Irgalmatlan könyörtelenség

Jó hogy tavaszodik.Ilyenkor el lehet indulni.Nézni és bambúlni és megújjuló csodában gyönyörködni.AZ ÉLET SZÉP ÉS A TERMÉSZET IS SZÉP.
- Tuggyuk. Meg meleg is van. mondta cinikus hangon a mi drága Böbénk.
Röhögtünk.....................
mert röhejes az egész. A tél el múlt. Mehetünk Pécsre csavarogni.
Kulturális központ, világváros, csak éppen kivagyunk tiltva. Nem koldulhatunk.
Nem kunyerálhatunk kenyeret,pénzt,meg kannásat.Boch-ra meg nem telik.
- Most mit nevettek? kérdezte a pszichiáter "nő"
- Mi nem nevetünk kérem tisztelettel, mi RÖHÖGÜNK, és a kettő ugyebár nem ugyan az.
Nevetni kérem az ember jó kedvében szokott. Röhögni pedig ....de hát ezt maga is
tuggya... és legyintve elhalgatott az öreg,majd lassan becsukta fáradt ,sokat látott szemeit.Vetített magának szépet és boldogat.
- Megint a rosszat látjátok mindenben, pedig olyan szépen abba hagytátok az ivást
a sziput, olyan szépen halattatok..."ez nagyon hülye mondat" döbbent rá a doktornő.
Mert senki semmit nem hagyott abba,csupán nincs lehetőségük mert akkor menni kell,akkor ki lessz dobva az ember fia, és ha az utcán van már szarral meszeltek.
de kimondta, és már nem szívhatta vissza,és tudta hogy a balhé nem marad el.
Át vedlett félős hunyászba,és esdeklő tekintettel kért kegyelmet a csoportól...aránylag hosszú csend. "Spanyol Izabella" szólalt meg elsőnek. Hangjában
olyan mélyről jövő könyörület és mindent megértő irgalommal hogy még az öreg is kinyitotta a szemét résnyire hogy tekintetével megköszönje ezt a melegséget "Izabelnek" ami a hangjából áraradt.
- Gyerekek, higgyétek el a doktornőnek sokkal nehezebb,mert Ő nem tudja abba hagyni az ivást. Mi eldobottak és betegek vagyunk, de Ő attól szenved hogy eldobta a lányát
és elárúlt másokat.... Izabell oda ment a doktornőhöz -- semmi baj, nyugi..semmi baj.
- de szemét vagy Izabelllaa .Mi is tuggyuk hogy gázos, de kussoltunk. Had hazuggyon
magának és nekünk. Mi elhisszük és Ő boldog. Innentőől mi lessz? Érted Izabell..és aranyosan saját homlokára vert az aranyos Böbe.