tehetetlen düh ökölbe szorította a kezét.
--- Én meg nem szeretem amikor ilyen.
--- Milyen? Fordult Marika a konyhás nő felé. A szeme izzót a haragtól.
--- Hát ilyen félelmetes. Látná csak magát kívülről.
--- Az jó lenne, mert akkor már ketten lennénk és elnevette magát.
Böbe nyitott be és halkan kérdezte Marikát. ..--- Meg nyugodott már?
--- Gyere csak Böbe. Semmi baj. A választásokon csesztem fel az agyam.
--- Minek, úgysem változik semmi.
--- Igaz. És beleivott a kihűlt presszó kávéba. ..De akkor is bosszantó hogy gyávaságból választ ilyen hülyén a nép.
--- Ne politizáljon ember. Érkezett meg a vörösre festett vezető nő.
--- Gabika maga nem gyáva, csak mindig a hatalom térfelén van. Tehát nem érti.
--- Nem is vagyok gyáva. Húzta ki magát Gabriella. Én csak mindenki érdekeit tartom szem előtt.
--- Tuggyuk Gabika. Mondta olyan édes hangon az öreg, hogy csak az nem vette észre aki nem él hogy ez a teljes lehülyézéssel egyenlő.
--- Ugye nem gunyolódik?
--- Gabika nézzen a szemembe.
--- Na azé. Azzal kifordult a konyhából és fontoskodó sietős léptekkel eltűnt a…..
Böbe szájából csúszott ki az igazság. …Ez buta is, hülye is, és áruló …
Marika tálcára tette a vacsoraadagokat és a 4 kancsó kihűlt teát is elibük tólta.
--- Na vigyétek, és ne lázítson öreg.
--- Igaza van Marika. A paradicsomot véletlen a szatyorba tette. Ide adja?
A konyhás nő arca vörösre váltott. Lebukott már megint, így aztán vissza adta a hajléktalanok
paradicsomát. Böbe megsajnálta… van még a raktárban…biccentett a raktárajtó felé.
--- Gabika már betette a kocsijába. Válaszolta kámpicsorodott arcal.
--- ehe csillant fel viszont Böbéé.
Az öreg mosolygott. Tudta hogy Gabika lopott paradicsomainak egy része Marikához kerül, egy része hozzájuk repetának és a maradékot majd ehetetlenné nyomorgatja böbe.
--- Mi a baj a Fidesszel?
--- Nekem semmi. Nekem a választással van bajom. Nekem azzal van bajom hogy a szocik szemetek voltak és a nép nem merte öket időben pofán vágni ezért most választanak egy verőembert, aki meg félti annyira a hatalmát hogy gátlástalanul mindenkit fog verni aki nem dicséri őket. Olyan Kun Bélás buli. Aki nem velünk az ellenünk.
--- Nem értem, de biztos van benne valami.
--- Tudod a törvényeket olyan hatalmon lévő emberek hozzák, akiknek a lelke és tisztessége születésük pillanatában is megkérdőjelezhető. Ezt elnevezik jogrendnek. A jogrend nem az igazság. A jogrend akkor támogatja az igazság érvényre jutását ha a hatalom érdekeivel egybe esik. Ha nem akkor a jogrend az első. Olyan szűrő rendszerek vannak beépítve hogy a jogos
Igazsággal ne tudj az érvényesítés közelébe se kerülni.
--- Vagyis Tehetetlenségre vagyunk ítélve?
--- Igen Böbe. Arra.
--- Én meg nem szeretem amikor ilyen.
--- Milyen? Fordult Marika a konyhás nő felé. A szeme izzót a haragtól.
--- Hát ilyen félelmetes. Látná csak magát kívülről.
--- Az jó lenne, mert akkor már ketten lennénk és elnevette magát.
Böbe nyitott be és halkan kérdezte Marikát. ..--- Meg nyugodott már?
--- Gyere csak Böbe. Semmi baj. A választásokon csesztem fel az agyam.
--- Minek, úgysem változik semmi.
--- Igaz. És beleivott a kihűlt presszó kávéba. ..De akkor is bosszantó hogy gyávaságból választ ilyen hülyén a nép.
--- Ne politizáljon ember. Érkezett meg a vörösre festett vezető nő.
--- Gabika maga nem gyáva, csak mindig a hatalom térfelén van. Tehát nem érti.
--- Nem is vagyok gyáva. Húzta ki magát Gabriella. Én csak mindenki érdekeit tartom szem előtt.
--- Tuggyuk Gabika. Mondta olyan édes hangon az öreg, hogy csak az nem vette észre aki nem él hogy ez a teljes lehülyézéssel egyenlő.
--- Ugye nem gunyolódik?
--- Gabika nézzen a szemembe.
--- Na azé. Azzal kifordult a konyhából és fontoskodó sietős léptekkel eltűnt a…..
Böbe szájából csúszott ki az igazság. …Ez buta is, hülye is, és áruló …
Marika tálcára tette a vacsoraadagokat és a 4 kancsó kihűlt teát is elibük tólta.
--- Na vigyétek, és ne lázítson öreg.
--- Igaza van Marika. A paradicsomot véletlen a szatyorba tette. Ide adja?
A konyhás nő arca vörösre váltott. Lebukott már megint, így aztán vissza adta a hajléktalanok
paradicsomát. Böbe megsajnálta… van még a raktárban…biccentett a raktárajtó felé.
--- Gabika már betette a kocsijába. Válaszolta kámpicsorodott arcal.
--- ehe csillant fel viszont Böbéé.
Az öreg mosolygott. Tudta hogy Gabika lopott paradicsomainak egy része Marikához kerül, egy része hozzájuk repetának és a maradékot majd ehetetlenné nyomorgatja böbe.
--- Mi a baj a Fidesszel?
--- Nekem semmi. Nekem a választással van bajom. Nekem azzal van bajom hogy a szocik szemetek voltak és a nép nem merte öket időben pofán vágni ezért most választanak egy verőembert, aki meg félti annyira a hatalmát hogy gátlástalanul mindenkit fog verni aki nem dicséri őket. Olyan Kun Bélás buli. Aki nem velünk az ellenünk.
--- Nem értem, de biztos van benne valami.
--- Tudod a törvényeket olyan hatalmon lévő emberek hozzák, akiknek a lelke és tisztessége születésük pillanatában is megkérdőjelezhető. Ezt elnevezik jogrendnek. A jogrend nem az igazság. A jogrend akkor támogatja az igazság érvényre jutását ha a hatalom érdekeivel egybe esik. Ha nem akkor a jogrend az első. Olyan szűrő rendszerek vannak beépítve hogy a jogos
Igazsággal ne tudj az érvényesítés közelébe se kerülni.
--- Vagyis Tehetetlenségre vagyunk ítélve?
--- Igen Böbe. Arra.
2010. június 2., szerda
A Tanítvány 4
----Az apád… ugrott a káromkodás kanyargós útvesztőjébe a vén ember, de ugyan abban a pillanatban felesége is elindított egy Ős asszonyi sivítás féleséget, ami valójában az iiiiinnye az Is… cifrázással indul… de mind két vénségnél gyorsabb, és erősebb volt az öreg ég, és olyat csattantott, és úgy megremegtette az eget és a földet, mintha a szomszédba vágta volna le az Isten önmagát káromló haragját. Megszeppenve néztek egymásra, és belefigyeltek a lassan elcsendesülő dörgésbe. A vénséges kun lassan, és halkan, mint egy teljes önmegadással a hangjában, széttárt remegő karokkal mondta ki az igazságot…--- ennél nagyobbat én sem tudok dörrenteni …
--- Az má szent igaz… suttogta az öreg „siheder” és érthetetlen okból megcsókolta a két
Öreg konok homlokát.
--- Te ez most vagy huncut, vagy meghibbant?
--- Hát persze hogy hibbant Sándor.
És a szarkalábak megsokasodtak ahogy a szemhéjak összeszorúltak, majd táncra keltek az apró kunszemek sarkaiban. Lomhán mozdult a levegő, és egy - két óriási cseppet hozott magával, valahonnan nagyon – nagyon magasról. Ahogy alá zuhantak, és elérték a földfelszínt borító homokot, mintha parányi kavicsok csapódtak volna be, és verte fel a pórt, teremtve piciny krátert, oszt el is tűntek … na kezdődik… gondolták, vagy tán mondták is, nem tudni.
Gondolat és kimondott szavak közt nem sok a különbség, a lényeg hogy szaporodtak a szép kövér cseppek, és erőre kapott a szél is. Születőben a vad zuhogás. Öregesen, játékosan visítozva menekültek a ház felé, az eső pedig részt vett a játékban, kergetőzött velük, fogócskázott, hajtotta a tornác felé ezt a három drágakőt.
Aztán már semmi sem porzott. Minden csak ivott, ivott a föld, ittak a fák a füvek.
A szomjúság emléke ösztökélt minden létezőt a heves .. inni… inni… inni
és a föld csak vedelt, és mohón nyelte a rengeteg vizet.
--- Igyál csak Nyanya. Bólogatott bíztatóan Sándor. …Igyál csak… és a föld hallgatott rá.
Az ég meg adta, adta és nem fukarkodott.
A két férfi egymásra nézett, arcukat marcangolta a szélroham odavágta nagy erejű permet. Élvezték. Élvezték, ahogy sűrűn arcukba csapódó esőtűk vékony vízerekben gördülnek és keresik az utat a nagy ránc vonulatokig mely mindkettőjük arcát behálózták,
és a vízáradatot elvezették a nyakukig.
Hunyorogtak. Ázott hunyorgásuk, egymásra majd befelé, oszt kifelé.
Talán a legtávolabbi pontot keresték , vagy a legközelebbit ahol végre találkozhatnának egymással ,önmagukkal , a mindenekkel. Az átjárót keresték, a teljes önátadás kapuját.
Icanénnye a hátuk mögül n ézte ezt a két Valakit… Ezek itt fognak hagyni… gondolta. Olyan nagyon eltudott menni az Ő Sándor-a is, de olya nagyon, oszt aztán semmit nem mond hogy mit látott vagy min törte a kobakját. Sokszor nagyon magányosnak érezte magát. Nem tehetett
ellene semmit. Hát tette a dolgát, etette az állatokat, mosta a ruhákat, és szerette Sándort.
Ennyi volt az élete. Semmije nem volt hát mindent oda adhatott. Semmije nem volt hát csak magát adhatta. A lelkét, a testét, a hitét, a csodálatát. Ez így volt helyes, és jó.
„…Bölcs öreg diófa alatt ülni és hallgatni a levelek suttogását…” nagyapja jutott az eszébe, amikor a diófákat ültették. ..”Majd elbújsz a nap elől és a lovad is elfér alatta. Majd meglásd”
Párja már fiatalon diófára hajadzott, és árnyékot is adott számára. Jó lenne ha táltoska nem lökné ki pont a végén. Megtehetné.
--- Már megint rágcsálsz Ica… recsegett be a vénember hangja.--- Te mindig a szívem árnyékában maradsz, csak tudd.
--- Hát ez az. Árnyékában és nem benne…
--- Ott nem is volt hely soha senkinek.
--- Hát soha nem szerettél senkit?
--- Soha. Senkit.
--- Az nagyon jó. Csatlakozott táltoska, és jót mosolygott. A vénember félre értette a mimikát
És fel is csattant.
--- Na magyarázd meg nagyokos. Mé nem jó ha szeretek valakit, he…
--- Most tanítcsamm ? he..
--- Ha még egyszer csúfolkodsz, megütlek, oszt megbüdösödsz…
--- A huzat majd elviszi … a kacagás megint kibuggyant, és a hozzá tett bűzfintor az öreget is
megkuncogtatta.
--- Azt a szagot biztos nem a. Tekintete komolyra váltott. --- Szóval?
--- Szóval. ..”szeretet nem szeretet egy. a lét hatalma” idézte magában mestere szavait, de a szavak mellé bekúsztak az öreg Kadzsüpa arcvonásai is. Tudott úgy nevetni hogy közben kifelé bömbölt, káromkodott, mint a veszett medve. Lelke mélyéről a szokásos anyai mondatok is vízhangzottak. Most ki is mondta azokat. „ Ha szeretsz becsapódsz, ha nem szeretsz rábaszol. Hagyd a sors elrendezi.”
--- Ennyi?
--- Bár mit teszel a szeretet nevében el csábulsz, és elveszíted a lényeget. Az élet tiszta
értékének észleléséhez szükséges érzékenységed. Egyedül a szándéknélküli létezésnek van
teremtő hatalma. Minden más csak kreáció, csinálmány, erőlködés, és sok hazugság.
Na mindegy, és legyintett.
--- Mit ennél?
--- nem tom..
--- akkor mit szarsz? … Csak kijössz magadból és lehúzód, és elviszi a víz? Húzta fel szemöldökét a vénség. --- Ez a létezés hatalma?
--- Hát nem hét az biztos.
--- Böllenkedj az apád…
--- A magaméva jobb lenne
--- Hallod Ica? „ ki dőtt a fa mandulástúl..” he he.
--- Nem volt még igazi asszonyom. Fintorodott egyet az ember.
--- Az pedig kell a kakasnak. De hát ha nincs, nincs. Tárta szét kezeit Sándor bácsi, és sajnálattal vette szemügyre a kölköt. … Ez nagyot csalódhatott bennük… de megfontolt lassúsággal csak annyit nyögött ki ami még senkinek nem sértő.
--- Abba bele lehet halni.
--- Inkább csak úgy nincs miért élni.
--- A vége ugyan az kisfiam. Csoszogott ki Icanénnye.
--- Csak annak láccik, és nevetett.
--- Na mennyünk befelé enni, oszt majd meg beszélitek amit kell.
Az egyenletesen zuhogó esőt már nem kergette meg egy szélroham se. Táltoska még vissza vissza fórdúlt, mint ha nem akarna megválni a víz zuhatagtól. A két vénség már bent csoszizott mire a férfit elengedte az eső látványa. …” most már egyedül is tud esni..”
A házban már régóta nem gyújtottak fényt. Minden porcikájuk ismert mindent. Számolás nélkül tudták hol az asztal a pad a szék a kenyér. Az öreg most mégis csak gyertyát gyújtott.
--- Na Öcskös. Ide süss. És az asztalra ejtett egy kitömött öreg tarisznyát…Tudod mi van
benne?.... Hát az életem Te gyerek. Az életem. Sőt.. emelte fel mutató úját.. Az életünk.
Bontogatni kezdte a csomagot. Reszketeg öreg keze nehezen találta a bog megoldásának helyes útját, de nem adta fel. Az utolsó csomót pedig mint ama nagy hadvezér az asztalon heverő öreg bicsakkal ketté szelte. …Ha most fényképeket kell néznem, akkor felkötöm magam… gondolta a jövevény de a vénséges vén rászólt.
---A kötél kint van e.
--- Bocsánat.
--- ehen.. Felolvassam vagy kisilabizálod? Azzal táltoska elé csapta, vagy pottyantotta az egész paksamétát.
--- Most?
--- Nem. Majd halálod után próbáld meg. Mérgelődött Sándor. … hát persze hogy most.
Majd Icanénnyéd etet közben. Táltos kényszeredetten vigyorgott az „etet közbentől” de látva a vén Sándorbá tekintetét visszahőkölt és belese kezdett a böllenkedésbe. Inkább leült és illedelmesen nagy figyelmet mímelve nekilátott a lapok forgatásának.
--- Ember ne jácc. Nézz, és láss, és olvass.
--- ühüm… és szemet szűkítve komolyabban vette a feladatot. Nehezen igazodott ki a betűkön. Cirkalmasak. Túl cifrák. Ismeretlen nyelvnek tűnik. Az öreg csak figyelte Maris kölkét, ahogy az arca egyre egyszerűbbé válik a látványtól. …megoldja. Biztos hogy megoldja… és elindult a tűzhely felé. Táltoska utána zsólt… csak egy cukrot kérek bele…
Ica néni sóhajtott egy nagyot, és feladta maradék reményét, hogy együtt ülnek az asztalhoz és pletyiznek egy keveset, mint ahogy az illik. ... Ezek most meg majd megint megfeledkeznek Róla... de megint tévedett. Sándor letette a kávét az asztalra és halkan odasétált Icához. Megsimogatta a fejét egész az álláig kúszott az öreg kéz. Ica állát felemelte annyira hogy egymás szemébe tudjanak nézni. Összehunyorogtak. Sándor a szoba felé biccentett és felsegítette az Ő Icáját. Icus boldog. Az első naptól boldog Sándorral, de most a legjobban.
Hát nem is szólalt meg. Minden olyan törékeny, amire nagyon kell ám vigyáznia az ember lányának. …” tegyük el magunkat holnapra..” és el is tették magukat. Közel a 100-hoz kézen fogva aludni? Icanénnye mosolyogva aludt el. Törékeny testmaradéka még mindig sugárzott a szerelemtől. Sándor pedig biztonsággal gázolt benne. Jól vannak így együtt.
Az eső apróbb szeműre váltott és inkább csak szitált, permetezett. A távoli morajlások végleg elhallgattak. A gyertyaláng mozdulatlanul állt mint őrszem, és vigyázta Táltoska kacskaringós útját a sorok között. Az ember bosszankodott hogy nem találja a ritmust, a dallamot, pedig a szöveg kezdi mutatni magát. Kénytelen volt rábízni magát a semmire. Belekapaszkodott és engedte hogy vigye, lebegtesse. Újból hallotta szíve dobogását. Mint a legősibb mantra, amely vezeti, és simítja, élete gubancos fonalát, ebben a nagy árnyéklabirintusban. … …Minden szónak, és az összes szótagnak megvan a saját rezgése. Ha engeded, a szívednek megmutatja, és akkor majd kibuggyan… Szerette ha a mester hangján hallja a megoldáshoz vezető útmutatást. Belül peregtek a szavak és Ő csak kapaszkodott a semmi szövétnekébe. Az ablakredőny leeresztve, és a viasz lassan elfogy a láng alatt. Nem baj, úgy is jön a hajnal. Néhány sugár már át is botlott a vizes réseken, felragyogtatva néhány ott maradt esőcseppet.
… egy, kettő… három… számolni kezdte a vízcsepp csillagokat. Hét ragyogó csillag. Pont úgy nézett ki mint a Göncölszekér. A hét Maha Risi … Figyelj a látókra gyermek… Azt teszem Mester… és elmerült a csillagok látványában. A gyertya teljesen kialudt. Elfogyott.
A Csillagok lassan alászálltak egyik redőnylécről a másikra, és kihunytak.
Halkan indult az ének. Halkan recsegve a torokból. Mire az utolsó csillagcsepp is alászállt már erő volt a hangban és megannyi doromb remegése, búgása megtöltötte a konyhát, és a szobát, az egész házban táncolt, búgott a szélvihar hangjának emléke.
… ooooooollllly szééééép az éélet, moooond mit meeeeeeeséljek óóóóóóó de fáááááááj
Láátoood a szíííííííívem egekiiiiig ééééééér feel ott repüüül a sas madááááár……..
Szinte egyszerre ébredtek a Vénségesek.
--- Na? Mit szósz? Kérdezte Sándor
--- Ez Ő?
--- Nem. Az Öreg Isten. Hü.. összekulcsolta kezeit és pislogott. ..Hát tényleg Ő az.
--- Micsoda?
--- Hallgass és csukd be a szemed Icus.
Deeee ffááááááááj a napsugááár. És áradt az ének és doromb és fuvola … zengett a himnusz.
Sándor szinte észrevétlen szivárgott a konyhába a ládáig és olyan halkan nyitotta fel öreg kopott fedelét mint ahogy Isten nyitja fel a gyermeki szíveket, nagy kesergések idején.
Szaporázott a pulzusa. Majd szét vetette az izgalom. A nyitott láda régi illata nyújtózott egy nagyot, és elindult emlékeket ébresztgetni a vénséges vén Sándorban. Nagyon, nagyon mély
hangon csatlakozott táltoska énekéhez. Oly oly valy valy olyoly haly…
Magát a Teremtőt el varázsolták volna úgy búgott zsongott minden. Ölbe vette Őket szívük legtitkosabb vágya és repítette innen és túl, a szétesés és újra születés felé.
Már ragyogott a nap mikor a férfiak abba hagyták az zengetést.
--- Az má szent igaz… suttogta az öreg „siheder” és érthetetlen okból megcsókolta a két
Öreg konok homlokát.
--- Te ez most vagy huncut, vagy meghibbant?
--- Hát persze hogy hibbant Sándor.
És a szarkalábak megsokasodtak ahogy a szemhéjak összeszorúltak, majd táncra keltek az apró kunszemek sarkaiban. Lomhán mozdult a levegő, és egy - két óriási cseppet hozott magával, valahonnan nagyon – nagyon magasról. Ahogy alá zuhantak, és elérték a földfelszínt borító homokot, mintha parányi kavicsok csapódtak volna be, és verte fel a pórt, teremtve piciny krátert, oszt el is tűntek … na kezdődik… gondolták, vagy tán mondták is, nem tudni.
Gondolat és kimondott szavak közt nem sok a különbség, a lényeg hogy szaporodtak a szép kövér cseppek, és erőre kapott a szél is. Születőben a vad zuhogás. Öregesen, játékosan visítozva menekültek a ház felé, az eső pedig részt vett a játékban, kergetőzött velük, fogócskázott, hajtotta a tornác felé ezt a három drágakőt.
Aztán már semmi sem porzott. Minden csak ivott, ivott a föld, ittak a fák a füvek.
A szomjúság emléke ösztökélt minden létezőt a heves .. inni… inni… inni
és a föld csak vedelt, és mohón nyelte a rengeteg vizet.
--- Igyál csak Nyanya. Bólogatott bíztatóan Sándor. …Igyál csak… és a föld hallgatott rá.
Az ég meg adta, adta és nem fukarkodott.
A két férfi egymásra nézett, arcukat marcangolta a szélroham odavágta nagy erejű permet. Élvezték. Élvezték, ahogy sűrűn arcukba csapódó esőtűk vékony vízerekben gördülnek és keresik az utat a nagy ránc vonulatokig mely mindkettőjük arcát behálózták,
és a vízáradatot elvezették a nyakukig.
Hunyorogtak. Ázott hunyorgásuk, egymásra majd befelé, oszt kifelé.
Talán a legtávolabbi pontot keresték , vagy a legközelebbit ahol végre találkozhatnának egymással ,önmagukkal , a mindenekkel. Az átjárót keresték, a teljes önátadás kapuját.
Icanénnye a hátuk mögül n ézte ezt a két Valakit… Ezek itt fognak hagyni… gondolta. Olyan nagyon eltudott menni az Ő Sándor-a is, de olya nagyon, oszt aztán semmit nem mond hogy mit látott vagy min törte a kobakját. Sokszor nagyon magányosnak érezte magát. Nem tehetett
ellene semmit. Hát tette a dolgát, etette az állatokat, mosta a ruhákat, és szerette Sándort.
Ennyi volt az élete. Semmije nem volt hát mindent oda adhatott. Semmije nem volt hát csak magát adhatta. A lelkét, a testét, a hitét, a csodálatát. Ez így volt helyes, és jó.
„…Bölcs öreg diófa alatt ülni és hallgatni a levelek suttogását…” nagyapja jutott az eszébe, amikor a diófákat ültették. ..”Majd elbújsz a nap elől és a lovad is elfér alatta. Majd meglásd”
Párja már fiatalon diófára hajadzott, és árnyékot is adott számára. Jó lenne ha táltoska nem lökné ki pont a végén. Megtehetné.
--- Már megint rágcsálsz Ica… recsegett be a vénember hangja.--- Te mindig a szívem árnyékában maradsz, csak tudd.
--- Hát ez az. Árnyékában és nem benne…
--- Ott nem is volt hely soha senkinek.
--- Hát soha nem szerettél senkit?
--- Soha. Senkit.
--- Az nagyon jó. Csatlakozott táltoska, és jót mosolygott. A vénember félre értette a mimikát
És fel is csattant.
--- Na magyarázd meg nagyokos. Mé nem jó ha szeretek valakit, he…
--- Most tanítcsamm ? he..
--- Ha még egyszer csúfolkodsz, megütlek, oszt megbüdösödsz…
--- A huzat majd elviszi … a kacagás megint kibuggyant, és a hozzá tett bűzfintor az öreget is
megkuncogtatta.
--- Azt a szagot biztos nem a. Tekintete komolyra váltott. --- Szóval?
--- Szóval. ..”szeretet nem szeretet egy. a lét hatalma” idézte magában mestere szavait, de a szavak mellé bekúsztak az öreg Kadzsüpa arcvonásai is. Tudott úgy nevetni hogy közben kifelé bömbölt, káromkodott, mint a veszett medve. Lelke mélyéről a szokásos anyai mondatok is vízhangzottak. Most ki is mondta azokat. „ Ha szeretsz becsapódsz, ha nem szeretsz rábaszol. Hagyd a sors elrendezi.”
--- Ennyi?
--- Bár mit teszel a szeretet nevében el csábulsz, és elveszíted a lényeget. Az élet tiszta
értékének észleléséhez szükséges érzékenységed. Egyedül a szándéknélküli létezésnek van
teremtő hatalma. Minden más csak kreáció, csinálmány, erőlködés, és sok hazugság.
Na mindegy, és legyintett.
--- Mit ennél?
--- nem tom..
--- akkor mit szarsz? … Csak kijössz magadból és lehúzód, és elviszi a víz? Húzta fel szemöldökét a vénség. --- Ez a létezés hatalma?
--- Hát nem hét az biztos.
--- Böllenkedj az apád…
--- A magaméva jobb lenne
--- Hallod Ica? „ ki dőtt a fa mandulástúl..” he he.
--- Nem volt még igazi asszonyom. Fintorodott egyet az ember.
--- Az pedig kell a kakasnak. De hát ha nincs, nincs. Tárta szét kezeit Sándor bácsi, és sajnálattal vette szemügyre a kölköt. … Ez nagyot csalódhatott bennük… de megfontolt lassúsággal csak annyit nyögött ki ami még senkinek nem sértő.
--- Abba bele lehet halni.
--- Inkább csak úgy nincs miért élni.
--- A vége ugyan az kisfiam. Csoszogott ki Icanénnye.
--- Csak annak láccik, és nevetett.
--- Na mennyünk befelé enni, oszt majd meg beszélitek amit kell.
Az egyenletesen zuhogó esőt már nem kergette meg egy szélroham se. Táltoska még vissza vissza fórdúlt, mint ha nem akarna megválni a víz zuhatagtól. A két vénség már bent csoszizott mire a férfit elengedte az eső látványa. …” most már egyedül is tud esni..”
A házban már régóta nem gyújtottak fényt. Minden porcikájuk ismert mindent. Számolás nélkül tudták hol az asztal a pad a szék a kenyér. Az öreg most mégis csak gyertyát gyújtott.
--- Na Öcskös. Ide süss. És az asztalra ejtett egy kitömött öreg tarisznyát…Tudod mi van
benne?.... Hát az életem Te gyerek. Az életem. Sőt.. emelte fel mutató úját.. Az életünk.
Bontogatni kezdte a csomagot. Reszketeg öreg keze nehezen találta a bog megoldásának helyes útját, de nem adta fel. Az utolsó csomót pedig mint ama nagy hadvezér az asztalon heverő öreg bicsakkal ketté szelte. …Ha most fényképeket kell néznem, akkor felkötöm magam… gondolta a jövevény de a vénséges vén rászólt.
---A kötél kint van e.
--- Bocsánat.
--- ehen.. Felolvassam vagy kisilabizálod? Azzal táltoska elé csapta, vagy pottyantotta az egész paksamétát.
--- Most?
--- Nem. Majd halálod után próbáld meg. Mérgelődött Sándor. … hát persze hogy most.
Majd Icanénnyéd etet közben. Táltos kényszeredetten vigyorgott az „etet közbentől” de látva a vén Sándorbá tekintetét visszahőkölt és belese kezdett a böllenkedésbe. Inkább leült és illedelmesen nagy figyelmet mímelve nekilátott a lapok forgatásának.
--- Ember ne jácc. Nézz, és láss, és olvass.
--- ühüm… és szemet szűkítve komolyabban vette a feladatot. Nehezen igazodott ki a betűkön. Cirkalmasak. Túl cifrák. Ismeretlen nyelvnek tűnik. Az öreg csak figyelte Maris kölkét, ahogy az arca egyre egyszerűbbé válik a látványtól. …megoldja. Biztos hogy megoldja… és elindult a tűzhely felé. Táltoska utána zsólt… csak egy cukrot kérek bele…
Ica néni sóhajtott egy nagyot, és feladta maradék reményét, hogy együtt ülnek az asztalhoz és pletyiznek egy keveset, mint ahogy az illik. ... Ezek most meg majd megint megfeledkeznek Róla... de megint tévedett. Sándor letette a kávét az asztalra és halkan odasétált Icához. Megsimogatta a fejét egész az álláig kúszott az öreg kéz. Ica állát felemelte annyira hogy egymás szemébe tudjanak nézni. Összehunyorogtak. Sándor a szoba felé biccentett és felsegítette az Ő Icáját. Icus boldog. Az első naptól boldog Sándorral, de most a legjobban.
Hát nem is szólalt meg. Minden olyan törékeny, amire nagyon kell ám vigyáznia az ember lányának. …” tegyük el magunkat holnapra..” és el is tették magukat. Közel a 100-hoz kézen fogva aludni? Icanénnye mosolyogva aludt el. Törékeny testmaradéka még mindig sugárzott a szerelemtől. Sándor pedig biztonsággal gázolt benne. Jól vannak így együtt.
Az eső apróbb szeműre váltott és inkább csak szitált, permetezett. A távoli morajlások végleg elhallgattak. A gyertyaláng mozdulatlanul állt mint őrszem, és vigyázta Táltoska kacskaringós útját a sorok között. Az ember bosszankodott hogy nem találja a ritmust, a dallamot, pedig a szöveg kezdi mutatni magát. Kénytelen volt rábízni magát a semmire. Belekapaszkodott és engedte hogy vigye, lebegtesse. Újból hallotta szíve dobogását. Mint a legősibb mantra, amely vezeti, és simítja, élete gubancos fonalát, ebben a nagy árnyéklabirintusban. … …Minden szónak, és az összes szótagnak megvan a saját rezgése. Ha engeded, a szívednek megmutatja, és akkor majd kibuggyan… Szerette ha a mester hangján hallja a megoldáshoz vezető útmutatást. Belül peregtek a szavak és Ő csak kapaszkodott a semmi szövétnekébe. Az ablakredőny leeresztve, és a viasz lassan elfogy a láng alatt. Nem baj, úgy is jön a hajnal. Néhány sugár már át is botlott a vizes réseken, felragyogtatva néhány ott maradt esőcseppet.
… egy, kettő… három… számolni kezdte a vízcsepp csillagokat. Hét ragyogó csillag. Pont úgy nézett ki mint a Göncölszekér. A hét Maha Risi … Figyelj a látókra gyermek… Azt teszem Mester… és elmerült a csillagok látványában. A gyertya teljesen kialudt. Elfogyott.
A Csillagok lassan alászálltak egyik redőnylécről a másikra, és kihunytak.
Halkan indult az ének. Halkan recsegve a torokból. Mire az utolsó csillagcsepp is alászállt már erő volt a hangban és megannyi doromb remegése, búgása megtöltötte a konyhát, és a szobát, az egész házban táncolt, búgott a szélvihar hangjának emléke.
… ooooooollllly szééééép az éélet, moooond mit meeeeeeeséljek óóóóóóó de fáááááááj
Láátoood a szíííííííívem egekiiiiig ééééééér feel ott repüüül a sas madááááár……..
Szinte egyszerre ébredtek a Vénségesek.
--- Na? Mit szósz? Kérdezte Sándor
--- Ez Ő?
--- Nem. Az Öreg Isten. Hü.. összekulcsolta kezeit és pislogott. ..Hát tényleg Ő az.
--- Micsoda?
--- Hallgass és csukd be a szemed Icus.
Deeee ffááááááááj a napsugááár. És áradt az ének és doromb és fuvola … zengett a himnusz.
Sándor szinte észrevétlen szivárgott a konyhába a ládáig és olyan halkan nyitotta fel öreg kopott fedelét mint ahogy Isten nyitja fel a gyermeki szíveket, nagy kesergések idején.
Szaporázott a pulzusa. Majd szét vetette az izgalom. A nyitott láda régi illata nyújtózott egy nagyot, és elindult emlékeket ébresztgetni a vénséges vén Sándorban. Nagyon, nagyon mély
hangon csatlakozott táltoska énekéhez. Oly oly valy valy olyoly haly…
Magát a Teremtőt el varázsolták volna úgy búgott zsongott minden. Ölbe vette Őket szívük legtitkosabb vágya és repítette innen és túl, a szétesés és újra születés felé.
Már ragyogott a nap mikor a férfiak abba hagyták az zengetést.
2010. május 17., hétfő
A Tanítvány 3
… a csend, ha bekopog, és csak lassan jut hatalomhoz, akkor az jó. Felállhatsz, és kiléphetsz a társaságból. Elfáradt, és kifulladt a téma, amiről esetleg beszélgetni próbáltál.
De amikor berobban, és odaragaszt, amikor rákényszerít a gondolkozásra, és egyre jobban pörgeti az agyad, annál inkább nem tudod, hogy miként törd meg félelmetes hatalmát.
„ … na fiam, ilyenkor behunyod a szemed és szelíden megidézed a
belső csend emlékét…”
„ … na az-az egyedüli ellenszere a kínos, szomorúsággal teli csöndnek… érted?”
„Táltoskából” kihallatszott az..--- igen mester. Sőt a bólintásnak tűnő belső meghajlás is láthatóvá vált a két vénség számára. Áhítattal figyelték.
A férfi elmerült szíve dobogásának hallgatásában, és rövid időn belül „tésztává” vált arccal fonta és szőtte a nyugalom szövetét.
A belső csend finom szálai futottak, kúsztak, és mint hernyóselyem bebugyolálták a közibük zuhant riadalom csendjének minden porcikáját.
Az áradó nyugalom túllépte az akácos csalán határait, és csak hömpölygött, vonult, lebegett. A szőlőlevelek beleborzongtak mikor a lugast megérintette a csend teljességet adó Isteni kegyelme.
A tanyát beborította a varázslatos élet láthatatlan titka.
--- Tudod gyerek, most messzebb köptél mint én valaha..
--- Ne káromold az Istent Sándor… szólt szégyenlősen Icanénnye
--- Ugyan. .. ez csak egy svihák gyerek aki Isten cipőjébe bújt és csetlik botlik benne.
--- A kislányok is kipróbálják a MAMA rúzsát de attól még nem kurvák Tatus… és megtoldotta egy apró keserű fintorral.
--- Tugy Isten mikor kezdődik a kurvaság… csípett egyet az öreg, és hunyorogva nézett maga elé.
A férfi, élvezte ezt a meleg otthonszagú teljes beszédet. Figyelt, mert így történik a tanítás. A beszélgetésbe szőve ,és ha hibás válasz születik akkó sincs semmi pirítás, csak kanyarodik egyet más irányba. Ki kell takarítani a gonoszt, a szándékában rossz szellemeket, és mindent ami nem engedi kinyílni a szíveket. Aztán jöhet a tiszta beszéd.
--- Kurvák nincsenek is. Az a papok és a gyenge férfiak találmánya, nomeg az irigy szukáké e.
--- Úgy van ahogy jár a szád e.
--- Azért innék egy hagymás pálinkát, tuggya e?
--- Ica.. mozduj mán e
--- ne mekegjetek gyerekek mert meg esz e fene… és vihogott.
Nagyot nem kellett mozdulni, hisz az öregek titokban odakészítették a kosármellé. Tudták a történéseket előre. Csak képletesen egy picinyke hagyma és egy kummányi vadmeggy pálinka. Olyan szertartás szerüen.
--- Tudod e mé nem vagyunk?...és felcsapta egy kicsit az arcát és várt, hogy a következő mondatot még nagyobb arcal dobja az ember elé -------Tudod e hogy ha vagyunk is az csak a mik vagyunkra értendő, és nem a ki-re.
--- Hát úgy sejtem hogy minden létező ami körülveszi önmagát azért nem létezik mert minden mindenbe árad áramlik határok nélkül. Vagyis a bögre, az asztal, a tej a bögrében, és a padlón álló asztal, és így a tej, és a bögre, és a plafon, és a tej tehénemléke, mind ,mind a számban, aki nem is vagyok, mert …és a semmire akasztott szemmel bámulva valahová, folytatta ….. egyszóval nincs különállás. Az elkülönültség nincs is, nem létezik.
--- Látom nem vagy hülye. Hunyorgott rá… de oda vágysz az szent.
--- Hmm. Aszem oda…
Az öreg fintorgó pofát vágott és mosolygott.
--- Amit mondtál az úgy igaz. Ha megengednéd akkor szeretnék egy parányit hozzáfűzni, hogy lássam valóban értem e.
Igazad van, arra vonatkozóan, hogy egymásba szerveződő életek együttese teljesíti be a létezést. Viszont hogy ezt valóban képes legyen, minden lény élvezni, el kell határolódnia és távolodnia magától az eseménytől. Talán úgy, mint a szappanbuborékok vékony héja a határ és a finom lebegés a távolodás. A buborékon belül azért a kint-nek tűnő van lazán lenyomatolva.
--- Hm. Milyen hülye szavak.:..” lenyomatolva” és röhögött.
--- Hát így van ez.
--- Legyen… a mama azt mondta hogy kössem össze az eszemet és a szívemet, akkor megérzem az egységet. Hm… maga elé nézett és hallotta Kadzsüpa szavait… Kapcsolat Tuda és Intellektus közt, egység tudat…. Vágyott rá hogy számára többet jelentsenek a szavak mint puszta kommunikáció.. ott akarta érezni ahol születnek. .. talán a szívében… Hümm..
--- Nagyon buta voltam fiam. Nagyon, nagyon buta. Kérlek, ne haragudj. Sándor nem tehet semmiről. Én nem engedtelek a Tanyára. Nekem nem csinált gyermeket Sándor. Anyád miatt.
Maris nem is szerette igazán Sándort…. És még folytatta volna a butabeszédet Ica nénnye ha a kis táltos meg nem szólal.
--- Hogy Ki Kit szeretett arról ne beszéljünk. Az hogy nem maradhattam köszönöm. Így lettem az ami.
--- De milyen áron? Suttogta Sanyibá…
--- Zsiga sok mindent elmondott rólad…
--- Szegény Zsigabá mennyit ivott.hm.. Tuggyák az hogy a magyar ember egy áruló fajta értem. Gézájuk is egy rakás gyáva szar meg István szentsége is büdös mint a buzi papok seggelika, de hogy a Kun engedte hogy oda tegyenek ahova azt nem értem. Örülök neki, csak nem értem.
--- Nem is kell. A sors rendez ahogy jónak láttya… és a kosárból elővette a mázas edényt és a kanalat…--- zabájj nepofázz.
--- Ezt e?
--- Szarnak jó.
--- igaz… és belekanalazott a zsíros hagymás aludttejbe. Hűvös…
Tombolt a nap. A kutya ki simult a pokróc töviben és halványan pihegett. Nyugalom és béke és csend.
--- Megjegyzem apád is foggal született…
--- Ismerte?
--- A nagy akácoson túl volt a tanyája.
--- áll még?
--- Lányai lerombolták. Utánad jött ide valakivel, az szült kettőt.
--- Bár ne tette volna csatlakozott be a vénasszony.
--- Miért?
--- Hát a rúzs mellett az annyuk cipőjét is fölvették.
--- Az baj. Tuggya azért jó lenne egy kis szalonna a tejhez.
--- Izzadni akarsz?
--- Sózott szalonna meg utána 3,4 pitypang szár úgy megtiszticsa a tüdőt hogy még köp is az ember.
--- Az már igaz, de az avas az jobban hat. De aztán igyon egy kis feketenadály gyökérteát. Csak picit és gyengét. Tudod hogy ne vérezzen.
--- A szabadságért vérzik a tüdő.
--- igaz. Látom ragadt rád egy két dolog.
--- Hát mint koldusra a politikus köpés…. Mosolyogtak.
--- Na akkor hozod azt a szalonnát? Én is ennék…és vigyorgott… A fogam a fiókban, icanénéd tuggya hol…és röhögtek.
Nem volt szabad rohanni, hát lassan tették meg az utat a házig. Bent aztán leültek hogy lehűljenek. A konyhasarkában kopott utazóláda szerű valami. Szép, az időtől mélybarna láda szerű. Ismerősnek tűnt, de nem rajzolódott ki emlékeiből semmi konkrétum hogy honnan.
A szív gyorsabb mint az ész, hát engedett neki…
--- Ez az a láda? És el indult a sarok felé.
--- Az. Majd az öreg kinyissa ha akarja.
--- Én akarom.
--- De nem Te vagy az öreg.
--- Az mán igaz… ezért hát csak megsimogatta a ládát. A vénasszony szeme sarkából leste
és elégedett mosollyal vette tudomásul a tényt.. hogy tényleg van ebben a gyerkőcben valami.
Mán akkor is szemügyre vette a ládát,sőt azon aludt amikor itt volt Marissal.
Annak idején az Öreg Rádi papával hozták be, és azóta csak akkor van elmozdítva ha a festés úgy kívánnya.
--- Na vidd a szalonnát, a fogát meg majd viszem utánad…és azzal nevetve kilökte táltoskát .
Az öreg pőtyikézett. Jó alkalom hogy jól megfigyelje Édesanyja Szerelmét. Szép erős ember volt az biztos, hisz a vonásai most is lenyűgözőek, és a csontozata és az arra száradt izmok még bírják, nem halottak. Ennyi idős lenne Mamka is. ..” uram a földön a hím nemű és a nő nemű egyedek párzanak, ellenben nem tehetik ott azzal akivel amikor épp akarják. Innen származik ez a nagy nyüzsgés, ez a nagy tumultus..” Hát ez igaz. Tízen három gyerek és egy sem SÁNDORÉ. Mama mindent elmondott neki. De csak neki, a tízen harmadiknak…
..” ha nem bénul le a lábam nem kergetem el, de nem engedhettem hogy a szégyenem mellett éljen. Nem.” .. Jó lenne APÁM-nak szólítani, de hát nem az.. hm. Már majdnem megsajnálta magát amikor meghallotta az érkező vénasszony csoszigálását. Az öregnek kipattant egy vékony résnyire a szeme.
--- Hát Te mit bámulsz he? Mé kell neked hülyeségeket gondolni hm?
--- Maga meg mér álmodik olyat?hm
--- csönd… jelezte az öreg amikor érzékelte hogy közel van a felesége… Add mán a szalonnát mert megsül a kezedben. Nem érzed?
--- Csak puhítom. Tuggya a foga miatt. És vigyorgott az öregre. A vénember vette az új hangszint. „E megszeretett engem… Ez bolond.” Valójában úgy örült ennek az érzésnek, olyan hálát kezdett el érezni ezért az utolsó ajándékért hogy Isten legyen a talpán aki azt megtudja fogalmazni.
--- Sándoor ez a ládát simogatta e. Mit szólsz, hm?
--- verj a kezire .válaszolt nevetve. De a zárhoz nem nyúlt ugye?
--- Tényleg, aludhatok azon a ládán?
--- Hogy éccaka kotorássz?
--- há mimásé?
A rengeteg harcban megöregedett asszony a küzdelmek során sok mindent meg tapasztalt, ezért hát érzékenyvolt, minden változásra. Elég volt rájuk nézni. Szembetűnővé vált hogy mindig egymásba akad a szemük és máris mosolyog minden. Ennek nem lesz jó vége.
Ennek nagy bőttye lesz. Mind a két férfi ránézett és egyszerre sóhajtottak…. Mire az asszony már el is szégyenlette magát. Tudta, csak azt nem, hogy ki pirít rá. Nagy döbbenetére senki..
--- Már megfizettük. Maga is. Hát akkor az utolsó állomáson egy pici jót… vagy nem?
--- Jól van na. Csak még odébb gondoltam azt a végit.
--- odébb is van.
… és visszaereszkedtek a forró lassúságba. A szalonna finom, és még egy kis aludttej feltette a pontot. Beszunnyadt mindegyikük. Már nem csak a napból áradt a meleg, hanem mindenből.
A táj szétvibrálta magát, és ha valaki kinyitotta volna a szemét nem látott volna semmit csak remegést. Az álmok kiszöktek a koponya mögül és összefonódtak a másik szívébe, agyába.
Egy idő után a legbölcsebb bölcs sem tudta volna szétválogatni melyik álomfoszlány honnan hova megy. Összetartó, erős kötéllé vált. Hogy milyen lesz az ébredés? Hát csak a taknyos szent a megmondhatója. A lényeg hogy aludtak, és boldogok voltak.
A gyerek ébredt elsőnek. Kevés mozdulattal állt fel, és csendben indult a kúthoz.
A nap melege még ölelgette a tájat, és nyaldosta , szítta a málnást. Gyökeréig akart kiszárítani mindent… „ eccerre ne igyá olyan sokat… apránként, lassan” … de hát olyan csábító a kút vize… annyira finom, mohos szagú… Ellenállt a kísértésnek és csak a két flakont töltötte csordultig,és ment a pokróchoz. A vizes pokrócot finoman meglebbentette és ahogy elérte a két szunyozó öreget a pokróc hűvös lehelete, már élvezhette is tette jutalmát. Sóhajtottak. Elégedett megkönnyebbült sóhajtás és mosoly. Alvás közbeni enyhülés a testnek, és a súlyosat álmodónak.
…Tényleg itthon vagyok? … hát tényleg , nevezhetném annak is… Mama most biztos boldog. Hüm, és bólogatott magának hosszan, majd elindúlt a házba. Élvezte a csendet, a lassan megfontoltan mozduló nyugalmat. Hát nem kapkodott.
A konyhában mint éhes farkas vagy kutya átadta magát az ösztöneinek
Szagokra bízta emlékeit, a falakból sávokban áradó hűvösre a tél hideg emlékei libabőrt varázsolnak. Élvezettel borzongott. Minden mozdulata takarékossá és egyenletessé vált.
Rezsó… a kávé kiöntő,… víz a ceglédiből…
Nézegette: ahogy a vízcseppek felforrnak, és sisteregve futnak szanaszét a Forró rezsólapon és eltűnnek a semmibe.
Az ég kék,
A fű zöld
A nap vörösessárgán izzik…langyos…” langyos a fenét, forró mint a fene” … kuncogott. Anyja sohasem értette mit is akar mondani az ellent mondásos képeivel. A forró víz halak szemét idézve forrt. Így szerette a kávét. Nagyon forrón,és picit keserűn. A kis székre ült, ahonnan jól látható a láda, és átellenben a kis akácsziget ahol az öregek még mindig szunyóztak. A zsebéből előkerült a kicsinyke ezüst szelencéje amibena cardamon magokat is tartotta. Szájába vett néhányat, és nekilátott a lassú őrlésnek, majd ivott egy kortyot a forró kávéból. Szerette a két íz találkozását… hűt fűt melegít… Boldog volt. Nézte azt a nagy behemót fatestet, és apró kortyokkal hangtalanul élvezte a kávézást.
A láda tartalma valójában nem érdekelte. Őt az emlékek érdekelték.
Mi nem jut az eszébe, és ami nem, az miért nem, és ami meg igen, annak meg hol a helye az ő életében?
A láda megfakult, érett , valaha színes mintázatú, de nem egy tulipános ládára jellemző a halványan kivehető mintarészlet hanem egy picit misztikus valami…
Behunyt szemekkel, ellazulva ücsörgött… na?... na mi van?....
Minél mélyebbre mész annál inkább előjöhetnek olyan események az életedből amelyek feltárják előtted a jelen lényegét és lehetőségeit…
Ahogy egyre beljebb és beljebb ment,és egyre mélyebbre ereszkedett önmagába úgy egyre inkább szétestek tudatos gondolatai és az intellektus lemaradva botorkált, csetlett, és botlott
a nagy semmi sötétségében, végül feladva nyúlt ki képzelt labirintusa peremén.
Bent csend. Nincs kint. Bent van a kint is. Ezt szerette. Ülni az oszlop tetején és csak vanni.
Se bent, se kint. Vanni és nem lenni. Vagyok akik Vagyunk…..
--- Hova, hova? …és tapsolt egy embereset a bitang vénember…mérnem vársz meg kölök?
Gyere és szeggyünk össze fele mindent e mert jön az égi áldás oszt az nagy lesz ám.
Csukott szemmel állt fel és indult a hang irányába. ..--- tényleg nagy lesz…
Még a küszöb előtt kinyitotta a szemét hogy ne vágja meg a nap. Még ragyogó világos ég
tündöklő napkorong. Jele a bajnak sehol, de hát az nem jelent semmit. Majd ide ér, és kész.
--- Az állatok a legfontosabb…rebegte Ica néni.
--- Tuggya. Hidd el. .és boldog mosollyal nézett Icájára …--- a magas ólba tedd és bökött
a góré mögé… szegy össze tojást is, mert elvisz a víz.
--- Hól tojna?
--- A seggükön.
Nem telet bele negyed óra, már rend is volt. Icanénnye szomorkásan nézett maga elé. Fájt.
Fájt, hogy Sándor és Maris gyereke így összegyüttek..” Tuggya” hát honnan tudná, ha csak?
???? és a kérdőjelek zápora. Mardosta az öregasszonyt.
--- Na kiülünk, vagy mennyünk a tornácra?
--- Onnan jön majd a szél…mutatott az akácoson túlra… és ha ide ülünk az asztalhoz érezni fogod a hűlő levegőt és megnyugszol mint a tomboló elefánt.
--- jóó…
--- Icus Te meg ne mard magad mert kilyukacc.
--- Nem marom, csak gondolkoztam, és azt akarom csak mondani, hogy valami nem smakkol.
--- Szent igaz Icanénnye, mert maga engem nem szeret… Egy percre csönd lett. Aztán halkan
jött a válasz. Ráadásul három irányból.
De amikor berobban, és odaragaszt, amikor rákényszerít a gondolkozásra, és egyre jobban pörgeti az agyad, annál inkább nem tudod, hogy miként törd meg félelmetes hatalmát.
„ … na fiam, ilyenkor behunyod a szemed és szelíden megidézed a
belső csend emlékét…”
„ … na az-az egyedüli ellenszere a kínos, szomorúsággal teli csöndnek… érted?”
„Táltoskából” kihallatszott az..--- igen mester. Sőt a bólintásnak tűnő belső meghajlás is láthatóvá vált a két vénség számára. Áhítattal figyelték.
A férfi elmerült szíve dobogásának hallgatásában, és rövid időn belül „tésztává” vált arccal fonta és szőtte a nyugalom szövetét.
A belső csend finom szálai futottak, kúsztak, és mint hernyóselyem bebugyolálták a közibük zuhant riadalom csendjének minden porcikáját.
Az áradó nyugalom túllépte az akácos csalán határait, és csak hömpölygött, vonult, lebegett. A szőlőlevelek beleborzongtak mikor a lugast megérintette a csend teljességet adó Isteni kegyelme.
A tanyát beborította a varázslatos élet láthatatlan titka.
--- Tudod gyerek, most messzebb köptél mint én valaha..
--- Ne káromold az Istent Sándor… szólt szégyenlősen Icanénnye
--- Ugyan. .. ez csak egy svihák gyerek aki Isten cipőjébe bújt és csetlik botlik benne.
--- A kislányok is kipróbálják a MAMA rúzsát de attól még nem kurvák Tatus… és megtoldotta egy apró keserű fintorral.
--- Tugy Isten mikor kezdődik a kurvaság… csípett egyet az öreg, és hunyorogva nézett maga elé.
A férfi, élvezte ezt a meleg otthonszagú teljes beszédet. Figyelt, mert így történik a tanítás. A beszélgetésbe szőve ,és ha hibás válasz születik akkó sincs semmi pirítás, csak kanyarodik egyet más irányba. Ki kell takarítani a gonoszt, a szándékában rossz szellemeket, és mindent ami nem engedi kinyílni a szíveket. Aztán jöhet a tiszta beszéd.
--- Kurvák nincsenek is. Az a papok és a gyenge férfiak találmánya, nomeg az irigy szukáké e.
--- Úgy van ahogy jár a szád e.
--- Azért innék egy hagymás pálinkát, tuggya e?
--- Ica.. mozduj mán e
--- ne mekegjetek gyerekek mert meg esz e fene… és vihogott.
Nagyot nem kellett mozdulni, hisz az öregek titokban odakészítették a kosármellé. Tudták a történéseket előre. Csak képletesen egy picinyke hagyma és egy kummányi vadmeggy pálinka. Olyan szertartás szerüen.
--- Tudod e mé nem vagyunk?...és felcsapta egy kicsit az arcát és várt, hogy a következő mondatot még nagyobb arcal dobja az ember elé -------Tudod e hogy ha vagyunk is az csak a mik vagyunkra értendő, és nem a ki-re.
--- Hát úgy sejtem hogy minden létező ami körülveszi önmagát azért nem létezik mert minden mindenbe árad áramlik határok nélkül. Vagyis a bögre, az asztal, a tej a bögrében, és a padlón álló asztal, és így a tej, és a bögre, és a plafon, és a tej tehénemléke, mind ,mind a számban, aki nem is vagyok, mert …és a semmire akasztott szemmel bámulva valahová, folytatta ….. egyszóval nincs különállás. Az elkülönültség nincs is, nem létezik.
--- Látom nem vagy hülye. Hunyorgott rá… de oda vágysz az szent.
--- Hmm. Aszem oda…
Az öreg fintorgó pofát vágott és mosolygott.
--- Amit mondtál az úgy igaz. Ha megengednéd akkor szeretnék egy parányit hozzáfűzni, hogy lássam valóban értem e.
Igazad van, arra vonatkozóan, hogy egymásba szerveződő életek együttese teljesíti be a létezést. Viszont hogy ezt valóban képes legyen, minden lény élvezni, el kell határolódnia és távolodnia magától az eseménytől. Talán úgy, mint a szappanbuborékok vékony héja a határ és a finom lebegés a távolodás. A buborékon belül azért a kint-nek tűnő van lazán lenyomatolva.
--- Hm. Milyen hülye szavak.:..” lenyomatolva” és röhögött.
--- Hát így van ez.
--- Legyen… a mama azt mondta hogy kössem össze az eszemet és a szívemet, akkor megérzem az egységet. Hm… maga elé nézett és hallotta Kadzsüpa szavait… Kapcsolat Tuda és Intellektus közt, egység tudat…. Vágyott rá hogy számára többet jelentsenek a szavak mint puszta kommunikáció.. ott akarta érezni ahol születnek. .. talán a szívében… Hümm..
--- Nagyon buta voltam fiam. Nagyon, nagyon buta. Kérlek, ne haragudj. Sándor nem tehet semmiről. Én nem engedtelek a Tanyára. Nekem nem csinált gyermeket Sándor. Anyád miatt.
Maris nem is szerette igazán Sándort…. És még folytatta volna a butabeszédet Ica nénnye ha a kis táltos meg nem szólal.
--- Hogy Ki Kit szeretett arról ne beszéljünk. Az hogy nem maradhattam köszönöm. Így lettem az ami.
--- De milyen áron? Suttogta Sanyibá…
--- Zsiga sok mindent elmondott rólad…
--- Szegény Zsigabá mennyit ivott.hm.. Tuggyák az hogy a magyar ember egy áruló fajta értem. Gézájuk is egy rakás gyáva szar meg István szentsége is büdös mint a buzi papok seggelika, de hogy a Kun engedte hogy oda tegyenek ahova azt nem értem. Örülök neki, csak nem értem.
--- Nem is kell. A sors rendez ahogy jónak láttya… és a kosárból elővette a mázas edényt és a kanalat…--- zabájj nepofázz.
--- Ezt e?
--- Szarnak jó.
--- igaz… és belekanalazott a zsíros hagymás aludttejbe. Hűvös…
Tombolt a nap. A kutya ki simult a pokróc töviben és halványan pihegett. Nyugalom és béke és csend.
--- Megjegyzem apád is foggal született…
--- Ismerte?
--- A nagy akácoson túl volt a tanyája.
--- áll még?
--- Lányai lerombolták. Utánad jött ide valakivel, az szült kettőt.
--- Bár ne tette volna csatlakozott be a vénasszony.
--- Miért?
--- Hát a rúzs mellett az annyuk cipőjét is fölvették.
--- Az baj. Tuggya azért jó lenne egy kis szalonna a tejhez.
--- Izzadni akarsz?
--- Sózott szalonna meg utána 3,4 pitypang szár úgy megtiszticsa a tüdőt hogy még köp is az ember.
--- Az már igaz, de az avas az jobban hat. De aztán igyon egy kis feketenadály gyökérteát. Csak picit és gyengét. Tudod hogy ne vérezzen.
--- A szabadságért vérzik a tüdő.
--- igaz. Látom ragadt rád egy két dolog.
--- Hát mint koldusra a politikus köpés…. Mosolyogtak.
--- Na akkor hozod azt a szalonnát? Én is ennék…és vigyorgott… A fogam a fiókban, icanénéd tuggya hol…és röhögtek.
Nem volt szabad rohanni, hát lassan tették meg az utat a házig. Bent aztán leültek hogy lehűljenek. A konyhasarkában kopott utazóláda szerű valami. Szép, az időtől mélybarna láda szerű. Ismerősnek tűnt, de nem rajzolódott ki emlékeiből semmi konkrétum hogy honnan.
A szív gyorsabb mint az ész, hát engedett neki…
--- Ez az a láda? És el indult a sarok felé.
--- Az. Majd az öreg kinyissa ha akarja.
--- Én akarom.
--- De nem Te vagy az öreg.
--- Az mán igaz… ezért hát csak megsimogatta a ládát. A vénasszony szeme sarkából leste
és elégedett mosollyal vette tudomásul a tényt.. hogy tényleg van ebben a gyerkőcben valami.
Mán akkor is szemügyre vette a ládát,sőt azon aludt amikor itt volt Marissal.
Annak idején az Öreg Rádi papával hozták be, és azóta csak akkor van elmozdítva ha a festés úgy kívánnya.
--- Na vidd a szalonnát, a fogát meg majd viszem utánad…és azzal nevetve kilökte táltoskát .
Az öreg pőtyikézett. Jó alkalom hogy jól megfigyelje Édesanyja Szerelmét. Szép erős ember volt az biztos, hisz a vonásai most is lenyűgözőek, és a csontozata és az arra száradt izmok még bírják, nem halottak. Ennyi idős lenne Mamka is. ..” uram a földön a hím nemű és a nő nemű egyedek párzanak, ellenben nem tehetik ott azzal akivel amikor épp akarják. Innen származik ez a nagy nyüzsgés, ez a nagy tumultus..” Hát ez igaz. Tízen három gyerek és egy sem SÁNDORÉ. Mama mindent elmondott neki. De csak neki, a tízen harmadiknak…
..” ha nem bénul le a lábam nem kergetem el, de nem engedhettem hogy a szégyenem mellett éljen. Nem.” .. Jó lenne APÁM-nak szólítani, de hát nem az.. hm. Már majdnem megsajnálta magát amikor meghallotta az érkező vénasszony csoszigálását. Az öregnek kipattant egy vékony résnyire a szeme.
--- Hát Te mit bámulsz he? Mé kell neked hülyeségeket gondolni hm?
--- Maga meg mér álmodik olyat?hm
--- csönd… jelezte az öreg amikor érzékelte hogy közel van a felesége… Add mán a szalonnát mert megsül a kezedben. Nem érzed?
--- Csak puhítom. Tuggya a foga miatt. És vigyorgott az öregre. A vénember vette az új hangszint. „E megszeretett engem… Ez bolond.” Valójában úgy örült ennek az érzésnek, olyan hálát kezdett el érezni ezért az utolsó ajándékért hogy Isten legyen a talpán aki azt megtudja fogalmazni.
--- Sándoor ez a ládát simogatta e. Mit szólsz, hm?
--- verj a kezire .válaszolt nevetve. De a zárhoz nem nyúlt ugye?
--- Tényleg, aludhatok azon a ládán?
--- Hogy éccaka kotorássz?
--- há mimásé?
A rengeteg harcban megöregedett asszony a küzdelmek során sok mindent meg tapasztalt, ezért hát érzékenyvolt, minden változásra. Elég volt rájuk nézni. Szembetűnővé vált hogy mindig egymásba akad a szemük és máris mosolyog minden. Ennek nem lesz jó vége.
Ennek nagy bőttye lesz. Mind a két férfi ránézett és egyszerre sóhajtottak…. Mire az asszony már el is szégyenlette magát. Tudta, csak azt nem, hogy ki pirít rá. Nagy döbbenetére senki..
--- Már megfizettük. Maga is. Hát akkor az utolsó állomáson egy pici jót… vagy nem?
--- Jól van na. Csak még odébb gondoltam azt a végit.
--- odébb is van.
… és visszaereszkedtek a forró lassúságba. A szalonna finom, és még egy kis aludttej feltette a pontot. Beszunnyadt mindegyikük. Már nem csak a napból áradt a meleg, hanem mindenből.
A táj szétvibrálta magát, és ha valaki kinyitotta volna a szemét nem látott volna semmit csak remegést. Az álmok kiszöktek a koponya mögül és összefonódtak a másik szívébe, agyába.
Egy idő után a legbölcsebb bölcs sem tudta volna szétválogatni melyik álomfoszlány honnan hova megy. Összetartó, erős kötéllé vált. Hogy milyen lesz az ébredés? Hát csak a taknyos szent a megmondhatója. A lényeg hogy aludtak, és boldogok voltak.
A gyerek ébredt elsőnek. Kevés mozdulattal állt fel, és csendben indult a kúthoz.
A nap melege még ölelgette a tájat, és nyaldosta , szítta a málnást. Gyökeréig akart kiszárítani mindent… „ eccerre ne igyá olyan sokat… apránként, lassan” … de hát olyan csábító a kút vize… annyira finom, mohos szagú… Ellenállt a kísértésnek és csak a két flakont töltötte csordultig,és ment a pokróchoz. A vizes pokrócot finoman meglebbentette és ahogy elérte a két szunyozó öreget a pokróc hűvös lehelete, már élvezhette is tette jutalmát. Sóhajtottak. Elégedett megkönnyebbült sóhajtás és mosoly. Alvás közbeni enyhülés a testnek, és a súlyosat álmodónak.
…Tényleg itthon vagyok? … hát tényleg , nevezhetném annak is… Mama most biztos boldog. Hüm, és bólogatott magának hosszan, majd elindúlt a házba. Élvezte a csendet, a lassan megfontoltan mozduló nyugalmat. Hát nem kapkodott.
A konyhában mint éhes farkas vagy kutya átadta magát az ösztöneinek
Szagokra bízta emlékeit, a falakból sávokban áradó hűvösre a tél hideg emlékei libabőrt varázsolnak. Élvezettel borzongott. Minden mozdulata takarékossá és egyenletessé vált.
Rezsó… a kávé kiöntő,… víz a ceglédiből…
Nézegette: ahogy a vízcseppek felforrnak, és sisteregve futnak szanaszét a Forró rezsólapon és eltűnnek a semmibe.
Az ég kék,
A fű zöld
A nap vörösessárgán izzik…langyos…” langyos a fenét, forró mint a fene” … kuncogott. Anyja sohasem értette mit is akar mondani az ellent mondásos képeivel. A forró víz halak szemét idézve forrt. Így szerette a kávét. Nagyon forrón,és picit keserűn. A kis székre ült, ahonnan jól látható a láda, és átellenben a kis akácsziget ahol az öregek még mindig szunyóztak. A zsebéből előkerült a kicsinyke ezüst szelencéje amibena cardamon magokat is tartotta. Szájába vett néhányat, és nekilátott a lassú őrlésnek, majd ivott egy kortyot a forró kávéból. Szerette a két íz találkozását… hűt fűt melegít… Boldog volt. Nézte azt a nagy behemót fatestet, és apró kortyokkal hangtalanul élvezte a kávézást.
A láda tartalma valójában nem érdekelte. Őt az emlékek érdekelték.
Mi nem jut az eszébe, és ami nem, az miért nem, és ami meg igen, annak meg hol a helye az ő életében?
A láda megfakult, érett , valaha színes mintázatú, de nem egy tulipános ládára jellemző a halványan kivehető mintarészlet hanem egy picit misztikus valami…
Behunyt szemekkel, ellazulva ücsörgött… na?... na mi van?....
Minél mélyebbre mész annál inkább előjöhetnek olyan események az életedből amelyek feltárják előtted a jelen lényegét és lehetőségeit…
Ahogy egyre beljebb és beljebb ment,és egyre mélyebbre ereszkedett önmagába úgy egyre inkább szétestek tudatos gondolatai és az intellektus lemaradva botorkált, csetlett, és botlott
a nagy semmi sötétségében, végül feladva nyúlt ki képzelt labirintusa peremén.
Bent csend. Nincs kint. Bent van a kint is. Ezt szerette. Ülni az oszlop tetején és csak vanni.
Se bent, se kint. Vanni és nem lenni. Vagyok akik Vagyunk…..
--- Hova, hova? …és tapsolt egy embereset a bitang vénember…mérnem vársz meg kölök?
Gyere és szeggyünk össze fele mindent e mert jön az égi áldás oszt az nagy lesz ám.
Csukott szemmel állt fel és indult a hang irányába. ..--- tényleg nagy lesz…
Még a küszöb előtt kinyitotta a szemét hogy ne vágja meg a nap. Még ragyogó világos ég
tündöklő napkorong. Jele a bajnak sehol, de hát az nem jelent semmit. Majd ide ér, és kész.
--- Az állatok a legfontosabb…rebegte Ica néni.
--- Tuggya. Hidd el. .és boldog mosollyal nézett Icájára …--- a magas ólba tedd és bökött
a góré mögé… szegy össze tojást is, mert elvisz a víz.
--- Hól tojna?
--- A seggükön.
Nem telet bele negyed óra, már rend is volt. Icanénnye szomorkásan nézett maga elé. Fájt.
Fájt, hogy Sándor és Maris gyereke így összegyüttek..” Tuggya” hát honnan tudná, ha csak?
???? és a kérdőjelek zápora. Mardosta az öregasszonyt.
--- Na kiülünk, vagy mennyünk a tornácra?
--- Onnan jön majd a szél…mutatott az akácoson túlra… és ha ide ülünk az asztalhoz érezni fogod a hűlő levegőt és megnyugszol mint a tomboló elefánt.
--- jóó…
--- Icus Te meg ne mard magad mert kilyukacc.
--- Nem marom, csak gondolkoztam, és azt akarom csak mondani, hogy valami nem smakkol.
--- Szent igaz Icanénnye, mert maga engem nem szeret… Egy percre csönd lett. Aztán halkan
jött a válasz. Ráadásul három irányból.
2010. május 11., kedd
A Tanítvány 2
A dunna. A nagy puha dunna átölelte és melegítette öregedő,és minden porcikájában fájó testét. A párnába süppedt fej ketté osztotta a nagy tollrakást. Mint két nagy mell a csecsemő fejet stabilan megtartotta, megengedve a piciny forgolódást hogy egymáshoz simulhassanak.
Kisded és emlő, nagyded és párnahegy. Aludt.
Álom nélkül aludt. Tudatában volt hogy mély nyugalmat lelt annyi évtized után. A testét és a dunna viszonyát érzékelte. Minél jobban izzadt, a dunna úgy vált egyre nehezebbé és nehezebbé, míg végül belepréselte az ágyba és a víztől átitatott dunna páncél védelmet biztosított a végtelen megnyugvásnak. Se kép se hang csak tiszta tudat, tiszta kegyelem.
Lebegés a legsötétebb térben iránytű és fénypont nélkül. Semmi viszonyítás, semmi kiszögelés. Mint egy mély egyesülés a vanságban.
Az asszony az ajtó előtt állt és hallgatózott hogy mit csinál az Ő kis „táltosa” alszik e vagy már ébredez. A férfi kiszólt… jöjjön be Icanéni… Az asszony csodálkozott… de hát úgy szuszogott mint aki mélyen alszik
--- Hát ébren vagy?
--- Még nem. Még van öt percem.
Icanénnye be lépett és tényleg ott feküdt az ember és ráadásul valóban aludt, …Sándor ilyen… gondolta.
--- én is. Szólt ki a fiú önmagából.
--- Látom,látom. Majd mesélsz is ha felkeltél?
--- Csak reggeli után. Jóó?
Az öregasszony mosolygott és bólogatott. Örült, hogy minek azt már nem tudta vón megmondani. Csak úgy örült.
--- MOST.
--- Mit most?
--- Most Felébredtem.
--- jaa…….. de mé kell ilyen hangosan? … meg akarta kérdeni az ébredőt de az már válaszólt is.
--- Igen, kérek.
--- cukorral?
--- hát nem is mézzel… és nevetett.
--- Látom pihent az úrfi…de ezt olyan böllenkedő hangon mondta hogy a kívül álló azt hihette vón hogy vagy anya fia, vagy évődő szerelem. A konyháról az öreg szólt be.
--- Meddig várjak rátok.
--- Megyünk mán Sándorom. Megyünk mán. Mondta a fiú, Ica néni hangját próbálva. Ami persze kacagásba és nevetésbe torkollott. A vén asszony előre ment hogy kiöntse a kávét az „ ifijú úrnak” … és különben is öltözzön fel maga…. Vágta oda nevetve.
--- Nem bohóckodni. Gyerünk, gyerünk.
Ica néni csoszogált és kuncogott….élet van a házban…
--- Csak emlék.. mondta a két férfi szinte egyszerre. Az öregasszony szeme elsötétült és vissza akarta tartani a gondolatait, de már az öreg pányvát vetett rá.
--- Mond ki nyugodtan.
--- Ez is olyan mint Te. láttya, érzi, tuggya . Így nem lehet boldogan élni.
--- Mé a tücsök hazudik? Figyelje meg mit mondott Icamami láttya, egyenlő L, aztán érzi egyenlő É,és végűl tuggya ez pedig a T, vagyis a LÉT-ről beszélünk,és akkor már lehet boldogan élni. Mert a boldogságot nem zárja ki a napi szomorúság.
--- Nédd e. Tanít az ifju úr. Hunyorgott egymásra a két öreg, és elindultak az asztalhoz…
…..aki..ételt…italt… adott ,annak neve …… Ámen helyett „úgy legyen”-t mondtak, és leültek az asztalhoz.
Szikkadt kalács, méz, tej, vaj, lekvár, és kerek kenyér.
--- A tojás ott van e. bökött a szemivel a tűzhely felé Sándor.
--- Üüres? Vágott fájdalmas keserű arcot az öregre…
--- A hasad üres gyerek.
--- „akkó e kérek e Sanyi bácsi e” parasztkodott az öreggel. Nevettek egyet, oszt ettek.
Emlék idéző bambulásban nézték ,ahogy töri a kalácsot …és ahogy bele mártja a tejbe….
és lassan áztatja…
A felszívódó tejet pedig kicumizza a kalácsból és csak azután majszol,cuppant le egy fél falatnyit… Kis szemük hol csukva, hol pedig hunyorogva, csak meg ne zavarja a külvilág ezt a boldog pillanatot. Átadatva íznek és a nyugalomnak.
Isten talán ezen pillanatok láttán hagyta meg a világot. Talán ez a néma életdicséret ami végett az Úr megfeledkezett a dogma hordozókról, püspökökről, és még annyi emberi bűnről. Talán ezek a pillanatok amelyek meggyőzik a kételkedő Istent hogy az a világ amit teremtett, az igen- igen jó. Sőt az nagyon jó.
Ahogy a szájban fel langyosuló tej a zugból ki csordul és utat keres az áll felé, simogató folyam és nem kell letörölni… „Belső figyelmed ráhelyezed és akár anyád melleinek szaga is előkerül agyad rejtett zugaiból.”…tanította néki Kadzsüpa
--- Igaza volt a mesterednek. A tej örök gyógyír. A kecsketej nagyanyádat, a lótej a nagyapádat és a kutya anyádat teszi rendbe.
--- A farkas tej pedig a magányt segít jobban elviselni…
--- Te ittál mán. Látom.
--- csak kóstoltam…
--- Hát ilyet kóstoltál e? … és az öreg elé tett egy karika friss sózott vörös hagymát…. Nyelvedre teszed és iszol rá egy stampedli pálinkát… azzal a férfi elé tette a pálinkáspoharat is. Az öreg bevette a maga hagymaszeletét, rá töltötte a törkölyt és elkezdte harapni a hagymát. Amikor lenyelte az orrán vett egy nagy levegőt és hirtelen kitolta a száján.
--- Így kell. Világos?
--- ühüm.. fintorodott egyet. Látta hogy az öreg arcán megjelent a káröröm halvány mosolya.
…Hát akkor jöjjön a játék… és úgy elkezdett fintorogni mint a részeg majom. A két öreg kacagott és patakokban folyt a könnyük. A fiú játszotta a szenvedőt, és vergődött mint aki alig bírja lenyelni ezt az égető borzalmat (szerette a hagymás pálinkát) amikor végre „letudta” nyelni akkor meg úgy kezdett el beszélni mint ha nem kapna rendesen levegőt. Sípolva beszélt. ..--- hát ez nagyon jó… ez fantasztikus… hát..ez.. jobb mint a Gyomai hagyma, Tán még az Endrődinél is erősebb… A két öreg hirtelen elnémult, egymásra néztek majd erre svihák szélhámosra …
--- Akkó meg mit bohóckodsz te szélhámos? Kérdezte olyan csalódott fitymáló hangsúllyal
amitől most az emberből tőrt ki a gurgulázó fuldokló nevetés... csapkodta a combját és jajgatott a röhögéstől
--- Vigyázz Sándor … ebbe nem lácc bele… de mán Ő sem bírta visszatartani… végül Sándor is kipukkant… nevettek ,és csak nevettek .Rég volt az a nap hogy így induljon a reggel.
Figyelem, játék, nevetés. A boldogságtól felgyorsult szív visszanyugodott és a kacagás könnyeit felitta a száraz bőr.
0
Ahogy kiléptek a házból máris érződött, hogy ma is nagy ereje lesz a napnak. Túl gyorsan száradt fel a homok felszíne. A kis fűcsomókon nem volt harmat, a virágok közé szőtt
pókhálókon nem feszülnek párakalárisok , csak az akácok fonákján volt még néhány hűvös levegő pötty. Az öreg egy vastag pokrócot feszített ki két akácfa között, majd az árnyékos oldalt lelocsolta kuti vízzel. … lassan kell locsolni, hogy jól beszíjja…
--- értem.
--- akkó jóó
Az öregasszony össze készítette a konyhában a délelőttre szánt aludt tejet apróra vágott vöröshagymával és kapálós kenyérrel
--- „táltoskám „ kivinnéd ? tudod én öreg vagyok
--- Én meg vén…és reszkető kezű vénséget utánozva vette kezébe a kosarat .
--- Vigyázz te, ne törd meg az aludttejet he.
--- Icamami vigyázok , vigyázok és azzal ki vitette az udvarba a délelőtti elemózsiát.
A kosarat ,a pokrócot tartó vastagabb akác tövibe helyezte… ott jó is lesz szentem…
mondta, és a magával vitt a nyirkos rongyot rádobta a kosár teteire. --- Majd szedek rá csalánt. Tudod akkor a legyek nem akarják beköpni, meg oszt hűvös is. A csalánért nem ment messze hisz az akácosban nőtt a jobb oldalon ahol a téli farakás volt mindig is.
--- Most mennyünk… Leülünk szépen és hallgatunk mesét, mert ugye mesélsz?
Megígérted. Azzal Nénnye lassan óvatosan alá ereszkedett , először térdre ,aztán csak úgy félfordulattal a fenekére… így ni, öreg csont…
--- nem öreg az. Akart udvariaskodni „táltoska” de tudta hogy értelmetlenség és ennek igazolására már jött is a válasz.
--- 92 év. Gyermek. 92-tő. Sándorom meg 94… és felvágta büszkén a kis fejét mint ha azt mondaná „ csinád utánam ha tudod” de aztán szomorkásan és játékos irigységgel… Ő biztos megéli a százat… Én sajna nem… pedig jobban megérdemelném… és egy akkorát sóhajtott hogy Sándor rögtön megkérdezte --- Melyik malmot hajtod Icám? Nevettek.
Olyan szeretettel nézett az öregre olyan hálával és büszkeséggel, hogy Ilyen férfije van , hogy nem jut mindenkinek ilyen. Szerencsére Maris büszke volt, futott végig téves gondolatain már vagy ezredszer.
--- Büszke volt, az igaz.
--- Te tudod, a te anyád volt.
--- Anyának száraz és haragvó. A többi meg borzalmas.
--- ne mán.¬¬¬
--- Nincs értelme panaszkodni. Történtek a dolgok és ennyi.
--- Akkóó haggyuk. Gyere ülj le majd Sanyi bácsi is jön.
A nap ment, ment egyre magasabbra és magasabbra, mintha felakarna mindent gyújtani. Időben bújtak árnyékok közé. Ica mama ült, hátát nekitámasztva az akácnak, az ember vele szemben hevert, szájában pitypangszárral. Jó volt látniuk egymást. Ötven két év nagy idő. „Táltoska” a csontjaiban érezte a találkozás ébresztő erejét. Bizseregtek a nem tudom én honnan hozott emlékek. Kunok voltak, illetve most is azok. Csalódott elárult szikkadó Kunok, „de hát a magyarok mindig is áruló banda… …vezérükkel együtt… Hülye aki magyarnak hisz…”
--- Látom mán el is bújtatok…és azzal közibük telepedett Sándorbá… szemeit beletúrta a gyerekbe… mindent felakart belőle fogni. Mindent észre akart venni. A lelke összes bejáratát és az összes menekülő utat. Nem szerette ezt az embert, és nem is nem szerette. Közömbös sem volt számára hisz Rádi Maris utolsó gyermeke, és még hasonlít is rá. Kiköpött annya.
Megakarta érteni mi dolga ezzel a zabigyerekkel. Dolga van az biztos, hisz nem talált vóna ide…. Őhozzá.
--- Téved. Szólt halkan az ember. Zabi gyerek az kinek nincs apja. Nekem van. Anyám küldte el mer ivott, bár apám nem foggal született…
--- Értem. De nem az enyém vagy.
--- Tudom. Hogy anyám meg mire,vagy kire gondolt amikor csináltak azt Ő tuggya. Talán még én…mélázott kicsit aztán halkabban folytatta és esetleg maguk.
A közibük zuhant csend nagyra nőtt. Módot adott a tűnődésre…Itt jobb ha mindenki őszinte.
Kisded és emlő, nagyded és párnahegy. Aludt.
Álom nélkül aludt. Tudatában volt hogy mély nyugalmat lelt annyi évtized után. A testét és a dunna viszonyát érzékelte. Minél jobban izzadt, a dunna úgy vált egyre nehezebbé és nehezebbé, míg végül belepréselte az ágyba és a víztől átitatott dunna páncél védelmet biztosított a végtelen megnyugvásnak. Se kép se hang csak tiszta tudat, tiszta kegyelem.
Lebegés a legsötétebb térben iránytű és fénypont nélkül. Semmi viszonyítás, semmi kiszögelés. Mint egy mély egyesülés a vanságban.
Az asszony az ajtó előtt állt és hallgatózott hogy mit csinál az Ő kis „táltosa” alszik e vagy már ébredez. A férfi kiszólt… jöjjön be Icanéni… Az asszony csodálkozott… de hát úgy szuszogott mint aki mélyen alszik
--- Hát ébren vagy?
--- Még nem. Még van öt percem.
Icanénnye be lépett és tényleg ott feküdt az ember és ráadásul valóban aludt, …Sándor ilyen… gondolta.
--- én is. Szólt ki a fiú önmagából.
--- Látom,látom. Majd mesélsz is ha felkeltél?
--- Csak reggeli után. Jóó?
Az öregasszony mosolygott és bólogatott. Örült, hogy minek azt már nem tudta vón megmondani. Csak úgy örült.
--- MOST.
--- Mit most?
--- Most Felébredtem.
--- jaa…….. de mé kell ilyen hangosan? … meg akarta kérdeni az ébredőt de az már válaszólt is.
--- Igen, kérek.
--- cukorral?
--- hát nem is mézzel… és nevetett.
--- Látom pihent az úrfi…de ezt olyan böllenkedő hangon mondta hogy a kívül álló azt hihette vón hogy vagy anya fia, vagy évődő szerelem. A konyháról az öreg szólt be.
--- Meddig várjak rátok.
--- Megyünk mán Sándorom. Megyünk mán. Mondta a fiú, Ica néni hangját próbálva. Ami persze kacagásba és nevetésbe torkollott. A vén asszony előre ment hogy kiöntse a kávét az „ ifijú úrnak” … és különben is öltözzön fel maga…. Vágta oda nevetve.
--- Nem bohóckodni. Gyerünk, gyerünk.
Ica néni csoszogált és kuncogott….élet van a házban…
--- Csak emlék.. mondta a két férfi szinte egyszerre. Az öregasszony szeme elsötétült és vissza akarta tartani a gondolatait, de már az öreg pányvát vetett rá.
--- Mond ki nyugodtan.
--- Ez is olyan mint Te. láttya, érzi, tuggya . Így nem lehet boldogan élni.
--- Mé a tücsök hazudik? Figyelje meg mit mondott Icamami láttya, egyenlő L, aztán érzi egyenlő É,és végűl tuggya ez pedig a T, vagyis a LÉT-ről beszélünk,és akkor már lehet boldogan élni. Mert a boldogságot nem zárja ki a napi szomorúság.
--- Nédd e. Tanít az ifju úr. Hunyorgott egymásra a két öreg, és elindultak az asztalhoz…
…..aki..ételt…italt… adott ,annak neve …… Ámen helyett „úgy legyen”-t mondtak, és leültek az asztalhoz.
Szikkadt kalács, méz, tej, vaj, lekvár, és kerek kenyér.
--- A tojás ott van e. bökött a szemivel a tűzhely felé Sándor.
--- Üüres? Vágott fájdalmas keserű arcot az öregre…
--- A hasad üres gyerek.
--- „akkó e kérek e Sanyi bácsi e” parasztkodott az öreggel. Nevettek egyet, oszt ettek.
Emlék idéző bambulásban nézték ,ahogy töri a kalácsot …és ahogy bele mártja a tejbe….
és lassan áztatja…
A felszívódó tejet pedig kicumizza a kalácsból és csak azután majszol,cuppant le egy fél falatnyit… Kis szemük hol csukva, hol pedig hunyorogva, csak meg ne zavarja a külvilág ezt a boldog pillanatot. Átadatva íznek és a nyugalomnak.
Isten talán ezen pillanatok láttán hagyta meg a világot. Talán ez a néma életdicséret ami végett az Úr megfeledkezett a dogma hordozókról, püspökökről, és még annyi emberi bűnről. Talán ezek a pillanatok amelyek meggyőzik a kételkedő Istent hogy az a világ amit teremtett, az igen- igen jó. Sőt az nagyon jó.
Ahogy a szájban fel langyosuló tej a zugból ki csordul és utat keres az áll felé, simogató folyam és nem kell letörölni… „Belső figyelmed ráhelyezed és akár anyád melleinek szaga is előkerül agyad rejtett zugaiból.”…tanította néki Kadzsüpa
--- Igaza volt a mesterednek. A tej örök gyógyír. A kecsketej nagyanyádat, a lótej a nagyapádat és a kutya anyádat teszi rendbe.
--- A farkas tej pedig a magányt segít jobban elviselni…
--- Te ittál mán. Látom.
--- csak kóstoltam…
--- Hát ilyet kóstoltál e? … és az öreg elé tett egy karika friss sózott vörös hagymát…. Nyelvedre teszed és iszol rá egy stampedli pálinkát… azzal a férfi elé tette a pálinkáspoharat is. Az öreg bevette a maga hagymaszeletét, rá töltötte a törkölyt és elkezdte harapni a hagymát. Amikor lenyelte az orrán vett egy nagy levegőt és hirtelen kitolta a száján.
--- Így kell. Világos?
--- ühüm.. fintorodott egyet. Látta hogy az öreg arcán megjelent a káröröm halvány mosolya.
…Hát akkor jöjjön a játék… és úgy elkezdett fintorogni mint a részeg majom. A két öreg kacagott és patakokban folyt a könnyük. A fiú játszotta a szenvedőt, és vergődött mint aki alig bírja lenyelni ezt az égető borzalmat (szerette a hagymás pálinkát) amikor végre „letudta” nyelni akkor meg úgy kezdett el beszélni mint ha nem kapna rendesen levegőt. Sípolva beszélt. ..--- hát ez nagyon jó… ez fantasztikus… hát..ez.. jobb mint a Gyomai hagyma, Tán még az Endrődinél is erősebb… A két öreg hirtelen elnémult, egymásra néztek majd erre svihák szélhámosra …
--- Akkó meg mit bohóckodsz te szélhámos? Kérdezte olyan csalódott fitymáló hangsúllyal
amitől most az emberből tőrt ki a gurgulázó fuldokló nevetés... csapkodta a combját és jajgatott a röhögéstől
--- Vigyázz Sándor … ebbe nem lácc bele… de mán Ő sem bírta visszatartani… végül Sándor is kipukkant… nevettek ,és csak nevettek .Rég volt az a nap hogy így induljon a reggel.
Figyelem, játék, nevetés. A boldogságtól felgyorsult szív visszanyugodott és a kacagás könnyeit felitta a száraz bőr.
0
Ahogy kiléptek a házból máris érződött, hogy ma is nagy ereje lesz a napnak. Túl gyorsan száradt fel a homok felszíne. A kis fűcsomókon nem volt harmat, a virágok közé szőtt
pókhálókon nem feszülnek párakalárisok , csak az akácok fonákján volt még néhány hűvös levegő pötty. Az öreg egy vastag pokrócot feszített ki két akácfa között, majd az árnyékos oldalt lelocsolta kuti vízzel. … lassan kell locsolni, hogy jól beszíjja…
--- értem.
--- akkó jóó
Az öregasszony össze készítette a konyhában a délelőttre szánt aludt tejet apróra vágott vöröshagymával és kapálós kenyérrel
--- „táltoskám „ kivinnéd ? tudod én öreg vagyok
--- Én meg vén…és reszkető kezű vénséget utánozva vette kezébe a kosarat .
--- Vigyázz te, ne törd meg az aludttejet he.
--- Icamami vigyázok , vigyázok és azzal ki vitette az udvarba a délelőtti elemózsiát.
A kosarat ,a pokrócot tartó vastagabb akác tövibe helyezte… ott jó is lesz szentem…
mondta, és a magával vitt a nyirkos rongyot rádobta a kosár teteire. --- Majd szedek rá csalánt. Tudod akkor a legyek nem akarják beköpni, meg oszt hűvös is. A csalánért nem ment messze hisz az akácosban nőtt a jobb oldalon ahol a téli farakás volt mindig is.
--- Most mennyünk… Leülünk szépen és hallgatunk mesét, mert ugye mesélsz?
Megígérted. Azzal Nénnye lassan óvatosan alá ereszkedett , először térdre ,aztán csak úgy félfordulattal a fenekére… így ni, öreg csont…
--- nem öreg az. Akart udvariaskodni „táltoska” de tudta hogy értelmetlenség és ennek igazolására már jött is a válasz.
--- 92 év. Gyermek. 92-tő. Sándorom meg 94… és felvágta büszkén a kis fejét mint ha azt mondaná „ csinád utánam ha tudod” de aztán szomorkásan és játékos irigységgel… Ő biztos megéli a százat… Én sajna nem… pedig jobban megérdemelném… és egy akkorát sóhajtott hogy Sándor rögtön megkérdezte --- Melyik malmot hajtod Icám? Nevettek.
Olyan szeretettel nézett az öregre olyan hálával és büszkeséggel, hogy Ilyen férfije van , hogy nem jut mindenkinek ilyen. Szerencsére Maris büszke volt, futott végig téves gondolatain már vagy ezredszer.
--- Büszke volt, az igaz.
--- Te tudod, a te anyád volt.
--- Anyának száraz és haragvó. A többi meg borzalmas.
--- ne mán.¬¬¬
--- Nincs értelme panaszkodni. Történtek a dolgok és ennyi.
--- Akkóó haggyuk. Gyere ülj le majd Sanyi bácsi is jön.
A nap ment, ment egyre magasabbra és magasabbra, mintha felakarna mindent gyújtani. Időben bújtak árnyékok közé. Ica mama ült, hátát nekitámasztva az akácnak, az ember vele szemben hevert, szájában pitypangszárral. Jó volt látniuk egymást. Ötven két év nagy idő. „Táltoska” a csontjaiban érezte a találkozás ébresztő erejét. Bizseregtek a nem tudom én honnan hozott emlékek. Kunok voltak, illetve most is azok. Csalódott elárult szikkadó Kunok, „de hát a magyarok mindig is áruló banda… …vezérükkel együtt… Hülye aki magyarnak hisz…”
--- Látom mán el is bújtatok…és azzal közibük telepedett Sándorbá… szemeit beletúrta a gyerekbe… mindent felakart belőle fogni. Mindent észre akart venni. A lelke összes bejáratát és az összes menekülő utat. Nem szerette ezt az embert, és nem is nem szerette. Közömbös sem volt számára hisz Rádi Maris utolsó gyermeke, és még hasonlít is rá. Kiköpött annya.
Megakarta érteni mi dolga ezzel a zabigyerekkel. Dolga van az biztos, hisz nem talált vóna ide…. Őhozzá.
--- Téved. Szólt halkan az ember. Zabi gyerek az kinek nincs apja. Nekem van. Anyám küldte el mer ivott, bár apám nem foggal született…
--- Értem. De nem az enyém vagy.
--- Tudom. Hogy anyám meg mire,vagy kire gondolt amikor csináltak azt Ő tuggya. Talán még én…mélázott kicsit aztán halkabban folytatta és esetleg maguk.
A közibük zuhant csend nagyra nőtt. Módot adott a tűnődésre…Itt jobb ha mindenki őszinte.
2010. május 7., péntek
A Tanítvány 1
Száraz melegben, olyan száraz, vibráló, remegő melegben, amikor a horizont egybe olvad az itt és ottal. Amikor már a lepkék is feladják és kábultan hullnak s bújnak a vörösen izzó, szomjat oltó pipacsok tövébe. Amikor már csak a hangyák lába alatt pergő homok sercegése az egyedüli hangforrás a tikkadt szunnyadozónak. A tüdőből kiáradó levegő ugyan olyan forró mint az ami szétömlik és uralkodik a tájon. Izzadság sincs amit letudnál nyalni a bőrödről. Leforr a testről. Semmi sincs. Várjuk a megváltást, az igazi megkönnyebbülést.
Öregedő ember létére férfiasan,egyenes derékkal guggolt és ahogy tanulta az édesanyjától: körbe nyalta belül a fogait 11 szer jobbról balra majd 11 szer balról jobbra ,mint a saolin papok. Az így keletkezett nyál oltja a szomjat, „és ha még néhány pipacs bimbót is megeszel, akkor megnyugszol és a szomjad végleg eltűnik” hallotta anyja szavait.
Két korty lenyelése után lassan nyitotta ki szemeit. Figyelte a pipacsmezőt. Négy bimbót vett észre. Mosolygott. ..azért egy jó forró te ,most jobban esne… gondolta és lassan visszacsukta szemhéját. Tovább nyalta fogait, és amikor lenyelte már látta a régi csészéjét amelyből mindig ivott és a nyála is tea ízűvé vált. Hát itta tovább a fog és nyelv teremtette forró teát….
Célpont kell. Célpont és akkor nem jársz körbe. Célpont hogy út legyen a lábad alatt.
„ Ha kifut alólad az ösvény akkor az nem a te utad”
…tudom mester. Vagy nem az én feladatom tehát el lehet engedni….
…NEM GONDOLKOZNI.. szólt magára, ..az a bukfenc és vége.
Újra kinyitotta a szemét. A pipacsbimbók a helyükön voltak. Célpont? :Templom, jegenye, akácos , bár mi, csak észre venni, felfedezni, és követni mint a pipacs bimbókat és nem elveszíteni a szemünk elől. Irány a selymes tanya.
Az utolsó pipacs bimbó íze már nem volt zavaró. A növény szárát mint „paraszt legényke” szája szegletébe tolta és kezdte a ceremóniát „ Lecsukod a szemed, kiürülsz, felidézed a célt, háromszor körbefordulsz, és amelyik irányba megállsz , abba az irányba kell menni. Ott van haza.”
Ezekben az emlékeiben nem kételkedett. Tette, csinálta , követte. Szerencséje volt, nem ismerte a haza, az otthon valóságát. Mindig ott van otthon ahol,ahova képzeli… ezért aztán jól tájékozódott, de csak így forogva.
miért hívják selymesnek mama?
Mert nagyon sok ott a faeper és nagyon sok volt a selyemhernyónk,
Hernyó selyemből? Nem gubancolódik össze?
Ugyan … és kacagott a mama. Kacagott és fuldoklott…
Jók ezek az emlékek, csak vigyázni kell mert különben elcsábít ,beleszédülsz és eltévedsz. Figyelmeztette magát. Nem gondolkozni,nem emlékezni, csak engedni : történik ahogy történik. Igyekezett egyenletesen ballagni. Nincs sietség. Nincs fáradság. Már pihent. Bár ki is nézi, őt távolról, vagy közelről, annak a nyugalmat kell látnia rajta, mert különben utána küldi a komondort vagy a hülye kuvaszt.
A nap, csak órákkal később engedett egy picinyt, egy vonásnyit. Ahogy lejjebb ereszkedett úgy nyílt tér amit rögtön el is foglalt ,és birtokba vett az enyhülés. Megjelent parányi simogatásban, hűvös leheletféleségben, de még nem vált szellővé. Épp csak reményt keltett, hogy lassan megszületik a megkőnyebülés, és megjelenhetnek az izzadság cseppek. „ ne nyalogasd mert szomjasabb leszel”…. –igen-- válaszolta belülre a mamának.
Mindig így beszélgettek. Ő emlékezik amit a mama mondott,sőt hallja is a mama hangján és ő válaszolgat. Nem volt jó anya, de lehetett tőle tanulni. Száraz emlékek ezek. Szárazak mint a puszta, de szép. Egyszerű szépség. Ha eléri a selymest akkor másodszor lesz a tanyán.
Amikor a mama kezét fogta , még a derekáig sem ért az alacsony termetű anyjának. Most magasabb mint mamka volt, és már öregebb is. Majdnem hatvan. Emlékeiben három nagy komondor élt és egy vakarék (csengettyű). Nevetett a fiú. Tényleg fiú, vagy már öreg bácsi?
A fene sem igazodik ki ezen a helyzeten. Már gyermekként öregnek nevezték néhányan,és ő úgy is érezte magát. Nem koravénnek, mint az okoskodó ,felnőttet utánzó, hanem öregnek mint akik születésük pillanatától a világ születésének kezdetét idéznék. Most pedig gyereknek. Gyereklelkű időtlennek.
Keverednek az események és az érzések, most és akkor, itt és ott. A határok nem össze mosódtak hanem meg szűntek, eltűntek. Nincs. Így aztán szabadon tértől és időtől függetlenül bárhol megtudott jeleni saját életében.(néha másokéban is) és képviselhette a nincs van Isten értékeit. „Túl téren és időn ,első szívdobbanás.” Mennyit gondolkozott Kadzyüpa szutráján és hányszor hasonlította össze mama szavaival „ Mindenen túl a néma szívdobbanás”
Mindkettő elgondolkodtató. NEM GONDOLKOZNI … igen menni tovább, és oda érni.
A tanya szinte teljesen felszívódott. Két épület, és ennyi. Egy ugribugri prücsök.
Ha tényleg eladják akkor megveszi. Meg kellett állnia mert a vékony hangú kutyus jelzett. ..Ha van kiskutya „csengettyű” akkor jöhetnek a nagyok is, hát figyelni kell. Most már tessék óvatosabban lépkesni. „ .vannak komondorok akik várnak, nem rontanak ki, csak akkor jön elő amikor már nincs sehova, Érted,”… persze hogy értem mama. Jehova Sehova. Jön a komondor akkor Jehova sem segít és többet nem mozdulok Sehova… de azért felkészült erre az esetre is. Ott volt a szalonnazsíros kenyér a zsákja külső oldalán.,,
„oda dobod az orra elé, vagy sikerül vagy nem” Köszi mami…és kuncogott. Jó kedve lett.
A láthatatlan határt átlépve rárontott a kis vakarék. Fütty, és a kutyus gazdájához vágtatott, de nem ült le hanem dominánsan beállt és figyelt. Torkából kölökmorgás.
---- Bátor… nagyon bátor. .. válasz mely szakértelmét méltatta volna nem érkezett. Hát a kutyáról a gazdára helyezte figyelmét.
Sovány, száraz kun arc, a feleség szintén kis szemű kun. Az öreg pár abba hagyta morzsolást és a jövevényt vették szemügyre. Sugárzott belőlük az összetartozás biztonságot nyújtó ereje. A hanyagul heverésző bot az öregember mellet nem is volt olyan véletlenszerű. A férfi ovattyán megigazította a botot és az idegen szemébe nézett.
---- merre megy? Koppant szárazon a kérdés. Aki érti érti aki nem
az nem . Majd fütyi segít.
---- ide e… és ő szintén belefurakodott a vénember szemébe. Ez nem farkasszem, ez valami más, egy picit hetykeség „ a ki az őszintébb Te vagy Én?” Ez nem sunyi mint a magyaroké.
---- hova? Ezt úgy vágta ki az öreg mintha az asztalra csapott volna.
---- Hát úgy mond haza. .. és a tekintetét végig futtatta a tanyamaradékán.
---- az nem itt van e.
---- maga azt nem tudhatja
A két kun parányi madárszeme beszűkült , a kívül álló tán csukott szemnek vélné,de nem az. Ez maga a figyelem abszolútuma.
---- mán ezt miből he?
Az öregasszony picike ,kiszáradt de vidám ,óvatos apró termetű. Hunyorgott mint a párja és mint ez az idegen. Látszódott hogy felkeltette az érdeklődését az ember, csak az asszonyok másként figyelik meg a dolgokat. Beméri az idegent, és mozgatja
--- Hát ha azt hiszi hogy hazajött akkor húzzon vizet ennek a két vénségnek, és fájdalmat mímelve a derekához nyúlt, …meg úgy is szomjas.
----aha… mosolyodott el. Köszönöm , és elindult a kút felé.
Hunyorogva nézték az öreg kunok amint a víz felé baktat ez a siheder.
E meg honnan tudja hogy merre a kút? … egymást kérdezték némán. Az asszony készen állt a böllenkedésre, és már tette is.
---- Az nem falikút ám.
---- Pedig mán a rezet kerestem.
---- Van műanyag is e.
---- Az zacskó vagy mi.
A két öreg nézegette a kút felé baktatót . Keresték a jelet ami elindítja az emlékezést. A vödörből szépen iszik. Ez jó. Ahogy megáll és a messzibe néz és megtörli a száját, hát az hajazik valakire.
---- Ki az annya he?
---- hát nem az apám
---- Az egyszer szent, de a nagyapja sem… mozdultak meg az asszony szarkalábai.
---- Isten tugy, amúgy meg Rádi Maris…
---- Ne MÁÁN..? és össze csapta kicsire száradt kezét. Az öregre nézett és kis kun szeme a férje szívébe túrt.--- Sándóóór. Tényleg úgy mozog.
---- Mi van a nővéreivel he?
---- Csak egy van e ,a Piri, a meg hülye mint vót.
----Anyád? Kérdezte az asszony, és már ment is a jövevény felé hogy jól szemügyre vegye.
---- Már csak itt van. És a fejére mutatott.
---- és itt van e? bökött az asszony a hazatérő mellkasára.
--- aszem ott is.
--- akkó jó.
Az öreg ember még mindig óvatosan kezelte a kérdést, de már nem szorította annyira a botot.
--- Mér jött?
--- Hernyókért. De ezt olyan gyermeki ártatlan hangon válaszolta a férfi mint amikor először
„ hol vannak a hernyók?”
--- Felvan spulnizva gyerek. Ott van Ica nénéd lábán.
--- Nemáá Sanyibá….
A két férfi egymásba nézett mélyen, de nem úgy mint az elején, szemen keresztül. Nem. Inkább úgy mint tükör a tükörbe.
Lassan hallhatóvá vált szívük dobogása.
--- Ha az vagy akire gondolok akkor az nagyon régi és messze…
és nagyon régi…. Sok harag ám. Lassan beszélt az öregember
érzékelhető hogy még nincs itt, de nagyon vágyik hogy újra jelen legyen….
--- Na mennyünk enni, aztán majd beszélünk.… azzal elindult az öreg de gondozott lugas felé.
Ica néni értett a szóból. Hát lassan de határozottan elindult teríteni.
--- Segít egy picit? Ilyet még nem mondott ki mióta Sándorral él, az pedig már 74 éve..
--- megyek mán. És követte az asszonyt. Igyekezett hozzáigazítani a lépéseit, de úgy hogy azért ne legyen annyira feltűnő.
--- Anyád nagyon megharagudott ránk.
--- Nem tudok róla. Nem panaszkodott.
--- eccer sem.
--- egyszer sem.
--- Ica nénéd féltékeny vót. Szólt utánuk Sanyibácsi.
--- Irigy voltam, nem féltékeny.
--- Most is az vagy.
--- Most aszem jobban.
--- Már miért?
--- Hosszú.
--- Fáj is?
--- Kinek hogy. Nekem most is.
--- Akkór haggyuk. Együnk.
--- ühüm.
Néma csendben ettek. Csámcsogtak,csettintettek és nyeltek. Szalonna ,hagymás aludttej.
Mindenki a múltban kóricált. Amikor Sanyibá megszólalt tudható volt hogy pont eleget evett.
--- Látod Icám. E lett belőle. Férfi.
--- Hát emlékszik rám Sanyi bácsi.
--- Hagyd… legyintett. Mindenre emlékszem. Mindenre.
A fiú férfi csak nézte őket. Hunyorogva figyelte a két öreg néma beszélgetését. Szomorúság és fájdalom és szeretet. Lenyelte az utolsó falatot és mint ha vak volna és nem érzékelne semmit elkezdte Sanyi bácsitól tanult versikét felidézni. „ Lakuka laddzsa ,lakuka dzséna
Forma tini kenimáj
Kukuli parti, kukuli dzséna
Mari mari zsefumáj
Oly máme szümi szümi má
Oly szolájme kukulá
Vette rántá rákkámpá
Kárámbá.
És kipróbált egy kis kacagást. Kényszeres szomorkás hangloccsanás lett belőle. Icanénnye egy csöppet pityergett. SÁNDOR ránézett és ICA abba is hagyta, Sándor csak úgy nézett maga elé. Akkor te vagy tarzanka. Sándor ingatta a fejét. Értették vagy érezték egymást.
--- Köszönöm a vizet … és ezzel a mondattal fel is állt.
Néhány lépés után Sándor halkan de keményen és erővel kérdezte
--- csak ezt tanultad meg? Mást nem?
--- kellett vóna?
--- Mit tucc?
--- Foggal születtem.
--- tudom. Én is.
--- akkór maga sem több vagy kevesebb…
--- mikór mennyi az annyi?
--- semmisem ér semmit,hát csak ennyi.
--- vótak értelmes mondatok is.
--- tom. Aszerint mentem. Mit gondol hogy találtam haza.
--- Igaz. Hól nőttél fel?
--- Nem ott ahol akartam
Sándor szeme elsötétült és Icára nézett. Hm? Látta rajta hogy tud valamit az asszony, de nem kérdezett rá. Úgy is elmond mindent ha már bekopogott a múlt.
--- Lelencbe vót Sándor.
--- Hát akkor bassza meg az Isten az összes barmot, és engem is.
--- Helyes, de ez van, ez lett. Attól még az vagyok aki vagyok, se több se kevesebb. Ami történt megtörtént, az tett azzá amivé lettem. Az ami. Vagyok aki vagyok,tehát lépjünk túl.
--- Aha. Akkó jó. Lépjünk aludni. Majd reggel beszélünk. Értve vagyok.
--- Aha, értve
Ica néni felgyorsult és rohant mint a veszett bivaly a házba. Ütötte vágta a dunyhát habosra vastagra és puhára. Közben motyogott ,motyogott, fohászt mormolt és „ Jaj Istenemezett”... minden jó lesz
Nem kell titkolt bűntudattal elmenni. Vissza jött a kis táltosuk..
A férfi idősödő teste elindult az alvás lejtőjén de mire a feje a párnára ért már gyermek volt újra.
Aludt mint annak idején. Párnába süppedt fejjel. Az asszony nézte és bocsánatért esdeklett Istenhez ,Sándorhoz, és mindenkihez.
Férje megállt az ajtóban és mindent elkövetett hogy vén teste összes porcikája emlékezzen a fiatal erejére. Nézi ezt a gyereket…. Hát nem ilyennek képzelte ha nagy lesz .
---- Hagyd Icám, majd reggel.
---- jó. Jó. De olyan erős huncut arcú.
--- Lehet hogy táltos.
________ 0_______________
Öregedő ember létére férfiasan,egyenes derékkal guggolt és ahogy tanulta az édesanyjától: körbe nyalta belül a fogait 11 szer jobbról balra majd 11 szer balról jobbra ,mint a saolin papok. Az így keletkezett nyál oltja a szomjat, „és ha még néhány pipacs bimbót is megeszel, akkor megnyugszol és a szomjad végleg eltűnik” hallotta anyja szavait.
Két korty lenyelése után lassan nyitotta ki szemeit. Figyelte a pipacsmezőt. Négy bimbót vett észre. Mosolygott. ..azért egy jó forró te ,most jobban esne… gondolta és lassan visszacsukta szemhéját. Tovább nyalta fogait, és amikor lenyelte már látta a régi csészéjét amelyből mindig ivott és a nyála is tea ízűvé vált. Hát itta tovább a fog és nyelv teremtette forró teát….
Célpont kell. Célpont és akkor nem jársz körbe. Célpont hogy út legyen a lábad alatt.
„ Ha kifut alólad az ösvény akkor az nem a te utad”
…tudom mester. Vagy nem az én feladatom tehát el lehet engedni….
…NEM GONDOLKOZNI.. szólt magára, ..az a bukfenc és vége.
Újra kinyitotta a szemét. A pipacsbimbók a helyükön voltak. Célpont? :Templom, jegenye, akácos , bár mi, csak észre venni, felfedezni, és követni mint a pipacs bimbókat és nem elveszíteni a szemünk elől. Irány a selymes tanya.
Az utolsó pipacs bimbó íze már nem volt zavaró. A növény szárát mint „paraszt legényke” szája szegletébe tolta és kezdte a ceremóniát „ Lecsukod a szemed, kiürülsz, felidézed a célt, háromszor körbefordulsz, és amelyik irányba megállsz , abba az irányba kell menni. Ott van haza.”
Ezekben az emlékeiben nem kételkedett. Tette, csinálta , követte. Szerencséje volt, nem ismerte a haza, az otthon valóságát. Mindig ott van otthon ahol,ahova képzeli… ezért aztán jól tájékozódott, de csak így forogva.
miért hívják selymesnek mama?
Mert nagyon sok ott a faeper és nagyon sok volt a selyemhernyónk,
Hernyó selyemből? Nem gubancolódik össze?
Ugyan … és kacagott a mama. Kacagott és fuldoklott…
Jók ezek az emlékek, csak vigyázni kell mert különben elcsábít ,beleszédülsz és eltévedsz. Figyelmeztette magát. Nem gondolkozni,nem emlékezni, csak engedni : történik ahogy történik. Igyekezett egyenletesen ballagni. Nincs sietség. Nincs fáradság. Már pihent. Bár ki is nézi, őt távolról, vagy közelről, annak a nyugalmat kell látnia rajta, mert különben utána küldi a komondort vagy a hülye kuvaszt.
A nap, csak órákkal később engedett egy picinyt, egy vonásnyit. Ahogy lejjebb ereszkedett úgy nyílt tér amit rögtön el is foglalt ,és birtokba vett az enyhülés. Megjelent parányi simogatásban, hűvös leheletféleségben, de még nem vált szellővé. Épp csak reményt keltett, hogy lassan megszületik a megkőnyebülés, és megjelenhetnek az izzadság cseppek. „ ne nyalogasd mert szomjasabb leszel”…. –igen-- válaszolta belülre a mamának.
Mindig így beszélgettek. Ő emlékezik amit a mama mondott,sőt hallja is a mama hangján és ő válaszolgat. Nem volt jó anya, de lehetett tőle tanulni. Száraz emlékek ezek. Szárazak mint a puszta, de szép. Egyszerű szépség. Ha eléri a selymest akkor másodszor lesz a tanyán.
Amikor a mama kezét fogta , még a derekáig sem ért az alacsony termetű anyjának. Most magasabb mint mamka volt, és már öregebb is. Majdnem hatvan. Emlékeiben három nagy komondor élt és egy vakarék (csengettyű). Nevetett a fiú. Tényleg fiú, vagy már öreg bácsi?
A fene sem igazodik ki ezen a helyzeten. Már gyermekként öregnek nevezték néhányan,és ő úgy is érezte magát. Nem koravénnek, mint az okoskodó ,felnőttet utánzó, hanem öregnek mint akik születésük pillanatától a világ születésének kezdetét idéznék. Most pedig gyereknek. Gyereklelkű időtlennek.
Keverednek az események és az érzések, most és akkor, itt és ott. A határok nem össze mosódtak hanem meg szűntek, eltűntek. Nincs. Így aztán szabadon tértől és időtől függetlenül bárhol megtudott jeleni saját életében.(néha másokéban is) és képviselhette a nincs van Isten értékeit. „Túl téren és időn ,első szívdobbanás.” Mennyit gondolkozott Kadzyüpa szutráján és hányszor hasonlította össze mama szavaival „ Mindenen túl a néma szívdobbanás”
Mindkettő elgondolkodtató. NEM GONDOLKOZNI … igen menni tovább, és oda érni.
A tanya szinte teljesen felszívódott. Két épület, és ennyi. Egy ugribugri prücsök.
Ha tényleg eladják akkor megveszi. Meg kellett állnia mert a vékony hangú kutyus jelzett. ..Ha van kiskutya „csengettyű” akkor jöhetnek a nagyok is, hát figyelni kell. Most már tessék óvatosabban lépkesni. „ .vannak komondorok akik várnak, nem rontanak ki, csak akkor jön elő amikor már nincs sehova, Érted,”… persze hogy értem mama. Jehova Sehova. Jön a komondor akkor Jehova sem segít és többet nem mozdulok Sehova… de azért felkészült erre az esetre is. Ott volt a szalonnazsíros kenyér a zsákja külső oldalán.,,
„oda dobod az orra elé, vagy sikerül vagy nem” Köszi mami…és kuncogott. Jó kedve lett.
A láthatatlan határt átlépve rárontott a kis vakarék. Fütty, és a kutyus gazdájához vágtatott, de nem ült le hanem dominánsan beállt és figyelt. Torkából kölökmorgás.
---- Bátor… nagyon bátor. .. válasz mely szakértelmét méltatta volna nem érkezett. Hát a kutyáról a gazdára helyezte figyelmét.
Sovány, száraz kun arc, a feleség szintén kis szemű kun. Az öreg pár abba hagyta morzsolást és a jövevényt vették szemügyre. Sugárzott belőlük az összetartozás biztonságot nyújtó ereje. A hanyagul heverésző bot az öregember mellet nem is volt olyan véletlenszerű. A férfi ovattyán megigazította a botot és az idegen szemébe nézett.
---- merre megy? Koppant szárazon a kérdés. Aki érti érti aki nem
az nem . Majd fütyi segít.
---- ide e… és ő szintén belefurakodott a vénember szemébe. Ez nem farkasszem, ez valami más, egy picit hetykeség „ a ki az őszintébb Te vagy Én?” Ez nem sunyi mint a magyaroké.
---- hova? Ezt úgy vágta ki az öreg mintha az asztalra csapott volna.
---- Hát úgy mond haza. .. és a tekintetét végig futtatta a tanyamaradékán.
---- az nem itt van e.
---- maga azt nem tudhatja
A két kun parányi madárszeme beszűkült , a kívül álló tán csukott szemnek vélné,de nem az. Ez maga a figyelem abszolútuma.
---- mán ezt miből he?
Az öregasszony picike ,kiszáradt de vidám ,óvatos apró termetű. Hunyorgott mint a párja és mint ez az idegen. Látszódott hogy felkeltette az érdeklődését az ember, csak az asszonyok másként figyelik meg a dolgokat. Beméri az idegent, és mozgatja
--- Hát ha azt hiszi hogy hazajött akkor húzzon vizet ennek a két vénségnek, és fájdalmat mímelve a derekához nyúlt, …meg úgy is szomjas.
----aha… mosolyodott el. Köszönöm , és elindult a kút felé.
Hunyorogva nézték az öreg kunok amint a víz felé baktat ez a siheder.
E meg honnan tudja hogy merre a kút? … egymást kérdezték némán. Az asszony készen állt a böllenkedésre, és már tette is.
---- Az nem falikút ám.
---- Pedig mán a rezet kerestem.
---- Van műanyag is e.
---- Az zacskó vagy mi.
A két öreg nézegette a kút felé baktatót . Keresték a jelet ami elindítja az emlékezést. A vödörből szépen iszik. Ez jó. Ahogy megáll és a messzibe néz és megtörli a száját, hát az hajazik valakire.
---- Ki az annya he?
---- hát nem az apám
---- Az egyszer szent, de a nagyapja sem… mozdultak meg az asszony szarkalábai.
---- Isten tugy, amúgy meg Rádi Maris…
---- Ne MÁÁN..? és össze csapta kicsire száradt kezét. Az öregre nézett és kis kun szeme a férje szívébe túrt.--- Sándóóór. Tényleg úgy mozog.
---- Mi van a nővéreivel he?
---- Csak egy van e ,a Piri, a meg hülye mint vót.
----Anyád? Kérdezte az asszony, és már ment is a jövevény felé hogy jól szemügyre vegye.
---- Már csak itt van. És a fejére mutatott.
---- és itt van e? bökött az asszony a hazatérő mellkasára.
--- aszem ott is.
--- akkó jó.
Az öreg ember még mindig óvatosan kezelte a kérdést, de már nem szorította annyira a botot.
--- Mér jött?
--- Hernyókért. De ezt olyan gyermeki ártatlan hangon válaszolta a férfi mint amikor először
„ hol vannak a hernyók?”
--- Felvan spulnizva gyerek. Ott van Ica nénéd lábán.
--- Nemáá Sanyibá….
A két férfi egymásba nézett mélyen, de nem úgy mint az elején, szemen keresztül. Nem. Inkább úgy mint tükör a tükörbe.
Lassan hallhatóvá vált szívük dobogása.
--- Ha az vagy akire gondolok akkor az nagyon régi és messze…
és nagyon régi…. Sok harag ám. Lassan beszélt az öregember
érzékelhető hogy még nincs itt, de nagyon vágyik hogy újra jelen legyen….
--- Na mennyünk enni, aztán majd beszélünk.… azzal elindult az öreg de gondozott lugas felé.
Ica néni értett a szóból. Hát lassan de határozottan elindult teríteni.
--- Segít egy picit? Ilyet még nem mondott ki mióta Sándorral él, az pedig már 74 éve..
--- megyek mán. És követte az asszonyt. Igyekezett hozzáigazítani a lépéseit, de úgy hogy azért ne legyen annyira feltűnő.
--- Anyád nagyon megharagudott ránk.
--- Nem tudok róla. Nem panaszkodott.
--- eccer sem.
--- egyszer sem.
--- Ica nénéd féltékeny vót. Szólt utánuk Sanyibácsi.
--- Irigy voltam, nem féltékeny.
--- Most is az vagy.
--- Most aszem jobban.
--- Már miért?
--- Hosszú.
--- Fáj is?
--- Kinek hogy. Nekem most is.
--- Akkór haggyuk. Együnk.
--- ühüm.
Néma csendben ettek. Csámcsogtak,csettintettek és nyeltek. Szalonna ,hagymás aludttej.
Mindenki a múltban kóricált. Amikor Sanyibá megszólalt tudható volt hogy pont eleget evett.
--- Látod Icám. E lett belőle. Férfi.
--- Hát emlékszik rám Sanyi bácsi.
--- Hagyd… legyintett. Mindenre emlékszem. Mindenre.
A fiú férfi csak nézte őket. Hunyorogva figyelte a két öreg néma beszélgetését. Szomorúság és fájdalom és szeretet. Lenyelte az utolsó falatot és mint ha vak volna és nem érzékelne semmit elkezdte Sanyi bácsitól tanult versikét felidézni. „ Lakuka laddzsa ,lakuka dzséna
Forma tini kenimáj
Kukuli parti, kukuli dzséna
Mari mari zsefumáj
Oly máme szümi szümi má
Oly szolájme kukulá
Vette rántá rákkámpá
Kárámbá.
És kipróbált egy kis kacagást. Kényszeres szomorkás hangloccsanás lett belőle. Icanénnye egy csöppet pityergett. SÁNDOR ránézett és ICA abba is hagyta, Sándor csak úgy nézett maga elé. Akkor te vagy tarzanka. Sándor ingatta a fejét. Értették vagy érezték egymást.
--- Köszönöm a vizet … és ezzel a mondattal fel is állt.
Néhány lépés után Sándor halkan de keményen és erővel kérdezte
--- csak ezt tanultad meg? Mást nem?
--- kellett vóna?
--- Mit tucc?
--- Foggal születtem.
--- tudom. Én is.
--- akkór maga sem több vagy kevesebb…
--- mikór mennyi az annyi?
--- semmisem ér semmit,hát csak ennyi.
--- vótak értelmes mondatok is.
--- tom. Aszerint mentem. Mit gondol hogy találtam haza.
--- Igaz. Hól nőttél fel?
--- Nem ott ahol akartam
Sándor szeme elsötétült és Icára nézett. Hm? Látta rajta hogy tud valamit az asszony, de nem kérdezett rá. Úgy is elmond mindent ha már bekopogott a múlt.
--- Lelencbe vót Sándor.
--- Hát akkor bassza meg az Isten az összes barmot, és engem is.
--- Helyes, de ez van, ez lett. Attól még az vagyok aki vagyok, se több se kevesebb. Ami történt megtörtént, az tett azzá amivé lettem. Az ami. Vagyok aki vagyok,tehát lépjünk túl.
--- Aha. Akkó jó. Lépjünk aludni. Majd reggel beszélünk. Értve vagyok.
--- Aha, értve
Ica néni felgyorsult és rohant mint a veszett bivaly a házba. Ütötte vágta a dunyhát habosra vastagra és puhára. Közben motyogott ,motyogott, fohászt mormolt és „ Jaj Istenemezett”... minden jó lesz
Nem kell titkolt bűntudattal elmenni. Vissza jött a kis táltosuk..
A férfi idősödő teste elindult az alvás lejtőjén de mire a feje a párnára ért már gyermek volt újra.
Aludt mint annak idején. Párnába süppedt fejjel. Az asszony nézte és bocsánatért esdeklett Istenhez ,Sándorhoz, és mindenkihez.
Férje megállt az ajtóban és mindent elkövetett hogy vén teste összes porcikája emlékezzen a fiatal erejére. Nézi ezt a gyereket…. Hát nem ilyennek képzelte ha nagy lesz .
---- Hagyd Icám, majd reggel.
---- jó. Jó. De olyan erős huncut arcú.
--- Lehet hogy táltos.
________ 0_______________
2010. április 23., péntek
Csavargások
….és kint a réten a sok prímás
Ciripel
És ragyognak furcsán a csillagok
Romok közt kószál óvattyán és
Suttogva kérdez a riadalom:
Mond
Kinek húzzák ilyen fájon
Kiért?
Ily szívet szaggatón….
Állj elő hát prücsök király
És húzz egy vigasztalót
……..a párna láztól nedves tapadósan körbevette az öreg arcát. A szeme még fénylett és az életszeretettől csillogott. A megnyugvás, a belenyugvás finom lazúrjai egymásra simultak ami még fájóbbá tették a pillanatot. Mire vár? Kire vár?
Az öreg becsukta apró szemeit és mosolygott. Alig észrevehetően mozgott a szája. Befelé beszélt.
……az utolsó ajtó. Igen az utolsó ajtó már nyitva, de az utolsó lámpa még világít. Az 1000 éves utolsó ajtóban világító lámpa. Istenre számított az ajtó mögül,de helyette az anyja jelent meg. Tudta hogy ez a mirázs, az igazi káprázat, a valóságos szomjazó szarvas, a kiszáradástól roskadó állat látomása. Tekintetükkel beszélgettek a MAMÁVAL …
--- Itt sem tudlak jobban szeretni mint ott
--- …. Hát… mama…. itt sem …szerettél
--- …..a vége felé már majdnem… És ezzel a látomás becsapta az ajtót. Az öreg szeméből kibukott a fájdalom maró folyékony tükre és lemarta az arcról a várakozás fátylát.
Szemeit kinyitotta. –Basszus kulcs. Igaza van. Ott sem lehet jobban szeretni. Sőt ott nem is lehet szeretni.
--- Mi van prücsök király? Kérdezte Böe..—csak nem akar felkelni? És már vissza is nyomta az öreget a párnára. Nyugi , nyugi.
Az öregnek jól esett ez a törődés. Mosolygott de már intisen, olyan szarakodón.
---- Csak mutassa prücsök úr. Csak mutassa.
Az öreg pedig hüvelyk ujja és a mutató ujját majdnem összeérintve jelezte hogy mit kér.
Böbe már bömbölt is.--- Kis presszó az öregnek. Már jobban van.
Mindenki megnyugodott. Még lehet számítani az öreg dumájára, még lesz egy rövid ideig menedékük.
----Izabellnek nagyon tetszik a versed ember, csak nem érti pontosan hogy miről is szól.
---- Tudod :KÁVÉ …
És kórusban mondta a kis csapat CIGÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍ
Nevettek. Az elején olyan ovattyán oszt egyre megkönnyebbülten. Tudták hogy pénz kellene de minden gazdag félti a pénzét, hát lekötik el ássák csak ne kelljen adni. Igazuk van. Nekik az öreg csak egy érdekesség és nem remény. Mindegy. A menedéknek kikiáltott vénségnek segítettek felülni és a kávét a kezébe tették a meggyújtott cigit pedig a szájába .
--- Na mondja Prücsök úr, miről is van itt szó?
Egy nagy slukk egy korty kávé és egy kurva nagy sóhajjal kiszakadt fájdalmas mondat
--- Odaát nincs szeretet
A mondattól csend lett. Néma csend.
---- a szeretetre itt vágyunk és csak itt kaphatjuk meg, és mivel ezt nem adjuk és nem kapjuk hát kialakul az a furcsa érzés. A mindennek vége hangulat.
A versem is olyan Világ vége érzést hoz, de ha óvatosan, halkan beszélünk, (itt lehalkította az amúgy is erőtlen hangját amitől már már csendbeszéd lett és mindenki úgy figyelt hogy meghallja a sutyorgott folytatást) talán még kijátszhatjuk egy időre a véget és talán még a prücsök király is megmaradhat, ha elő is áll. Talán a prücsök király vigasztalása haladék és a haladék maga az élet. Itt egy picit elgondolkozott az öreg és a semmibe tévedt tekintete farkasszemet nézett a kimondhatatlannal. Hálás volt hogy az anyja becsapta az utolsó ajtót.
Tudta hogy még dolga van. A szeretet illúziójáért nem mondhat le a szeretet gyakorlásáról.
A felismeréstől megkönnyebbült és erő szökött a hangjába és ezzel az erővel folytatta.
----Azt is mondhatnám,hogy a belső hangok játszanak ily szívet szaggatóan egy meggyötört gyermeknek. Gondoljátok el.:A szenvedő meggyötört gyermek, inti és a rács. Éjszaka van, a romok között halkan,óvatosan a félelemtől riadtan könyörög vigasztalásért-az anyjáért. Oly mély a félelem,hogy még a csillagok is reszketve ragyognak. Emlékezzetek az első éjszakákra. Amikor megkérdeztük ki sir és a kérdező hangja is síros volt. A sok kis prímás foga vacogása.
Nézték az öreget és élvezték a szép beszédet és hogy ezen a mély hangon tudja mondani,az olyan megnyugtató és tényleg reménykeltő.
----Tudjátok. Kezdte újra ez a vén prücsök, szemét vissza rántva a jelenbe.
--- Kitaszítottan a szabad ég alatt,
a félelmek éjszakáján
hidegen ragyognak a csillagok.
A lélek oltalmat keres a romok között,
halkan suttogva esd vigaszért.
Érintésre vágysz onnan túlról
És ha megjön felragyogsz.
A csendet meg kéne törni mert fáj. Megszakítani pedig szar. ……………..Böbe mindig bevállalja hát üvöltött KÁVÉÉÉ CIGIIIIIIIIIIIIII
----Bazd meg Böbe. És röhögtünk.
Ciripel
És ragyognak furcsán a csillagok
Romok közt kószál óvattyán és
Suttogva kérdez a riadalom:
Mond
Kinek húzzák ilyen fájon
Kiért?
Ily szívet szaggatón….
Állj elő hát prücsök király
És húzz egy vigasztalót
……..a párna láztól nedves tapadósan körbevette az öreg arcát. A szeme még fénylett és az életszeretettől csillogott. A megnyugvás, a belenyugvás finom lazúrjai egymásra simultak ami még fájóbbá tették a pillanatot. Mire vár? Kire vár?
Az öreg becsukta apró szemeit és mosolygott. Alig észrevehetően mozgott a szája. Befelé beszélt.
……az utolsó ajtó. Igen az utolsó ajtó már nyitva, de az utolsó lámpa még világít. Az 1000 éves utolsó ajtóban világító lámpa. Istenre számított az ajtó mögül,de helyette az anyja jelent meg. Tudta hogy ez a mirázs, az igazi káprázat, a valóságos szomjazó szarvas, a kiszáradástól roskadó állat látomása. Tekintetükkel beszélgettek a MAMÁVAL …
--- Itt sem tudlak jobban szeretni mint ott
--- …. Hát… mama…. itt sem …szerettél
--- …..a vége felé már majdnem… És ezzel a látomás becsapta az ajtót. Az öreg szeméből kibukott a fájdalom maró folyékony tükre és lemarta az arcról a várakozás fátylát.
Szemeit kinyitotta. –Basszus kulcs. Igaza van. Ott sem lehet jobban szeretni. Sőt ott nem is lehet szeretni.
--- Mi van prücsök király? Kérdezte Böe..—csak nem akar felkelni? És már vissza is nyomta az öreget a párnára. Nyugi , nyugi.
Az öregnek jól esett ez a törődés. Mosolygott de már intisen, olyan szarakodón.
---- Csak mutassa prücsök úr. Csak mutassa.
Az öreg pedig hüvelyk ujja és a mutató ujját majdnem összeérintve jelezte hogy mit kér.
Böbe már bömbölt is.--- Kis presszó az öregnek. Már jobban van.
Mindenki megnyugodott. Még lehet számítani az öreg dumájára, még lesz egy rövid ideig menedékük.
----Izabellnek nagyon tetszik a versed ember, csak nem érti pontosan hogy miről is szól.
---- Tudod :KÁVÉ …
És kórusban mondta a kis csapat CIGÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍ
Nevettek. Az elején olyan ovattyán oszt egyre megkönnyebbülten. Tudták hogy pénz kellene de minden gazdag félti a pénzét, hát lekötik el ássák csak ne kelljen adni. Igazuk van. Nekik az öreg csak egy érdekesség és nem remény. Mindegy. A menedéknek kikiáltott vénségnek segítettek felülni és a kávét a kezébe tették a meggyújtott cigit pedig a szájába .
--- Na mondja Prücsök úr, miről is van itt szó?
Egy nagy slukk egy korty kávé és egy kurva nagy sóhajjal kiszakadt fájdalmas mondat
--- Odaát nincs szeretet
A mondattól csend lett. Néma csend.
---- a szeretetre itt vágyunk és csak itt kaphatjuk meg, és mivel ezt nem adjuk és nem kapjuk hát kialakul az a furcsa érzés. A mindennek vége hangulat.
A versem is olyan Világ vége érzést hoz, de ha óvatosan, halkan beszélünk, (itt lehalkította az amúgy is erőtlen hangját amitől már már csendbeszéd lett és mindenki úgy figyelt hogy meghallja a sutyorgott folytatást) talán még kijátszhatjuk egy időre a véget és talán még a prücsök király is megmaradhat, ha elő is áll. Talán a prücsök király vigasztalása haladék és a haladék maga az élet. Itt egy picit elgondolkozott az öreg és a semmibe tévedt tekintete farkasszemet nézett a kimondhatatlannal. Hálás volt hogy az anyja becsapta az utolsó ajtót.
Tudta hogy még dolga van. A szeretet illúziójáért nem mondhat le a szeretet gyakorlásáról.
A felismeréstől megkönnyebbült és erő szökött a hangjába és ezzel az erővel folytatta.
----Azt is mondhatnám,hogy a belső hangok játszanak ily szívet szaggatóan egy meggyötört gyermeknek. Gondoljátok el.:A szenvedő meggyötört gyermek, inti és a rács. Éjszaka van, a romok között halkan,óvatosan a félelemtől riadtan könyörög vigasztalásért-az anyjáért. Oly mély a félelem,hogy még a csillagok is reszketve ragyognak. Emlékezzetek az első éjszakákra. Amikor megkérdeztük ki sir és a kérdező hangja is síros volt. A sok kis prímás foga vacogása.
Nézték az öreget és élvezték a szép beszédet és hogy ezen a mély hangon tudja mondani,az olyan megnyugtató és tényleg reménykeltő.
----Tudjátok. Kezdte újra ez a vén prücsök, szemét vissza rántva a jelenbe.
--- Kitaszítottan a szabad ég alatt,
a félelmek éjszakáján
hidegen ragyognak a csillagok.
A lélek oltalmat keres a romok között,
halkan suttogva esd vigaszért.
Érintésre vágysz onnan túlról
És ha megjön felragyogsz.
A csendet meg kéne törni mert fáj. Megszakítani pedig szar. ……………..Böbe mindig bevállalja hát üvöltött KÁVÉÉÉ CIGIIIIIIIIIIIIII
----Bazd meg Böbe. És röhögtünk.
Egy csobbanásnyi hang az élet
Tűz parancs.
A húsvét egy szent ünnep. Az ember fia vagy szaporulata el indul a városban és utcák hosszán át vadászik locsolatlan nőkre. Vers és mosoly és pár csepp (spórolni kell) és zsebre tenni a pénzt. El kerülhetetlen hogy ne menjen be az ember egy egy lakásba és ezzel vállalja a veszélyt hogy pénz helyett inkább tojást kap. Mi fiúk hazavittük a kék , sárga és piros tojglikat . Anyánk meg szépen összerakta. Szavamat adom hogy a Mama rakott krumplija nagyon finom volt. Húsvét után meg különösen .
1972 hétfője ugyan úgy mint annyiszor : hajra olaj vagy cukros víz , a Mamának ..kék ibolyát láttam ..szabad e locsolni.? Mosoly és irány a nő , a lány és van akinek a préda.
Én csak szerettem volna meghódítani Marit. Hát mentem és mentem. Mari meg kacagott, és vezetett az orromnál fogva. Jó volt hülyének lenni.
A Fizikai Kutató Intézet környékén már öten voltunk. Két Mari , két intis srác ,és egy munkásőr alezredes elbaszott kis nagy fia. Mariék kacagtak mint a nem is tudom hogy mik.
Karesszal intis módon mindenféle baromságot kitaláltunk ,csak nézzenek és nevessenek a Marik. A cigarettámmal úgy tettem mint ha mikro fényképezőgép lenne és a fa mögül becserkésztem a buszmegálló mögötti laktanyát. Karesz azt hiszem tojás gránátot dobott és befogta a fülét. A hangutánzás mindig jól ment ennek az állatnak. Persze az is lehet hogy nyeles gránát volt. Alig hogy a szájrobbanás hangja meg szűnt, és én is sikerrel le fotóztam
Munkás cigarettámmal a kiszemelt objektumot, eldördült egy fegyver. A katonák bömböltek:
--- Fel a kezekkel.
Úgy rohantak le ötünket mint annak a rendje. Moskovics a munkásőr gyerek beszart.
Mi röhögtünk. Vicccccc. De nem az volt. Amikor ránk szegeződött az a sok géppisztoly a buszvégállomáson el szomorodtam.
A laktanyába cipeltek minket,ahol egy napszemüveges napoleon termetű őrnagy a „Kurva anyátoktól, a buzi hazaáruló kémekig „ minden kibukott és testet öltött. Értetlenül néztem ezt a törpét. Óvári elvtár testvére jutott az eszembe, aki az intézetben 67 -68-ban üvöltözött így az állami gondozottakkal. Jó volt emlékezni. Jó volt hogy összetudtam hasonlítani a két alkoholista, agresszív arcot. A rugdalás nem fájt. Azt hiszem Karesznak sem. Munkásőr gyerek vinnyogott, hogy az Ő apukája valaki. Radnótit kántáltam „ oly korban éltem én e földön.” Az őrnagy elvtárs pedig ütött és rúgott és végül kiüvöltötte lelke állapottyát. KIVÉGEZNI ŐKET és még néhányszor elmotyogta. „Majd én megmutatom ezeknek.”
Tarkóra tett kézzel álltunk a géppisztoly tárürítő fala előtt. Mögöttünk a katonák csőre töltve.
….hosszú volt a csend…és rengeteg az érzés és még több a gondolat….Nem sorozatot lőttek csak egyeket, de mert képtelenek voltak egyszerre elsütni a fegyvereiket hát úgy hangzott hogy dzs dzs dzs dzsííííííí. Meg fordultam …és úgy elaljasult hogy önként kéjjel ölt, nem csak parancsra……mondtam a napszemüveg mögé. A honvédek nevettek.
2008 október 23 vásárolok és hazafelé menet kolbász és kenyér és szatyor és egy gyáva rendőr beszarásból lő egyet. Apósom rám lő és a gyerekemre.
Eltűrjük.
Mert hanyatló kultúrában már meghal a szív és összezsugorodik a lélek és az elkeseredés túlcsordul. Jó lenne …. De minek? Ezeknek.?
Maradjunk emberségesek bár milyen alkut köt a hatalom a bank és a kiszolgáló személyzet,
Bár az ő céljuk a le alacsonyítás és a szív eltompítása.
Alacsonyodj le és üss. Tompuljon el a szíved és ölj. Butulj és pusztíts.
HAD LŐHESSEN A HATALOM UJRA ÉS UJRA ÉS UJRA ÉS AZ IDŐKNEK VÉGEZETÉIG.
A húsvét egy szent ünnep. Az ember fia vagy szaporulata el indul a városban és utcák hosszán át vadászik locsolatlan nőkre. Vers és mosoly és pár csepp (spórolni kell) és zsebre tenni a pénzt. El kerülhetetlen hogy ne menjen be az ember egy egy lakásba és ezzel vállalja a veszélyt hogy pénz helyett inkább tojást kap. Mi fiúk hazavittük a kék , sárga és piros tojglikat . Anyánk meg szépen összerakta. Szavamat adom hogy a Mama rakott krumplija nagyon finom volt. Húsvét után meg különösen .
1972 hétfője ugyan úgy mint annyiszor : hajra olaj vagy cukros víz , a Mamának ..kék ibolyát láttam ..szabad e locsolni.? Mosoly és irány a nő , a lány és van akinek a préda.
Én csak szerettem volna meghódítani Marit. Hát mentem és mentem. Mari meg kacagott, és vezetett az orromnál fogva. Jó volt hülyének lenni.
A Fizikai Kutató Intézet környékén már öten voltunk. Két Mari , két intis srác ,és egy munkásőr alezredes elbaszott kis nagy fia. Mariék kacagtak mint a nem is tudom hogy mik.
Karesszal intis módon mindenféle baromságot kitaláltunk ,csak nézzenek és nevessenek a Marik. A cigarettámmal úgy tettem mint ha mikro fényképezőgép lenne és a fa mögül becserkésztem a buszmegálló mögötti laktanyát. Karesz azt hiszem tojás gránátot dobott és befogta a fülét. A hangutánzás mindig jól ment ennek az állatnak. Persze az is lehet hogy nyeles gránát volt. Alig hogy a szájrobbanás hangja meg szűnt, és én is sikerrel le fotóztam
Munkás cigarettámmal a kiszemelt objektumot, eldördült egy fegyver. A katonák bömböltek:
--- Fel a kezekkel.
Úgy rohantak le ötünket mint annak a rendje. Moskovics a munkásőr gyerek beszart.
Mi röhögtünk. Vicccccc. De nem az volt. Amikor ránk szegeződött az a sok géppisztoly a buszvégállomáson el szomorodtam.
A laktanyába cipeltek minket,ahol egy napszemüveges napoleon termetű őrnagy a „Kurva anyátoktól, a buzi hazaáruló kémekig „ minden kibukott és testet öltött. Értetlenül néztem ezt a törpét. Óvári elvtár testvére jutott az eszembe, aki az intézetben 67 -68-ban üvöltözött így az állami gondozottakkal. Jó volt emlékezni. Jó volt hogy összetudtam hasonlítani a két alkoholista, agresszív arcot. A rugdalás nem fájt. Azt hiszem Karesznak sem. Munkásőr gyerek vinnyogott, hogy az Ő apukája valaki. Radnótit kántáltam „ oly korban éltem én e földön.” Az őrnagy elvtárs pedig ütött és rúgott és végül kiüvöltötte lelke állapottyát. KIVÉGEZNI ŐKET és még néhányszor elmotyogta. „Majd én megmutatom ezeknek.”
Tarkóra tett kézzel álltunk a géppisztoly tárürítő fala előtt. Mögöttünk a katonák csőre töltve.
….hosszú volt a csend…és rengeteg az érzés és még több a gondolat….Nem sorozatot lőttek csak egyeket, de mert képtelenek voltak egyszerre elsütni a fegyvereiket hát úgy hangzott hogy dzs dzs dzs dzsííííííí. Meg fordultam …és úgy elaljasult hogy önként kéjjel ölt, nem csak parancsra……mondtam a napszemüveg mögé. A honvédek nevettek.
2008 október 23 vásárolok és hazafelé menet kolbász és kenyér és szatyor és egy gyáva rendőr beszarásból lő egyet. Apósom rám lő és a gyerekemre.
Eltűrjük.
Mert hanyatló kultúrában már meghal a szív és összezsugorodik a lélek és az elkeseredés túlcsordul. Jó lenne …. De minek? Ezeknek.?
Maradjunk emberségesek bár milyen alkut köt a hatalom a bank és a kiszolgáló személyzet,
Bár az ő céljuk a le alacsonyítás és a szív eltompítása.
Alacsonyodj le és üss. Tompuljon el a szíved és ölj. Butulj és pusztíts.
HAD LŐHESSEN A HATALOM UJRA ÉS UJRA ÉS UJRA ÉS AZ IDŐKNEK VÉGEZETÉIG.
2010. április 19., hétfő
Barátokból lett férgek
Mi történik a Magyar bíróságokon? Mi történik az ügyészségen?Ki a megfizethető és ki a megfélemlített?
--Hát e eléggé zagyva kérdés kedves barátom. Nagyon nagy butaságról tesz tanubizonyságot. Majd hátra dőlt.Kicsit undorodva, kicsit lenézve ezt a nyomorúltat aki ilyet mer képzelni.
Néztem a beszélgetőket, és tovább ettem a hamburgerem. Minek olyan kérdésekkel foglalkozni amire úgy sincs válasz. Én sem kérdezem meg hogy miért kell a szemétből kivenni a zsemlét, vagy most ezt a hamburgert. Minek? Így van .Így történt. Oszt annyi.
Amikor megjelent az ügyész nő és átadott egy banki borítékot a féregnek és kapott egy dossziét cserében akkór akérdező arcán és nyakán már testet öltött a félelem.
--Böbe nézd ezeket a mocskokat.
-- Már csak egy bíró hiányzik közülük,MERRŐL FÚ A SZÉL ?????????
--Hát e eléggé zagyva kérdés kedves barátom. Nagyon nagy butaságról tesz tanubizonyságot. Majd hátra dőlt.Kicsit undorodva, kicsit lenézve ezt a nyomorúltat aki ilyet mer képzelni.
Néztem a beszélgetőket, és tovább ettem a hamburgerem. Minek olyan kérdésekkel foglalkozni amire úgy sincs válasz. Én sem kérdezem meg hogy miért kell a szemétből kivenni a zsemlét, vagy most ezt a hamburgert. Minek? Így van .Így történt. Oszt annyi.
Amikor megjelent az ügyész nő és átadott egy banki borítékot a féregnek és kapott egy dossziét cserében akkór akérdező arcán és nyakán már testet öltött a félelem.
--Böbe nézd ezeket a mocskokat.
-- Már csak egy bíró hiányzik közülük,MERRŐL FÚ A SZÉL ?????????
2010. április 7., szerda
keserű szály
- Miről is beszélünk ember? Mitől vagy úgy kibukva? Mitől?
- Nyugi. Ez nem kibukás. Ez valami más.
- ..De miiiiiiii? Fájdalom? Keserűség? Mi?
- Nem tudom. Inkább igyunk egy kávét és felállt. El indult a konyha irányába. Az ajtóban a
mindenki által utált Marika mama állt mint testőr, hogy a lakókat távol tartsa a főnökségtől.
- Mit akarsz ? Majd később lesz vacsora. Vernyogta konyhás Marika.
- Hagyja drágám, ilyet ritkán látnak. Mosolyodott el teli szájú ős anyánk,a főnök nő.
- Méér? Mie az ez kérdezte Bélát követő Lacika
- Lássa Gabika drága rögtön itt lesz az összes ám.
- Mi csak segíteni akarunk , hogy minél gyorsabban mennnyen a buli.
- Itt nem lesz semmi féle BULI ez értekezlet a vezetőknek.,de azért bevihetik a tálcákat…
És már adta is oda a szendvicsekkel megrakott tálcának kikiáltott lapos tányérokat a „segítőknek” Az utolsó tányérról ,Mindenkinek ős anyja a főnök nő lekapott egy szendót a tányérról és pufók kis ujjacskáival olyan bájosan, olyan cukin az aranyos rúzzsal körbe kerített szájacskájába tolta.
Böbe a látványtól felbaszta az agyát és ellentétben ősanyával simlis módon,le lopott egy szendót a másik tányérról. A nagy szájában landolt.
Mielőtt beléptek volna a szobába mindenki igyekezett lenyelni a gombóccá préselt szendvicset ,közben a tányéron lévőket átrendezték hogy ne észrevétlen maradjon a hiány.
Mindegyikük ki szaszerólta a pilyát.
Béci szobájában kötöttek ki. A két üveg bór hogy a picsbe került fel azt,pontosabban Lacika hogy a faszba nyúlta le nem tudni,(őstehetség) Böbe KÓLA imádata arcátlanná tette ha kellett. Izabell akkor ébredt és ásítva kérdezte mikor benézett- buli?
Böbe értelmesen de halkan. – nem. Értekezlet.
- ühüm. Akkó gyövök.
Az undorító Marika „mama” ült a konyhában és nézett maga elé. Az öreg zavarta meg.
- na hová lát?
- Értekezlet. Értekezlet.
- A többiek?
- Szerintem duzzognak.
- Ühüm, akkor viszek nekik kávét. Iszik maga is mama., közben lecsavarta a főző tetejét és megtömte kávéval.
- Igen. Kérek.
Az öreg rágyújtott és dúdolt. Hunyorogva körbe sandított és a mosogató mellett észre vette a ronggyal rosszul letakart sonka szeleteket és a szalámit.. A kis buzik. Még ez a szemét csotrogány is lop. Tőlük lop. Ez köcsög.
- Mama , indított a nálánál tiz évvel fiatalabb nőnek,.. maga mindig ilyen szép vót?
- Ne gunyológgyon velem,
- Eskü mama. Anyámra esküszöm.
- Ne esküggyön Inkább mongya meg hány kávé lessz?
- Hát mind e.
- Felviszi.?
- Há pe.. de a keze akkór is gyönyörű. Meddig dolgozik?
- Még két óra..közben titokban megnézte a kezét. Mosolygott mert tényleg szépnek látta.
- Az jó.
- Meg főzöm a kolbászt vacsira.
- Még nem vólt vacsi? Csapta össze a tenyerét a vén genya
- Hát hogy lett volna. Előbb a vezetőség aztán az alja.
- Igaz. Nagyban is így csinálják. Előbb a vezetők aztán a rokonok aztán az ismerősök aztán meg …………….
- Csak ne politizáljon
- Rendben. Vágta össze a bokáját az öreg. És elkezdte szét önteni a kávét. Erős vót. Kurva erős. Amikor felvette a tálcát már a szalámi és a sonka a tálca aljához simult. Dudorászva mint egy jó pincér ment fel az emeletre…a villanegra nem appáca zárda…
- Kávé bömbölte az öreg. Az ajtó mögül jött is a válasz :BKV …hozza …..gyerünk.. két cukorral… Röhögtek.
Már ittak a bórból. A Kávé első kortyát úgy köpte ki lacika hogy mindenki ugrott egyet…
- állat
- DE HÁT KESERŰ
Izabell és az öreg már mondták is: keserű a szád s köpsz nagyot
Kérsz, követelsz,
Hiszel s tagadsz
Unsz mindent semmi sem kell
És e semmibe majd meg szakadsz…..
Böbe már jött is a lépcsőn fölfelé: cukrot cukkorkát , nem harap a cukros bácsi
- Nyugi. Ez nem kibukás. Ez valami más.
- ..De miiiiiiii? Fájdalom? Keserűség? Mi?
- Nem tudom. Inkább igyunk egy kávét és felállt. El indult a konyha irányába. Az ajtóban a
mindenki által utált Marika mama állt mint testőr, hogy a lakókat távol tartsa a főnökségtől.
- Mit akarsz ? Majd később lesz vacsora. Vernyogta konyhás Marika.
- Hagyja drágám, ilyet ritkán látnak. Mosolyodott el teli szájú ős anyánk,a főnök nő.
- Méér? Mie az ez kérdezte Bélát követő Lacika
- Lássa Gabika drága rögtön itt lesz az összes ám.
- Mi csak segíteni akarunk , hogy minél gyorsabban mennnyen a buli.
- Itt nem lesz semmi féle BULI ez értekezlet a vezetőknek.,de azért bevihetik a tálcákat…
És már adta is oda a szendvicsekkel megrakott tálcának kikiáltott lapos tányérokat a „segítőknek” Az utolsó tányérról ,Mindenkinek ős anyja a főnök nő lekapott egy szendót a tányérról és pufók kis ujjacskáival olyan bájosan, olyan cukin az aranyos rúzzsal körbe kerített szájacskájába tolta.
Böbe a látványtól felbaszta az agyát és ellentétben ősanyával simlis módon,le lopott egy szendót a másik tányérról. A nagy szájában landolt.
Mielőtt beléptek volna a szobába mindenki igyekezett lenyelni a gombóccá préselt szendvicset ,közben a tányéron lévőket átrendezték hogy ne észrevétlen maradjon a hiány.
Mindegyikük ki szaszerólta a pilyát.
Béci szobájában kötöttek ki. A két üveg bór hogy a picsbe került fel azt,pontosabban Lacika hogy a faszba nyúlta le nem tudni,(őstehetség) Böbe KÓLA imádata arcátlanná tette ha kellett. Izabell akkor ébredt és ásítva kérdezte mikor benézett- buli?
Böbe értelmesen de halkan. – nem. Értekezlet.
- ühüm. Akkó gyövök.
Az undorító Marika „mama” ült a konyhában és nézett maga elé. Az öreg zavarta meg.
- na hová lát?
- Értekezlet. Értekezlet.
- A többiek?
- Szerintem duzzognak.
- Ühüm, akkor viszek nekik kávét. Iszik maga is mama., közben lecsavarta a főző tetejét és megtömte kávéval.
- Igen. Kérek.
Az öreg rágyújtott és dúdolt. Hunyorogva körbe sandított és a mosogató mellett észre vette a ronggyal rosszul letakart sonka szeleteket és a szalámit.. A kis buzik. Még ez a szemét csotrogány is lop. Tőlük lop. Ez köcsög.
- Mama , indított a nálánál tiz évvel fiatalabb nőnek,.. maga mindig ilyen szép vót?
- Ne gunyológgyon velem,
- Eskü mama. Anyámra esküszöm.
- Ne esküggyön Inkább mongya meg hány kávé lessz?
- Hát mind e.
- Felviszi.?
- Há pe.. de a keze akkór is gyönyörű. Meddig dolgozik?
- Még két óra..közben titokban megnézte a kezét. Mosolygott mert tényleg szépnek látta.
- Az jó.
- Meg főzöm a kolbászt vacsira.
- Még nem vólt vacsi? Csapta össze a tenyerét a vén genya
- Hát hogy lett volna. Előbb a vezetőség aztán az alja.
- Igaz. Nagyban is így csinálják. Előbb a vezetők aztán a rokonok aztán az ismerősök aztán meg …………….
- Csak ne politizáljon
- Rendben. Vágta össze a bokáját az öreg. És elkezdte szét önteni a kávét. Erős vót. Kurva erős. Amikor felvette a tálcát már a szalámi és a sonka a tálca aljához simult. Dudorászva mint egy jó pincér ment fel az emeletre…a villanegra nem appáca zárda…
- Kávé bömbölte az öreg. Az ajtó mögül jött is a válasz :BKV …hozza …..gyerünk.. két cukorral… Röhögtek.
Már ittak a bórból. A Kávé első kortyát úgy köpte ki lacika hogy mindenki ugrott egyet…
- állat
- DE HÁT KESERŰ
Izabell és az öreg már mondták is: keserű a szád s köpsz nagyot
Kérsz, követelsz,
Hiszel s tagadsz
Unsz mindent semmi sem kell
És e semmibe majd meg szakadsz…..
Böbe már jött is a lépcsőn fölfelé: cukrot cukkorkát , nem harap a cukros bácsi
2010. április 2., péntek
A Segéd 15
Végre megjelent a gallyak között a füst halvány csíkja. Még huzatot kellett alá fújni, és az izzó kis zsarátnokok szárították és melegítették a többi gallyat, és egy-egy láng lobbant. A fiú arcán megjelentek a táncoló vörös árnyak, és arcáról elkezdett olvadni a jeges hó. Jólesett neki a meleg. Lágyan terjedt az orrától a szeme gödréig, és szakálláról lassan elindult a vízzé váló jég sok-sok kis patakja.
Odahajolt a zsákhoz, vett ki még néhány gallyat, és rátette a lángra lobbant ágkupacra. Pattogott a halom. Mint finom zene, olyan volt füleinek. A lány didergett a szánkón betakarva, csak a szeme látszott ki. Az orra hegyéig be volt bugyolálva, úgy fázott. Amikor kinyitotta a szemét, már egész színkavalkád, vörösek, sárgák, fehérek tükröződtek, táncoltak tekintetében. Arcát eltakarta ugyan a pokróc, de a szemén látszott, hogy elmosolyodik. Megnyugodott. Tudta, hogy a tűztől, amit a fiú gyújtott, nemsokára felmelegszik a testük, egy kis meleg italhoz, ételhez jutnak, visszatér az élet elgémberedett tagjaikba.
A fiú vágyott rá. A finom érintésére. A felmelegedett ujjak simogatására. Mert amikor a lány keze hideg, ujjai karcolnak, mint a jégcsap. Ezt nem szerette. Fájt a testének és a lelkének. Hiszen amikor a lélek dermedt, merevekké válnak az ujjak, és az is megfagy, akit érintenek.
A fiú nézte a tüzet, és táplálta, hogy egyre nagyobb legyen a láng. Szinte már belerévült, magával rántotta, vonzotta a sok-sok izzó, lángoló gally látványa. Hipnotikus erővel hatott a lányra is, aki, mintha a pillantásával szította volna a tüzet. Mindkettejük tekintete beleveszett a lángokba. Mintha tűzerdőben táncolnának, vagy izzó emlékek között kóborolnának, úgy járkáltak gondolatban a vöröslő gallyak között. Ha ekkor látja őket valaki, tudja, hogy a lángok között vannak az emlékeik. A tisztító lángok között, ahol a fehér izzástól patyolattá válnak az értékek, és minden, ami hamis, elég, elporlad, hamuvá válik.
A nősténykutya felnézett, és látta, hogy gazdája és barátja már megint valahol messze bolyong a tűzisten segítségével, és a szíve majd’ meghasadt a szánkón delejes tekintettel ülő lányért, de biztonságban tudta őket. A kutyák már ismerték ezt az érzékeny szukát, és tudták, hogyha valamire felfigyel, ott mindig történik valami. Elkezdték hát nézni alabástromszőrű társukat, amint az belebámul a tűz szívébe, majd a lányra, és a fiúra pillant, akik valahol ott kóvályognak a tűz magjában.
Mintha utánozni akarnák a két fura embert ebben a bűvös, hideg, jeges éjben, amelyben épp’ csak akkora tűz lobog, hogy két szelet húsnak, némi teának, és a testeknek meleget adjon. A kutyák is elkezdték hát nézni a tüzet, és megérezték annak varázsát. Furcsa remegések futottak át hátukon, gerincükön, izmaikon. Olyan volt, mint amikor az ember, az állat, vagy bármilyen élőlény, emlékezni kezd őseire, az ükükükanyjára, vagy -apjára. Velük is ez történt, és a kutyaszív hirtelenjében vágtázó, szerelmes farkassá változott.
A fiú érezte, hogy veszélyben van. Érezte, hogy úgy izzik fel a szíve, mint a tűz lobogása. Nagy-nagy erő kellett hozzá, hogy tekintetét le tudja venni a lángokról. És amikor meglátta a lányt és a kutyáit, és felfedezte a kutyákban, hogy ezek már nem kutyák, hanem farkasemlékek, eszébe jutott vén öreg barátja, aki valahol délen füstöt ereget, és néha beleréved a semmibe. Eszébe jutott az a pár sor:
„Éjjel farkas,
nappal kutya,
bezárt ajtók mögött
a magány mulat.”
Odament a zsákhoz, és mormolt egy bajuszos költőverset, és szórni kezdte a tűzre az összes fát és mindent, ami éghető volt. „Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni” – mormolta – hogy „fölengednének az emberek”, hogy kitisztuljanak a sebek. Körülnézett, és megdöbbent: mintha mindenki hipnózisban lett volna. Vagy varázslat volt? Mágia? Csak égett, égett, és egyre nagyobb volt már a tűz. Valahonnan távolról, a látóhatáron túlról, de lehet, hogy még innen, szép farkasénekek szóltak, és mégis olyan nagy volt a csend, hogy a hópelyhek koccanását is meg lehetett hallani a levegőben.
Váratlanul mozdult meg a lány. Ártatlan volt, szelíd, és a fiú nem látta még ilyen tisztának. Megszólalt: ’Hát, akkor menj. Az a dolgod, hogy menj. Rohand ki magad a farkasaiddal, nyalogasd fagyott ujjaid, éld át a küzdés legősibb és legmélyebb izgalmát, és vidd magaddal azt a tüzet, amelyet most együtt lobbantottunk.’
A fiú belenézett a nagy sötétbe. A csillagok hidegek voltak, a sötét pedig nagyon sötét, teli múlttal, jelennel és a jövő titkaival, melyek hívták, szólították. A lány megsimogatta a kutyákat, befogta őket a hámba, és a fiút ültette a szánkóra, ő maga pedig beállt hátulra hajtónak. A szukakutya ránézett, és megértette, hogy most a nő, az asszony parancsol, és a szabadságot parancsolja. Farkas szívükkel húzni kezdték a szánt.
Ahogy az siklott, egyre nagyobb és nagyobb sebességgel, a lány újra és újra kiáltotta: „Braaaaaaa, bra-a-a-a-a-a-a-, BRAAAAAAA! A fiú pedig elszenderedett a szánkón. Mire felébredt, már a sarki fény lobogott az égen. A kutyák teljes erejükből rohantak, de még mindig hallotta a lány hangját, amint azt mondja: ’Braaaaaaa!’ Hátrafordult, hogy szóljon, elég már a biztatásból, de a lány már nem volt a szánkón. Hogy mikor tűnt el, nem tudni, hisz’ aludt. De észrevette, hogy a keze ügyébe tette a féket, és a farkascsapat csak száguldott.
Évek teltek el, amikor a faluban még mindig arról beszéltek, hogy a hómezőnek van egy pontja, ahol nagyon meleg a hó, szinte izzik, és a közelében néha, csak úgy felhangzik egy nagyon finom suttogás: ’Bra!’ Mindenki tudta, hogy annak a déli fiúnak a szerelme volt.
….de még sok hasonló történet kering a hó forgataggal,és villan fel az északi fény káprázatával. Mielőtt elolvad a hó, már senki nem lesz aki emlékezne rájuk csak az óceánban
suttogó vízcseppek.
Odahajolt a zsákhoz, vett ki még néhány gallyat, és rátette a lángra lobbant ágkupacra. Pattogott a halom. Mint finom zene, olyan volt füleinek. A lány didergett a szánkón betakarva, csak a szeme látszott ki. Az orra hegyéig be volt bugyolálva, úgy fázott. Amikor kinyitotta a szemét, már egész színkavalkád, vörösek, sárgák, fehérek tükröződtek, táncoltak tekintetében. Arcát eltakarta ugyan a pokróc, de a szemén látszott, hogy elmosolyodik. Megnyugodott. Tudta, hogy a tűztől, amit a fiú gyújtott, nemsokára felmelegszik a testük, egy kis meleg italhoz, ételhez jutnak, visszatér az élet elgémberedett tagjaikba.
A fiú vágyott rá. A finom érintésére. A felmelegedett ujjak simogatására. Mert amikor a lány keze hideg, ujjai karcolnak, mint a jégcsap. Ezt nem szerette. Fájt a testének és a lelkének. Hiszen amikor a lélek dermedt, merevekké válnak az ujjak, és az is megfagy, akit érintenek.
A fiú nézte a tüzet, és táplálta, hogy egyre nagyobb legyen a láng. Szinte már belerévült, magával rántotta, vonzotta a sok-sok izzó, lángoló gally látványa. Hipnotikus erővel hatott a lányra is, aki, mintha a pillantásával szította volna a tüzet. Mindkettejük tekintete beleveszett a lángokba. Mintha tűzerdőben táncolnának, vagy izzó emlékek között kóborolnának, úgy járkáltak gondolatban a vöröslő gallyak között. Ha ekkor látja őket valaki, tudja, hogy a lángok között vannak az emlékeik. A tisztító lángok között, ahol a fehér izzástól patyolattá válnak az értékek, és minden, ami hamis, elég, elporlad, hamuvá válik.
A nősténykutya felnézett, és látta, hogy gazdája és barátja már megint valahol messze bolyong a tűzisten segítségével, és a szíve majd’ meghasadt a szánkón delejes tekintettel ülő lányért, de biztonságban tudta őket. A kutyák már ismerték ezt az érzékeny szukát, és tudták, hogyha valamire felfigyel, ott mindig történik valami. Elkezdték hát nézni alabástromszőrű társukat, amint az belebámul a tűz szívébe, majd a lányra, és a fiúra pillant, akik valahol ott kóvályognak a tűz magjában.
Mintha utánozni akarnák a két fura embert ebben a bűvös, hideg, jeges éjben, amelyben épp’ csak akkora tűz lobog, hogy két szelet húsnak, némi teának, és a testeknek meleget adjon. A kutyák is elkezdték hát nézni a tüzet, és megérezték annak varázsát. Furcsa remegések futottak át hátukon, gerincükön, izmaikon. Olyan volt, mint amikor az ember, az állat, vagy bármilyen élőlény, emlékezni kezd őseire, az ükükükanyjára, vagy -apjára. Velük is ez történt, és a kutyaszív hirtelenjében vágtázó, szerelmes farkassá változott.
A fiú érezte, hogy veszélyben van. Érezte, hogy úgy izzik fel a szíve, mint a tűz lobogása. Nagy-nagy erő kellett hozzá, hogy tekintetét le tudja venni a lángokról. És amikor meglátta a lányt és a kutyáit, és felfedezte a kutyákban, hogy ezek már nem kutyák, hanem farkasemlékek, eszébe jutott vén öreg barátja, aki valahol délen füstöt ereget, és néha beleréved a semmibe. Eszébe jutott az a pár sor:
„Éjjel farkas,
nappal kutya,
bezárt ajtók mögött
a magány mulat.”
Odament a zsákhoz, és mormolt egy bajuszos költőverset, és szórni kezdte a tűzre az összes fát és mindent, ami éghető volt. „Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni” – mormolta – hogy „fölengednének az emberek”, hogy kitisztuljanak a sebek. Körülnézett, és megdöbbent: mintha mindenki hipnózisban lett volna. Vagy varázslat volt? Mágia? Csak égett, égett, és egyre nagyobb volt már a tűz. Valahonnan távolról, a látóhatáron túlról, de lehet, hogy még innen, szép farkasénekek szóltak, és mégis olyan nagy volt a csend, hogy a hópelyhek koccanását is meg lehetett hallani a levegőben.
Váratlanul mozdult meg a lány. Ártatlan volt, szelíd, és a fiú nem látta még ilyen tisztának. Megszólalt: ’Hát, akkor menj. Az a dolgod, hogy menj. Rohand ki magad a farkasaiddal, nyalogasd fagyott ujjaid, éld át a küzdés legősibb és legmélyebb izgalmát, és vidd magaddal azt a tüzet, amelyet most együtt lobbantottunk.’
A fiú belenézett a nagy sötétbe. A csillagok hidegek voltak, a sötét pedig nagyon sötét, teli múlttal, jelennel és a jövő titkaival, melyek hívták, szólították. A lány megsimogatta a kutyákat, befogta őket a hámba, és a fiút ültette a szánkóra, ő maga pedig beállt hátulra hajtónak. A szukakutya ránézett, és megértette, hogy most a nő, az asszony parancsol, és a szabadságot parancsolja. Farkas szívükkel húzni kezdték a szánt.
Ahogy az siklott, egyre nagyobb és nagyobb sebességgel, a lány újra és újra kiáltotta: „Braaaaaaa, bra-a-a-a-a-a-a-, BRAAAAAAA! A fiú pedig elszenderedett a szánkón. Mire felébredt, már a sarki fény lobogott az égen. A kutyák teljes erejükből rohantak, de még mindig hallotta a lány hangját, amint azt mondja: ’Braaaaaaa!’ Hátrafordult, hogy szóljon, elég már a biztatásból, de a lány már nem volt a szánkón. Hogy mikor tűnt el, nem tudni, hisz’ aludt. De észrevette, hogy a keze ügyébe tette a féket, és a farkascsapat csak száguldott.
Évek teltek el, amikor a faluban még mindig arról beszéltek, hogy a hómezőnek van egy pontja, ahol nagyon meleg a hó, szinte izzik, és a közelében néha, csak úgy felhangzik egy nagyon finom suttogás: ’Bra!’ Mindenki tudta, hogy annak a déli fiúnak a szerelme volt.
….de még sok hasonló történet kering a hó forgataggal,és villan fel az északi fény káprázatával. Mielőtt elolvad a hó, már senki nem lesz aki emlékezne rájuk csak az óceánban
suttogó vízcseppek.
Nagypénteki emlék a szegről, késről stb
Szerettem volna csak úgy
könnyedén hívni játékra sorsom
finom könnyű táncra.
Egybe fonódni mint szerelmes tincsek
melyek lebegnek alá
majd megállnak egy örvénylő sóhajtásra
és végül oly finoman hullva
arcomra alá rebbenő szempillára…
szerettem volna.
de nyitva volt ajtó s ablak
és a huzat tombolva elragadta
elragadta de úgy
hogy most hegycsúcsok felett
magasan kereng,
s látom olyannak
mint
sasok
aprónak
picinynek
az égen piszoknak ragyogón
- ez most má megint micsoda?... lassan szinte szótagolva kérdezte és ujjával fenyegetően Izabelll homlokára akart bökni. Izabel szemrésnyit nagyobbra tárta félárbocos szemhéját, és tekintetével súgott Karcsikának, hogy hova nézzen, de hogy pontosabban értse ez a féreg, hát hozzá sziszegte gúnynevét. - Csikahhh…
A kis féreg követte a tekintetét. Még nem látott semmit,de pontosan tudta hogy Izabelll kezében valami szúrós lesz. Egy bakker még kicsúszott a száján hátra ugrás közben..de..
- Késő kicsikém……… későőőőőőő. Csika véres vólt.
Böbe, ez a lassú tehénnek tűnő katasztrófa már Bell háta mögött termett és folyékonyan
riadalom nélküli hangon: „ gyereki galambom gyereki gerlicém… a csókot ölelést
a” mingyá elvégzem én-t” már ketten mondták. Kacér ,egymást csábító huncut mosollyal mondták tud.. én örömmel ki mennék….. sietnem kell…
Csika, hogy most megmenekült Belll késétől, balhézni szeretett volna. Jó nagy balhét hogy jöjjön a gondnok a főnök ,meg aki lehet. Mindenki odakapta a fejét és nézték a kis szerencsétlent. Az öreg itta a forró kávéját vagy mi a fene három az egybenét(nem kávé)
és lassan mint színezetlen terítő, ráborult hangjával a csapatra. Lassan beszélt , lassan és mély hangon. Ahogy szokta. Picit behunyt szemmel. Olyan mélázósan.
- Az úgy vót, hogy szerelmes vót egy lány. Szenvedélyes nagy szerelembe vót.
- Írt egy verset amit emondott a fiujának . Hát neki is írta, oszt az kigunyóta. Buta vót. Nagyon buta. A lány meg nem tudta hogy ennyire buta . Ezért hát megőlte. A megőlte Ő-jét az öreg jól megnyomta, és alig észrevehetően mosolygott. Érzékelhető volt, hogy a mi kis csikánk-ba megakadt a kampó. Azóta ha megakar halni, akkó eztet a régi szép szerelmes versét mongya. Mán néhányszór leakarták áám csukni. Nem ment.
Bele szücsőőőlt a löttybe, csettintett a szájával és felállt. Elindult. Kifelé menet ég halkan oda szólt Csikának - Szerintem csomagolj , menekülj . Tudod szarral meszeltek. Mit gondolsz hh?
- Ühüm…bólintott Csika .Tudta, ez már szar meg kavics. Nem beton amin megállhatna.
A gondnok rohant a „ már megint mi történt ? „ mondattal a seggében. Az öreg unottan válaszolt a szokott semmi-vel.
Kilépett az öreg és rágyújtott. Az első nagy slukk után odasétált a lányokhoz ,és velük kántált….
„ mint nagy kalap borult rám a kék ég, hű barátom egy akadt a köd…rakott tálak közt kivert
az éhség és halálra fáztam rőt kályhák ekőtt…
könnyedén hívni játékra sorsom
finom könnyű táncra.
Egybe fonódni mint szerelmes tincsek
melyek lebegnek alá
majd megállnak egy örvénylő sóhajtásra
és végül oly finoman hullva
arcomra alá rebbenő szempillára…
szerettem volna.
de nyitva volt ajtó s ablak
és a huzat tombolva elragadta
elragadta de úgy
hogy most hegycsúcsok felett
magasan kereng,
s látom olyannak
mint
sasok
aprónak
picinynek
az égen piszoknak ragyogón
- ez most má megint micsoda?... lassan szinte szótagolva kérdezte és ujjával fenyegetően Izabelll homlokára akart bökni. Izabel szemrésnyit nagyobbra tárta félárbocos szemhéját, és tekintetével súgott Karcsikának, hogy hova nézzen, de hogy pontosabban értse ez a féreg, hát hozzá sziszegte gúnynevét. - Csikahhh…
A kis féreg követte a tekintetét. Még nem látott semmit,de pontosan tudta hogy Izabelll kezében valami szúrós lesz. Egy bakker még kicsúszott a száján hátra ugrás közben..de..
- Késő kicsikém……… későőőőőőő. Csika véres vólt.
Böbe, ez a lassú tehénnek tűnő katasztrófa már Bell háta mögött termett és folyékonyan
riadalom nélküli hangon: „ gyereki galambom gyereki gerlicém… a csókot ölelést
a” mingyá elvégzem én-t” már ketten mondták. Kacér ,egymást csábító huncut mosollyal mondták tud.. én örömmel ki mennék….. sietnem kell…
Csika, hogy most megmenekült Belll késétől, balhézni szeretett volna. Jó nagy balhét hogy jöjjön a gondnok a főnök ,meg aki lehet. Mindenki odakapta a fejét és nézték a kis szerencsétlent. Az öreg itta a forró kávéját vagy mi a fene három az egybenét(nem kávé)
és lassan mint színezetlen terítő, ráborult hangjával a csapatra. Lassan beszélt , lassan és mély hangon. Ahogy szokta. Picit behunyt szemmel. Olyan mélázósan.
- Az úgy vót, hogy szerelmes vót egy lány. Szenvedélyes nagy szerelembe vót.
- Írt egy verset amit emondott a fiujának . Hát neki is írta, oszt az kigunyóta. Buta vót. Nagyon buta. A lány meg nem tudta hogy ennyire buta . Ezért hát megőlte. A megőlte Ő-jét az öreg jól megnyomta, és alig észrevehetően mosolygott. Érzékelhető volt, hogy a mi kis csikánk-ba megakadt a kampó. Azóta ha megakar halni, akkó eztet a régi szép szerelmes versét mongya. Mán néhányszór leakarták áám csukni. Nem ment.
Bele szücsőőőlt a löttybe, csettintett a szájával és felállt. Elindult. Kifelé menet ég halkan oda szólt Csikának - Szerintem csomagolj , menekülj . Tudod szarral meszeltek. Mit gondolsz hh?
- Ühüm…bólintott Csika .Tudta, ez már szar meg kavics. Nem beton amin megállhatna.
A gondnok rohant a „ már megint mi történt ? „ mondattal a seggében. Az öreg unottan válaszolt a szokott semmi-vel.
Kilépett az öreg és rágyújtott. Az első nagy slukk után odasétált a lányokhoz ,és velük kántált….
„ mint nagy kalap borult rám a kék ég, hű barátom egy akadt a köd…rakott tálak közt kivert
az éhség és halálra fáztam rőt kályhák ekőtt…
2010. március 31., szerda
Isten Irgalma, vezetők mocska
-Jó lenne tán abba hagyni a visszaélést.csapott az asztalra Lacika.
- Naaa. hangzott szinte egyszerre a banda szájából..Lacikaaa, mi van?
- Elegem van.vágta ki élesen a hajléktalan banda felé.
- De miből? Lackóóó? mibőől?
- ..hogy mindig mindenki mindenkit kihasznál,mindig mindenki vissza él valamivel.
- Beszélj értelmesen. és most Böbe vágott egy nagyot az asztalra,de olyaan nagyot
mint annak idelyén amikor lecsapta a Gyivis nőcit.Meg is lett a hatása. Lacika beszélt és csak beszélt. Úgy tünt mintha össze vissza lenne,de nem. Az öreg nagyokat nevetett. Élvezte hogy még mindig található tisztaszívű ember ezen a földön, tehát nem kell elpusztítani sem gyurcsányt sem demszkit sem ezt a kis orbánt. Senkit csak a konyhás MARIKÁT.
-
- Naaa. hangzott szinte egyszerre a banda szájából..Lacikaaa, mi van?
- Elegem van.vágta ki élesen a hajléktalan banda felé.
- De miből? Lackóóó? mibőől?
- ..hogy mindig mindenki mindenkit kihasznál,mindig mindenki vissza él valamivel.
- Beszélj értelmesen. és most Böbe vágott egy nagyot az asztalra,de olyaan nagyot
mint annak idelyén amikor lecsapta a Gyivis nőcit.Meg is lett a hatása. Lacika beszélt és csak beszélt. Úgy tünt mintha össze vissza lenne,de nem. Az öreg nagyokat nevetett. Élvezte hogy még mindig található tisztaszívű ember ezen a földön, tehát nem kell elpusztítani sem gyurcsányt sem demszkit sem ezt a kis orbánt. Senkit csak a konyhás MARIKÁT.
-
2010. március 30., kedd
Álmok a rácsárnyyékában
Kmetty utcai emlék.
Ordított
és fuldoklott a csend
Párna harapta vinnyogás
résnyire nyitottan
amint pereg száradt szájperemén
karcos cserép a kiszáradt vágy.
és a gyomor sem csikordul
és nincs öl, mely adna nyugalmat
-Az esték olyan szépek.Vagy nem?
-Kinek Te állat?
-ne beszélj csúnyán te kötsög
-Gyerekek. nyugi...és újbol csend lett.Ma sem volt zacskó és más sem. Mindenki rágcsálta amit sikerült ellopni a vacsirol.Meleg van és minden szépnek tűnik.
Néhány öregedő intis lány és intis fiú heverészik a füvön.
- Ha énekelnél öreg akkór lehet hogy megusszuk ezt a napot is veszekedés nélkül. mondta halkan Böbe.
-AAz joo lenee ...szuszogta dadi Pepi
- ühüm...
Az öreg rágyujtott és belebambult a sötétbe....a harmadik slukk után elkezdett búgni zizegni zöngeni a levegő óózzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzúúúúúúúúúúúú ssssssssiiiiiii
Éneklés közben nézte amint mindenki szép lassan a rácsok felé fordul álmában.
hát ráerősített, és segítségűl hívta a hegyek emlékét az idők kezdetétől,amitől a hangja csak hangá változott és befurakodott,át itatott minden porcikát.
A szemek résnyire meg meg nyíltak és rögzitetteék hogy ott van a rács, a biztonság.
-Hát csak ennyi kell? tette fel a kérdést az öreg ...Igen. csak ennyi kell. súgta a választ az Isten.
Ordított
és fuldoklott a csend
Párna harapta vinnyogás
résnyire nyitottan
amint pereg száradt szájperemén
karcos cserép a kiszáradt vágy.
és a gyomor sem csikordul
és nincs öl, mely adna nyugalmat
-Az esték olyan szépek.Vagy nem?
-Kinek Te állat?
-ne beszélj csúnyán te kötsög
-Gyerekek. nyugi...és újbol csend lett.Ma sem volt zacskó és más sem. Mindenki rágcsálta amit sikerült ellopni a vacsirol.Meleg van és minden szépnek tűnik.
Néhány öregedő intis lány és intis fiú heverészik a füvön.
- Ha énekelnél öreg akkór lehet hogy megusszuk ezt a napot is veszekedés nélkül. mondta halkan Böbe.
-AAz joo lenee ...szuszogta dadi Pepi
- ühüm...
Az öreg rágyujtott és belebambult a sötétbe....a harmadik slukk után elkezdett búgni zizegni zöngeni a levegő óózzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzúúúúúúúúúúúú ssssssssiiiiiii
Éneklés közben nézte amint mindenki szép lassan a rácsok felé fordul álmában.
hát ráerősített, és segítségűl hívta a hegyek emlékét az idők kezdetétől,amitől a hangja csak hangá változott és befurakodott,át itatott minden porcikát.
A szemek résnyire meg meg nyíltak és rögzitetteék hogy ott van a rács, a biztonság.
-Hát csak ennyi kell? tette fel a kérdést az öreg ...Igen. csak ennyi kell. súgta a választ az Isten.
2010. március 29., hétfő
A Segéd 14
A segéd 14.
--- Tényleg mikor is változott meg az életem? Viszhangzott a kérdés a lelkében, és ahogy egyre mélyebbre merült gondolataiban az asszony. úgy húzódott vissza és lassultak le és váltak láthatatlanná mozdulatai. Végül szoborrá merevedett a pillanat is. A tésztagyúrás abba maradt. Minden erő és energia befelé összpontosult. Mintha valami nagy sziklagátat kéne elmozdítani, szétrobbantani hogy megmozdulhasson az emlék folyam.
A három férfi, ha a fiút is annak tekintjük,a /két férfi annak tartotta/ Egymásra néztek ,aztán lassan az asszonyra. Látták hogy emlékezik, vagy legalább is elindult azon az ösvényen mely elvezet az emlékek gyökeréhez. A belső nagy változások kezdőpontjához.
Átszakadt a gát,…. és a szobában egyre teltebb lett a levegő…olyan mintha melegebbé és ,egyre forróbbá válna minden tárgy is . Pedig nem történt semmi más csak az emlékeket elzáró gát megrepedt és a legördülő kövek ,kavicsok utat engedtek a szenvedéllyel átitatott
emlék áradatnak. Mosolygott,de a lába rogyadozott. A fiú már mozdult,hogy elkapja ezt a kedves öregasszonyt aki süt főz mos és takarít rájuk,és nagy út után várja őket. Az öreg ember
villanó tekintettel leállította meg a mozdulatot. A fiú felvont kérdő vállakkal suttogta kérdezte.
- Mivan.?
- Nyugi .. tátogott hang nélkül az öreg táltos. Viszont hangosan (jó hangosan) böllenkedve szólt régi barátjához.
- Na hoggyis vót az nyanya? Gyerünk –gyerünk mert leolvad rólunk a gatya.
- Mindjárt jóember. És tündöklő szemmel nézett erre a három fiúra,férfira vagy mire.
Szerette Őket. Nagyon nagyon szerette magukat. Muszáj összeszednie magát. Hát a jól bevált
szerepbe kezdett. Úgy tett mintha valami nagyon titkosat és fontosat szeretne mondani, és amíg rendet nem tesz addig úgysem mond semmit , persze belül vigyorgott,hisz tudta hogy az öreget ezzel tudja a legjobban bosszantani. Bosszankodott is .Már rágta a szája szélét, és morzsolgatta arcán a szőrt. Tisztában volt azzal hogy ezt az időhúzást a NYANYÁ- ért kapja. Az öregasszony a szeme sarkából figyelte őket és komótosan megigazította a ruháját. Várta az öreg felcsattanását és akkor Ő megint egy picit duzzoghat és akkor majd az öreg udvarol Ő kéreti magát és az öreg majd ígér, fűt, meg fát, meg mindent,...és …és Ő majd….
Nem Így történt. Erre senki sem számított. A fiú átlátva a helyzetet olyan szomorú , kidobott bánatos arcot vágott,és mint egy rongy marionett lógó vállal elindult kifelé a házból,hogy az asszony szíve ott szakadt meg. Az Emberé is . Az öreg táltos nem kapott levegőt, pedig tudta hogy játszik a fiú,de akkor is honnan a fenéből tudja az elesettek és a nyomorultak gesztus rendszerét. Ez vagy átélte vagy az Isten súg neki, vagy ,vagy mindent érez ez a kölök. A lényeg hogy még Őt is betudta kapcsolni az Ő kérges lelkét. Ez valójában megdöbbentette.
- Jól van. Maradj nyugton, fene a szád... és a TE BOHOC -ot már nevetve mondta.
A fiú meg állt, lassan felemelte a földet bámuló tekintetét és kitört belőle a fuldokló röhögés
Mindannyian nevettek.
- Tudod kinek a szívével jácc Te mocsok. Mondta duzzogó hangon az Ember, de kuncogott még.
Mire kinevették magukat az asszony már megterített. Leültek eszegetni. A meleg-érzet nem szűnt meg ,sőt még egy picinyt erősödött is,és körbefonta a négy embert. Fél árbocra ereszkedett szemmel komótosan ettek. Már nem sürgették az öregasszonyt. Bele simultak
a kellemes biztonságot adó lelki hőkatlan melegébe .
Nyanya nyugodt hangon kezdett bele a régi elásott történetbe.
Engedte hogy a kővé dermedt emlékek felpuhuljanak összeálljanak és hömpölygő áradattá válva törjön a felszínre. Az öregasszony tudta, hogy most már képtelenség visszatartani az áradatot. Azt is tudta hogy ez az utolsó emlék hullám. Még lelassulhat, megszelídülhet ,de már megállíthatatlan. Hát had jöjjön.
A szemét végül teljesen behunyta és átadta magát a képeknek, amelyek csetlettek
botlottak, a szemhéjára feldobott vásznon. Ahogy kisimult és ránctalanabbul ráfeszült a szemhéj falára, úgy a képek is egyre, árnyaltabban és ránctalanabbul öltöttek testet és váltak valóság folyammá.
- Már vagy nagyon.. ,nagyon…- nagyon… régen, legalább olyan nagyon-nagyon-nagyon régen ,hogy épen fiatalnak és halhatatlannak érzi magát az ember lánya. Olyan nagyon régen volt . (nyomta meg a hangsúlyt az öregasszony)- és mert szépnek, és hallhatatlannak képzeli önmagát ,hát kínálja testét és lelkét. Csábit és csábul ,hogy megszerezzen magának olyan dolgokat, amelyek értékével nincs is tisztában. Van ami annyit sem ér mint a lukas fitty és a gyémántot eldobja mint üvegszilánk. Csak önmaga „értékével „ van tisztában.
- Fiatalon még buta az ember…. Mondta mint egy önmagának, lelassult beszéddel és keserű mosollyal hozzá tette- később sem sokkal okosabb. Na mindegy. A lényeg hogy dögösnek tartottak, és én éltem is vele.
Tán szívtelenül, de az is lehet hogy csak könyörtelen voltam. Nem azért mert nem tudtam volna szeretni , dehogy nem…Csak éppen nem tartottam senkit sem méltónak arra hogy ezt megkapja Tőlem. És nem is akartam szeretni.
- Félt mi? Kérdezte a fiú.
- Nem. Legalább is akkor azt hittem hogy nem félek. Persze féltem. Igazad van.
és visszahunyta a szemét és folytatta……..
- Egy alkalommal kint ültem a parkban és fáradtan bambultam a semmit amikor arra jött egy fura szerzet. Ember volt az biztos. Erős , széles vállú szakállas ember. Olyas féle mint a mi táltos öregünk, csak sokkal erősebb és egyértelműbb.
Ahogy rám parancsolt, azzal a mély dörgő hangjával ,majdnem le estem a padrol
amin ültem.
- Menj haza és végre legyél boldog. Elég a pazarlásból…. és ezzel sarkon fordult. Ott
hagyott. Én csak néztem hátulról azokat a széles vállakat és azt gondoltam :BOLOND
ez az ember. Lassan sétáltam haza. Permetezett a levegő… úgy mint ha ködpára lenne,
de nem olyan ritkásan, hanem az eső szitánál valamivel gyengébben. A lényeg hogy
frissé tette az embert belül is kívül is. Az út fénylett mint elszórt apró tükörlemezek, amelyek nem mutatnak egységes képet , de a részletek felvillanásaiból összerakódik valamiféle egységérzet.
- Ezt szépen mondta. Nagyon szépen. Szólt közbe az ember.
- Igen.. kontrázott az öreg. Már láttam is amikor a jégről el fúúvódik a hó és csak úgy
csillog mint a mindenség.
A szemüket mindvégig csukva tartották. Moziztak, és engedték hogy a mesélő NŐ hangja
ölbe vegye őket és repítse el oda ahova szívük iránytűje mutatja az utat. Az öreg bestia tudta
és lelki szemeivel látta is a három férfi gyerektekintetét és gyermekarcát kicsurranó nyállal.
A valóságban hiába csordult a gyermeki nyál , a fagyok által kiszáradt bőr azonnal felszítta
mint a repedezett föld.
- Így is értem haza… ilyen egységérzetben, vagy miben. Friss voltam, oly annyira friss
hogy neki láttam átalakítani és kitakarítani az otthonom. Akkor nem is tűnt fel hogy
mit is csinálok,de most innen nézve…hm .. különös. és egy picinyt felrántotta a vállait. Párnappal később összefutottam egy fura fickóval aki annyira elzárkózott tőlem hogy az elképesztő. Tudtam hogy tetszem neki de semmi jelét nem adta.
Kedves volt. Figyelmes. Elképesztő egy srác.
Néha eljárt vacsorázni. Egyedül. Nem akartam elhinni, de tényleg egyedül járt enni.
Csak egyszer mentem utána. SOHA TÖBBÉ. Én nem akartam azt a szomorú arcot még egyszer látni. Olyan fáradt és meg gyötört volt abban az éjjeli kis kifőzdében. Pedig látszott hogy mindenki szereti és hogy felváltva ülnek az asztalához emberek, és beszélgetnek. Amikor az asztalánál ülnek mindig mosolygott. Amikor felálltak , kisimult és meg könnyebbült arccal továbbmentek, Ő ott maradt, és máris megjelent az arcán az a bitang fájdalmas szomorúság. Olyan bánatot akkor láttam életemben először.
Mintha leakarnám másolni,mintha átakarnám venni a szomort arról a csodálatos férfi arcról … közben az asszony arca egyre fájdalmasabbá kezdett válni. Szerencsére mindenki csukva tartotta a szemét. Mert Nyanya szeme csak picinyke rést engedett, hogy kigördüljön, és felszívódjon egy csepp az áradatból, de fényt be nem engedett.
- Boldoggá teszem . gondoltam. - Ha többre nem is de legalább egy éjszakára. A hazafelé vezető úton már félelem nélkül való voltam. Meg is lepődtem. Senki nem zaklatott, nem tettek ajánlatot, sőt kikerültek. Otthon,ha egy olyan helyet lehet egyáltalán otthonnak nevezni,többször megfürödtem,fogat mostam,és kidobtam minden kölnim. Vártam. Életemben először vártam valakit. Nem akartam semmit. Tőle semmit. Adni akartam. Ha van még bennem jóság és tisztaság, akkor azt mind oda adni ,rázúdítani. Kezdtem érezni valamit… már tudom hogy a fájdalom kezdete
volt.
- Mikor megérkezett felriadtam—Bocsi de elaludtam. Megakartalak várni. Ő pedig mosolygott és megérintett,-nyugííí ………..
Néhány hét múlva tudtam hogy Babám, Babánk lesz.
Izgultam és vártam. Vártam és izgultam.
Nőtt a hasam és a boldogság mellett úgy éreztem hogy változok.
Mintha kezdeném jobban érteni a világot. Az én férfim szép lassan kiúszott az életemből.
Halvány viaszkönny
Ölbe gördülőn
holdsápadt arcod
érzelmek panoptikuma
csobbanó kőhullámai a múltnak
Látszott az asszonyon hogy ott van valahol a múltban és szíve teljes melegével életre kelti. Szinte láthatóvá vált a szemhéjak mögött a Nyanya múltja, sőt azt is ahogy kilép a jelenből ,hogy birtokba vegye önmagát.
- Ne folytassa. Suttogta a fiú. Az asszony már nem hallotta Már nem volt közöttük. Igazából már egyikük sem volt ott. Elmentek ,átlényegültek. Mire a falusiak betörtek a házba, már csak a testük emlékét találhatta a gyáva tömeg.
Még egy jó ideig lehetett látni a faluból kivezető utakon azt a finom hó fúvás szerű örvényléseket melyet annak idején, már nem tudni mikor egy fiú kavart valami szánkóval,
vagy mivel.
Korhad a gerenda
Mit a szú száz évig rágott
Kikezdett ócska asztal min
egy sértetlen Vénusz
kihűlten nézi a lángot.
Táncol a láng, nyelvet ölt
árnyékot vetít a házra
itt már senki sem élő,csak a holt
ki éjjel megcsókolja a házat.
--- Tényleg mikor is változott meg az életem? Viszhangzott a kérdés a lelkében, és ahogy egyre mélyebbre merült gondolataiban az asszony. úgy húzódott vissza és lassultak le és váltak láthatatlanná mozdulatai. Végül szoborrá merevedett a pillanat is. A tésztagyúrás abba maradt. Minden erő és energia befelé összpontosult. Mintha valami nagy sziklagátat kéne elmozdítani, szétrobbantani hogy megmozdulhasson az emlék folyam.
A három férfi, ha a fiút is annak tekintjük,a /két férfi annak tartotta/ Egymásra néztek ,aztán lassan az asszonyra. Látták hogy emlékezik, vagy legalább is elindult azon az ösvényen mely elvezet az emlékek gyökeréhez. A belső nagy változások kezdőpontjához.
Átszakadt a gát,…. és a szobában egyre teltebb lett a levegő…olyan mintha melegebbé és ,egyre forróbbá válna minden tárgy is . Pedig nem történt semmi más csak az emlékeket elzáró gát megrepedt és a legördülő kövek ,kavicsok utat engedtek a szenvedéllyel átitatott
emlék áradatnak. Mosolygott,de a lába rogyadozott. A fiú már mozdult,hogy elkapja ezt a kedves öregasszonyt aki süt főz mos és takarít rájuk,és nagy út után várja őket. Az öreg ember
villanó tekintettel leállította meg a mozdulatot. A fiú felvont kérdő vállakkal suttogta kérdezte.
- Mivan.?
- Nyugi .. tátogott hang nélkül az öreg táltos. Viszont hangosan (jó hangosan) böllenkedve szólt régi barátjához.
- Na hoggyis vót az nyanya? Gyerünk –gyerünk mert leolvad rólunk a gatya.
- Mindjárt jóember. És tündöklő szemmel nézett erre a három fiúra,férfira vagy mire.
Szerette Őket. Nagyon nagyon szerette magukat. Muszáj összeszednie magát. Hát a jól bevált
szerepbe kezdett. Úgy tett mintha valami nagyon titkosat és fontosat szeretne mondani, és amíg rendet nem tesz addig úgysem mond semmit , persze belül vigyorgott,hisz tudta hogy az öreget ezzel tudja a legjobban bosszantani. Bosszankodott is .Már rágta a szája szélét, és morzsolgatta arcán a szőrt. Tisztában volt azzal hogy ezt az időhúzást a NYANYÁ- ért kapja. Az öregasszony a szeme sarkából figyelte őket és komótosan megigazította a ruháját. Várta az öreg felcsattanását és akkor Ő megint egy picit duzzoghat és akkor majd az öreg udvarol Ő kéreti magát és az öreg majd ígér, fűt, meg fát, meg mindent,...és …és Ő majd….
Nem Így történt. Erre senki sem számított. A fiú átlátva a helyzetet olyan szomorú , kidobott bánatos arcot vágott,és mint egy rongy marionett lógó vállal elindult kifelé a házból,hogy az asszony szíve ott szakadt meg. Az Emberé is . Az öreg táltos nem kapott levegőt, pedig tudta hogy játszik a fiú,de akkor is honnan a fenéből tudja az elesettek és a nyomorultak gesztus rendszerét. Ez vagy átélte vagy az Isten súg neki, vagy ,vagy mindent érez ez a kölök. A lényeg hogy még Őt is betudta kapcsolni az Ő kérges lelkét. Ez valójában megdöbbentette.
- Jól van. Maradj nyugton, fene a szád... és a TE BOHOC -ot már nevetve mondta.
A fiú meg állt, lassan felemelte a földet bámuló tekintetét és kitört belőle a fuldokló röhögés
Mindannyian nevettek.
- Tudod kinek a szívével jácc Te mocsok. Mondta duzzogó hangon az Ember, de kuncogott még.
Mire kinevették magukat az asszony már megterített. Leültek eszegetni. A meleg-érzet nem szűnt meg ,sőt még egy picinyt erősödött is,és körbefonta a négy embert. Fél árbocra ereszkedett szemmel komótosan ettek. Már nem sürgették az öregasszonyt. Bele simultak
a kellemes biztonságot adó lelki hőkatlan melegébe .
Nyanya nyugodt hangon kezdett bele a régi elásott történetbe.
Engedte hogy a kővé dermedt emlékek felpuhuljanak összeálljanak és hömpölygő áradattá válva törjön a felszínre. Az öregasszony tudta, hogy most már képtelenség visszatartani az áradatot. Azt is tudta hogy ez az utolsó emlék hullám. Még lelassulhat, megszelídülhet ,de már megállíthatatlan. Hát had jöjjön.
A szemét végül teljesen behunyta és átadta magát a képeknek, amelyek csetlettek
botlottak, a szemhéjára feldobott vásznon. Ahogy kisimult és ránctalanabbul ráfeszült a szemhéj falára, úgy a képek is egyre, árnyaltabban és ránctalanabbul öltöttek testet és váltak valóság folyammá.
- Már vagy nagyon.. ,nagyon…- nagyon… régen, legalább olyan nagyon-nagyon-nagyon régen ,hogy épen fiatalnak és halhatatlannak érzi magát az ember lánya. Olyan nagyon régen volt . (nyomta meg a hangsúlyt az öregasszony)- és mert szépnek, és hallhatatlannak képzeli önmagát ,hát kínálja testét és lelkét. Csábit és csábul ,hogy megszerezzen magának olyan dolgokat, amelyek értékével nincs is tisztában. Van ami annyit sem ér mint a lukas fitty és a gyémántot eldobja mint üvegszilánk. Csak önmaga „értékével „ van tisztában.
- Fiatalon még buta az ember…. Mondta mint egy önmagának, lelassult beszéddel és keserű mosollyal hozzá tette- később sem sokkal okosabb. Na mindegy. A lényeg hogy dögösnek tartottak, és én éltem is vele.
Tán szívtelenül, de az is lehet hogy csak könyörtelen voltam. Nem azért mert nem tudtam volna szeretni , dehogy nem…Csak éppen nem tartottam senkit sem méltónak arra hogy ezt megkapja Tőlem. És nem is akartam szeretni.
- Félt mi? Kérdezte a fiú.
- Nem. Legalább is akkor azt hittem hogy nem félek. Persze féltem. Igazad van.
és visszahunyta a szemét és folytatta……..
- Egy alkalommal kint ültem a parkban és fáradtan bambultam a semmit amikor arra jött egy fura szerzet. Ember volt az biztos. Erős , széles vállú szakállas ember. Olyas féle mint a mi táltos öregünk, csak sokkal erősebb és egyértelműbb.
Ahogy rám parancsolt, azzal a mély dörgő hangjával ,majdnem le estem a padrol
amin ültem.
- Menj haza és végre legyél boldog. Elég a pazarlásból…. és ezzel sarkon fordult. Ott
hagyott. Én csak néztem hátulról azokat a széles vállakat és azt gondoltam :BOLOND
ez az ember. Lassan sétáltam haza. Permetezett a levegő… úgy mint ha ködpára lenne,
de nem olyan ritkásan, hanem az eső szitánál valamivel gyengébben. A lényeg hogy
frissé tette az embert belül is kívül is. Az út fénylett mint elszórt apró tükörlemezek, amelyek nem mutatnak egységes képet , de a részletek felvillanásaiból összerakódik valamiféle egységérzet.
- Ezt szépen mondta. Nagyon szépen. Szólt közbe az ember.
- Igen.. kontrázott az öreg. Már láttam is amikor a jégről el fúúvódik a hó és csak úgy
csillog mint a mindenség.
A szemüket mindvégig csukva tartották. Moziztak, és engedték hogy a mesélő NŐ hangja
ölbe vegye őket és repítse el oda ahova szívük iránytűje mutatja az utat. Az öreg bestia tudta
és lelki szemeivel látta is a három férfi gyerektekintetét és gyermekarcát kicsurranó nyállal.
A valóságban hiába csordult a gyermeki nyál , a fagyok által kiszáradt bőr azonnal felszítta
mint a repedezett föld.
- Így is értem haza… ilyen egységérzetben, vagy miben. Friss voltam, oly annyira friss
hogy neki láttam átalakítani és kitakarítani az otthonom. Akkor nem is tűnt fel hogy
mit is csinálok,de most innen nézve…hm .. különös. és egy picinyt felrántotta a vállait. Párnappal később összefutottam egy fura fickóval aki annyira elzárkózott tőlem hogy az elképesztő. Tudtam hogy tetszem neki de semmi jelét nem adta.
Kedves volt. Figyelmes. Elképesztő egy srác.
Néha eljárt vacsorázni. Egyedül. Nem akartam elhinni, de tényleg egyedül járt enni.
Csak egyszer mentem utána. SOHA TÖBBÉ. Én nem akartam azt a szomorú arcot még egyszer látni. Olyan fáradt és meg gyötört volt abban az éjjeli kis kifőzdében. Pedig látszott hogy mindenki szereti és hogy felváltva ülnek az asztalához emberek, és beszélgetnek. Amikor az asztalánál ülnek mindig mosolygott. Amikor felálltak , kisimult és meg könnyebbült arccal továbbmentek, Ő ott maradt, és máris megjelent az arcán az a bitang fájdalmas szomorúság. Olyan bánatot akkor láttam életemben először.
Mintha leakarnám másolni,mintha átakarnám venni a szomort arról a csodálatos férfi arcról … közben az asszony arca egyre fájdalmasabbá kezdett válni. Szerencsére mindenki csukva tartotta a szemét. Mert Nyanya szeme csak picinyke rést engedett, hogy kigördüljön, és felszívódjon egy csepp az áradatból, de fényt be nem engedett.
- Boldoggá teszem . gondoltam. - Ha többre nem is de legalább egy éjszakára. A hazafelé vezető úton már félelem nélkül való voltam. Meg is lepődtem. Senki nem zaklatott, nem tettek ajánlatot, sőt kikerültek. Otthon,ha egy olyan helyet lehet egyáltalán otthonnak nevezni,többször megfürödtem,fogat mostam,és kidobtam minden kölnim. Vártam. Életemben először vártam valakit. Nem akartam semmit. Tőle semmit. Adni akartam. Ha van még bennem jóság és tisztaság, akkor azt mind oda adni ,rázúdítani. Kezdtem érezni valamit… már tudom hogy a fájdalom kezdete
volt.
- Mikor megérkezett felriadtam—Bocsi de elaludtam. Megakartalak várni. Ő pedig mosolygott és megérintett,-nyugííí ………..
Néhány hét múlva tudtam hogy Babám, Babánk lesz.
Izgultam és vártam. Vártam és izgultam.
Nőtt a hasam és a boldogság mellett úgy éreztem hogy változok.
Mintha kezdeném jobban érteni a világot. Az én férfim szép lassan kiúszott az életemből.
Halvány viaszkönny
Ölbe gördülőn
holdsápadt arcod
érzelmek panoptikuma
csobbanó kőhullámai a múltnak
Látszott az asszonyon hogy ott van valahol a múltban és szíve teljes melegével életre kelti. Szinte láthatóvá vált a szemhéjak mögött a Nyanya múltja, sőt azt is ahogy kilép a jelenből ,hogy birtokba vegye önmagát.
- Ne folytassa. Suttogta a fiú. Az asszony már nem hallotta Már nem volt közöttük. Igazából már egyikük sem volt ott. Elmentek ,átlényegültek. Mire a falusiak betörtek a házba, már csak a testük emlékét találhatta a gyáva tömeg.
Még egy jó ideig lehetett látni a faluból kivezető utakon azt a finom hó fúvás szerű örvényléseket melyet annak idején, már nem tudni mikor egy fiú kavart valami szánkóval,
vagy mivel.
Korhad a gerenda
Mit a szú száz évig rágott
Kikezdett ócska asztal min
egy sértetlen Vénusz
kihűlten nézi a lángot.
Táncol a láng, nyelvet ölt
árnyékot vetít a házra
itt már senki sem élő,csak a holt
ki éjjel megcsókolja a házat.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)